Az Adria és a Baltikum közötti közép-európai térség észak-déli infrastrukturális fejlesztéséről és a migráció globális kezeléséről tárgyalt kedden New Yorkban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Belügyminisztériumban zárult projekt keretében a kormányhivataloknál és az államigazgatási szerveknél dolgozók képességfejlesztésére dolgoztak ki programot. A projektben olyan kompetenciaalapú teszteket fejlesztettek ki, amelyek kapcsolódnak az egyéni teljesítményértékelés kompetenciájához, írja a kormany.hu.
Japán idén 1,5 milliárd dollárt fordít a menekültek megsegítésére, valamint a települések stabilizálására a békétlenség sújtotta területeken a Közel-Keleten és Afrikában.
Győr – A világklasszis kézilabdázó szülése után először szerepel majd a válogatottban, ám négy napra nem hagyhatja magára gyermekét - így vele lesz a felkészülés alatt.
Helyi önkormányzatok nélkül nincs egészséges demokrácia, nincs jogállam - fogalmazott Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a magyar önkormányzati rendszer létrejöttének 25. évfordulója alkalmából.
Szigorú uniós, magyar és nemzetközi előírásoknak megfelelően járnak el a paksi atomerőmű tervezéskor, ezért azt számos biztonsági rendszerrel látják el
Csütörtöktől éles üzemben működik a belső-óbudai parkolási rendszer, a két zónában összesen 12 ezer parkolóhely található – közölte Óbuda-Békásmegyer önkormányzata szerdán az MTI-vel. A zónákban összesen 170 automatát üzemeltek be, az augusztus óta tartó próbaüzemben is kellett már parkolójegyet váltani, de büntetést nem, csak tájékoztatót helyeztek a szélvédőre a parkolási ellenőrök – olvasható a…
Mérlegelheti a kormány, hogy csökkentse a lakásépítések 27 százalékos áfáját, amely újabb lökést adhat a beruházásoknak - mondta a Magyar Időknek Varga Mihály. Újabb ágazatokban lesz kötelező az online pénztárgép használata.
Amerikai légicsapás végzett az észak-afganisztáni Kunduz tartomány tálib árnyékkormányzójával és még 16 tálib szélsőségessel - közölte ma hajnalban a közép-ázsiai ország titkosszolgálati ügynöksége.
Benedek Elek születésének évfordulóján, szeptember 30-án ünneplik immár 11. alkalommal a magyar népmese napját, amelynek alkalmából Magyarországon és a határon túl egyaránt számos előadást, felolvasást és játékos programokat szerveznek a népmesékhez kapcsolódva.
A mobiltelefonok elterjedésével folyamatosan növekszik a felhasználók adatigénye, az elvárásoknak megfelelően pedig egyre több, gyorsabb és olcsóbb szolgáltatás érhető el a távközlési piacon - mondta a Vodafone vállalati szolgáltatások üzletág vezérigazgató-helyettese kedden Siófokon, a 16. Internet Hungary rendezvényen.
Mérlegelheti a kormány, hogy csökkentse a lakásépítések 27 százalékos áfáját, amely újabb lökést adhat a beruházásoknak - mondta a Magyar Idők szerdai számában megjelent interjúban Varga Mihály. A...
Az ügyész két hete módosította a vádat, de így is egymilliárd forintot kérnek számon azon a bűnszervezeten, melynek vezetője Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes volt.