Budapest – Tíz év után szakított egymással Szulák Andrea és a párja, Gyarmati Gábor. A színésznő a közösségi oldalán tudatta az ismerőseivel, hogy lezárta kapcsolatát gyermeke édesapjával, Gyarmati Gáborral, akivel több mint egy évtizedig élt együtt. Információink szerint Gábor már el is költözött közös otthonukból, a kislányuk, Rozina pedig édesanyjánál maradt.
A héten a kínai Vuhanban az első fordulóban kiesett Babos Tímea egy helyet javítva a 75. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel vezet az amerikai Serena Williams.
Az angol fogadóirodák szerint már nem az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) vezető Michel Platini a legnagyobb esélyese a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökválasztásának.
Az angol fogadóirodák szerint már nem az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) vezető Michel Platini a legnagyobb esélyese a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökválasztásának
Javában zajlik a Bayer műanyaggyártó részlegének, a Covestronak a jegyzése, az üzletrészt leválasztja a német gyógyszergyár. A részvénykibocsátásból akár 2,5 milliárd eurót is bevonhat a cég, ami a Deutsche Post 2000-ben végrehajtott kibocsátás után a legnagyobb IPO lehet!
Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal egy Kassel melletti sátortáborban, ahol vasárnap több százan verekedtek össze és az összecsapás több óráig tartott.
Bár a magyarországi minimálbérekhez képest Németország fényévekre van, ahol a minimális órabér január óta 8,5 euró vagyis 2500 forint körül van, mégis egyre több dolgozó szorul a szegénységi küszöb alá, írja a 24.hu.
A közelmúltban közzétett 50+1 milliárd forintnyi keretösszegű két uniós pályázat után ma egy újabb 50 milliárd forintos, vállalatoknak szóló K+F+I pályázat kiírás várható, illetve ezt rövidesen...
Pénteken napközben fordult a hangulat az amerikai tőzsdéken, és hétfőn a nyitva levő ázsiai piacokon is adták a részvényeket, míg a pénteki ralit követően Európában kis elmozdulással nyitottak az...
Nézzétek, ki mindenkivel állt egy színpadra alig 2 nap alatt! Fotók és videók. Az biztos, hogy Taylor Swift nem unatkozott ezen a hétvégén: az énekesnő 1989 című turnéjának következő állomása Nashville-re esett (a countryzene fővárosának köszönheti amúgy a karrierjét is). Pénteken Mick Jagger ugrott be egy Satisfaction-duettre: Persze már szinte megszokhatta a közönség, hogy Taylor minden egyes…
A lakosság mind szélesebb köre mozdul el a kockázatosabb befektetések felé és egyre többen gondolják úgy, hogy a befektetéseik menedzselését és a befektetési döntéseket inkább a privátbankárukra...
Felbocsátotta első űrteleszkópját India, elsőként a fejlődő országok közül. A másfél tonnás Astrosat csillagászati műhold az ibolyántúli és a röntgentartományban végez vizsgálatokat 5 évig a Földtől 650 kilométerre.
Rekordszámú, 12 ezer migráns érkezett Horvátországba az elmúlt hét végén, csupán hétfőre virradóra 5 ezer illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt - közölte az Index.hr horvát hírportál hétfőn.
Halálra vertek egy férfit Arlón, a rendőrök tíz percen belül elfogták a gyanúsítottat - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-t
Európának 15 milliárd eurós költséggel évi egymillió menekültet kellene befogadnia ahhoz, hogy a jövője biztosítva legyen – írja Soros György milliárdos. A terheket igazságosan kéne elosztani, kötvények kibocsátásából is lehetne fedezni, és komoly lökést adhatna az európai gazdaságnak. Hat pontos tervet készített és Orbánnak is beszólt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,3 millió forint bírságot szabott ki a a Bio-Herb Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re (Bio-Herb), mert a Magyar Rákellenes Liga ajánlásával jogsértő módon reklámozta a 105-Deuterium Water Balance elnevezésű terméket. A Bio-Herb e mellett a csökkentett deutérium tartalmú vizet egyéb, megalapozatlan gyógyító hatásokkal is népszerűsítette - közölte a versenyhivatal…
Göteborgban a közalkalmazottak egy kiválasztott csoportjának közel egy éve napi hatórás munkaidőt vezettek be, a többiek továbbra is nyolc órát dolgoznak. A cél az összehasonlítás, hogy jelentkeznek-e életminőségbeli és produktivitást érintő változások az előbbi csoportnál, írja a Quartz alapján a 444.hu.
A legvisszafogottabb számítások szerint már az idén 10 milliárd eurójába kerülhet a német költségvetésnek a csaknem milliónyi új kérelmező átmeneti elhelyezése, a róluk való gondoskodás. Plusz...
Budapest – Sok szempontból is örömteli volt Rékasi Károly (53) számára a hét végi évfordulója, hiszen az orvosai egy örömhírt közöltek vele, a családtagjai pedig elhalmozták a szeretetükkel, illetve egy különleges ajándékot is kapott tőlük.
Lampang - Műlábat kap a thaiföldi Ázsiai elefántbarátok alapítvány és Miranda Kerr jóvoltából több, aknától megsebesült elefánt. A színésznő tavaly 26 millió forintnyi összeget adományozott az alapítványnak, ebből készülnek most a protézisek
Világszerte 2,1 millió Audi gyártmányú gépkocsi van ellátva olyan szoftverrel, amely lehetővé tette, hogy anyavállalata, a Volkswagen meghamisítsa az emissziós értékeket az Egyesült Államokban - közölte hétfőn az Audi szóvivője.
A közelmúltban közzétett 50+1 milliárd forintnyi keretösszegű két uniós pályázat után ma egy újabb 50 milliárd forintos, vállalatoknak szóló K+F+I pályázat kiírás várható, illetve ezt rövidesen...
Weldon - Mi a fenét keresek én itt fenn? - tette fel magának jogosan a kérdést Petra, a kaliforniai csivava, akit végül a Kern megyei állatmentő szolgálat emberei hoztak le a tíz méteres tuja tetejéről