A határozott idejű munkaviszony megszűnését, valamint a próbaidő azonnali hatályú megszüntetését nem kell indokolnia a munkáltatónak. Felmerül a kérdés, hogy vajon ez minden esetben igaz-e? A válasz: nem. Nézzük meg egyenként ezeket az eseteket!
Pénteken napközben fordult a hangulat az amerikai tőzsdéken, és hétfőn a nyitva levő ázsiai piacokon is adták a részvényeket, míg a pénteki ralit követően Európában kis elmozdulással nyitottak az...
Deutsch Tamás azt mondta, a kormány-előterjesztés összeállításában számítanak minden szakmai és társadalmi szervezet közreműködésére, számukra élő és aktív részvételi lehetőségüket akarnak biztosítani.
Elsősorban a nyugdíjcélú megtakarításokra van szükség ahhoz, hogy a rák gyógyítható legyen egy MIT-professzor szerint. A befektetési alapok, amelyek egyszerre több száz kutatási projektet támogatnak,...
Az angol fogadóirodák szerint már nem az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) vezető Michel Platini a legnagyobb esélyese a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökválasztásának.
Történetének legnagyobb koalaritkításába és -áttelepítésébe kezdett az ausztrál Victoria állam, ahol az erszényesek túlszaporodása már nem csupán az egyedek és a populáció túlélését, hanem a természetes élőhelyüket is veszélyezteti.
Magyarországon közel háromszor annyian halnak meg szívbetegségek következtében, mint az európai uniós átlag, és hétszer több áldozatot szednek hazánkban, mint Franciaországban. A Szív...
Egy sor személyi változást jelentett be hétfőn a Nezetgazdaságoi Minisztérium, emellett a struktúra is változik, mivel létrejön az önálló adóügyi államtitkárság. Varga Mihály nemzetgazdasági...
Svájci autókereskedők szerint milliós veszteségeket okoz, hogy a kormány felfüggesztette a Volkswagen-csoport által gyártott legtöbb dízelüzemű kocsi értékesítését, és ezért szakmai szövetségük pert fontolgat a VW ellen.
Hét bank ügyében indított vizsgálatokat a Svájci Versenyhivatal (COMCO): a vádak szerint az érintett pénzintézetek a nemesfémek árát manipulálták - írja az AFP. A svájci versenyhivatal...
A szeptember 28-i holdfogyatkozást a szerencsés észlelők kiváló körülmények mellett láthatták, de a jelenség megfigyelését országszerte nehezítette a felhőzet. A csillagászat.hu oldalon egyebek között Veszprémben, Londonban és Győrben készült fotókat is láthat.
Jaxon Emmett Buell gyakorlatilag koponya nélkül született. Csak pár napot jósoltak neki az orvosok, de már az első születésnapját is megünnepelték. "Kik vagyunk mi, hogy egy életről döntsünk?" - tették fel a kérdést a szülei, majd döntöttek: megtartják.
Európa – Több mint négymilló ember menekült el otthonából a szíriai háború miatt. Köztük sok ezer gyerek, aki a háborúról és halálról mit sem tudott korábban.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Hornung Ágnest javasolja a tárca pénzügypolitikáért felelős államtitkárának. Tállai András a jövőben miniszter-helyettesként fogja felügyelni az adóügyeket, a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül létrejövő önálló adóügyi államtitkárság vezetőjeként - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Közös járőrözésbe kezdenek a teljes magyar-szlovén határszakaszon a magyar és a szlovén rendőrök, illetve folyamatos, valós idejű információval látják el egymást - közölte a belügyminiszter hétfőn, a Rédics-Hosszúfalu (Dolga vas) határátlépési pontnál.
Háromszáz millió forint európai uniós támogatást nyert el az InfoGroup annak a 4600 négyzetméteres csarnoknak a megépítésére, amely most fejeződött be a Polgár Ipari Parkban - közölte az ingatlanfejlesztő cégcsoport értékesítési és fejlesztési igazgatója hétfőn a helyszínen tartott tájékoztató rendezvényen.
Földi László biztonságpolitikai szakértő érthetetlennek tartja, miért dobálták szét a szír állampolgárok azon irataikat - köztük regisztrációs papírokat, útleveleket, menekültstátuszt igazoló dokumentumokat - melyek lényegesen könnyebbé tennék az Európai Unióba való törvényes belépésüket.
Svájci autókereskedők szerint milliós veszteségeket okoz, hogy a kormány felfüggesztette a Volkswagen-csoport által gyártott legtöbb dízelüzemű kocsi értékesítését, és ezért szakmai szövetségük pert fontolgat a VW ellen.
A párt alelnöke szerint nyilvánossá kell tenni Tarsoly Csaba lefoglalt mobiltelefonjának a híváslistáját, hogy kiderüljön, a cégvezető kikkel beszélt a Quaestor-ügy kirobbanásának napjaiban.
Mégsem mindenhol, hanem csak 14 áruházában szünteti meg az áruházlánc az éjszakai műszakot, januártól viszont további 42 üzletben folytatódnak a takarékossági lépések. Erről ma tesz bejelentést a vállalat - tudta meg a Magyar Idők.
Az évtized legfontosabb premierjét üdvözölhetjük jövőre a Rolls-Royce háza táján, bemutatkozik ugyanis a 2003 óta piacon lévő Phantom utódja, még magasabbra tolva a lécet a luxus kékvérű magasiskolájában.
Földi László biztonságpolitikai szakértő érthetetlennek tartja, miért dobálták szét a szír állampolgárok irataikat. Szerinte valamelyik terrorszervezet harcosai lehettek.
Miközben Amerikában már belevágott a Honda a Civic megújításába a teljesen külön utakon járó Sedan leváltásával, nálunk 2017 elején érkezik meg a kompakt modell új generációja.
A Bimmertoday blognak köszönhetően már a premier előtt galériával szolgálhatunk az X4-es kínálatának legerősebb modelljéről. A kupé SUV crossover lemezei alá 360 lóerőt csempésztek a mérnökök.
San Diego - Elpusztult egy kaliforniai vadállatmenhelyen egy 17 éves egykori cirkuszi tigris, amelyet légi úton mentettek ki a múlt év végén a tönk szélén álló görögországi állatkert nyomorúságos körülményei közül.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő érthetetlennek tartja, miért dobálták szét a szír állampolgárok azon irataikat - köztük regisztrációs papírokat, útleveleket, menekültstátuszt igazoló dokumentumokat - melyek lényegesen könnyebbé tennék az Európai Unióba való törvényes belépésüket.
Közös járőrözésbe kezdenek a teljes magyar-szlovén határszakaszon a magyar és a szlovén rendőrök, illetve folyamatos, valós idejű információval látják el egymást - közölte a belügyminiszter hétfőn, a Rédics-Hosszúfalu (Dolga vas) határátlépési pontnál