2015. szeptember 6. vasárnap

szept. 6
21:50
Erdő Péter reagált a mondatát ért sajtóvisszhangokra (hirado.hu)
A bíboros, esztergom-budapesti érsek közlése szerint a kifogásolt mondatával a menekültekkel való munka jogi környezetére utalt. Erdő Péter a vasárnap megjelent interjúban azt mondta, hogy a mondat ki lett ragadva az összefüggéseiből.
szept. 6
21:52
Lehűlés, napsütés, zápor - lesz itt minden jövő héten (hirado.hu)
A leghidegebb órákban néhol mindössze 4 Celsius-fok is lehet.
szept. 6
21:57
Európa Liga-döntőben a női röplabda-válogatott (Sport365)
A magyar női röplabda-válogatott 3–1-re győzött a görög csapat ellen az Európa Liga elődöntőjének második, szombathelyi mérkőzésén, így kettős győzelemmel bejutott a sorozat fináléjába.
szept. 6
22:00
Snowden kapta a véleménynyilvánítás szabadságát támogató norvég intézet díját (Infostart)
Edward Snowden kapta idén a véleménynyilvánítás szabadságát támogató norvég intézet díját.
szept. 6
22:00
Magyarországon menekültügyi válsághelyzet van - a nap hírei (Infostart)
A tömeges bevándorlással összefüggő, pénteken elfogadott törvényben jogilag is rögzítették, hogy Magyarországon menekültügyi válsághelyzet van - közölte az igazságügyi miniszter. Indul a tájékoztató kampány a bevándorlási tranzitútvonalak mentén.
szept. 6
22:00
Lengyelország más NATO-tagországokkal együtt venne új tengeralattjárókat (Infostart)
Lengyelország más NATO-országokkal együtt vásárolna a lengyel hadsereg korszerűsítését célzó programban szereplő, cirkálórakétákkal felszerelt tengeralattjárókat - jelentette be vasárnap Czeslaw Mroczek lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettes.
szept. 6
22:00
Női röplabda Európa Liga - Döntőbe jutott a magyar válogatott (Infostart)
A magyar női röplabda-válogatott 3-1-re győzött a görög csapat ellen az Európa Liga elődöntőjének második, szombathelyi mérkőzésén, így kettős győzelemmel bejutott a sorozat fináléjába.
szept. 6
22:02
Folyamatosan érkeznek a határsértők Röszkére (Infostart)
Vasárnap délután és este folyamatosan érkeztek a határsértők Röszkére a Horgos-Szeged vasútvonal mentén - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
szept. 6
22:02
Birkózó-vb - Nem kapott vízumot az orosz szövetség elnöke (Infostart)
Nem kapott amerikai vízumot, így nem tudott elutazni a Las Vegasban hétfőn kezdődő világbajnokságra Mihail Mamjasvili, az Orosz Birkózó Szövetség elnöke.
szept. 6
22:03
Neymar újra játszott a brazil válogatottban (Blikk)
szept. 6
22:03
Meglepetés! Orbán a határzárat szorgalmazta az osztrák televízióban (Alternatív Energia)
A magyar kormányfő szerint mindenkinek pont úgy kellene cselekednie, ahogy ő teszi.
szept. 6
22:06
Orbán Viktor szerint Európának le kellene zárni a határait (hirado.hu)
A miniszterelnök az osztrák tévének adott interjúban úgy vélte: Ausztriának és Németországnak pedig világosan ki kellene jelentenie, hogy több menekültet nem fogad be.
szept. 6
22:06
Gyakori daganatos betegségek első tünetei (WebBeteg)
Napjainkban egyre többeket érdekel, hogy melyek az életkorral járó természetes változások, és melyek azok a problémák, amelyeket életmódváltással, mozgással, egészséges táplálkozással elkerülhetnénk. Nos, összegyűjtöttük azokat a daganatos megbetegedéseket, melyek elsősorban 50 éves kor felett jelentenek nagy veszélyt.
szept. 6
22:12
Magára főz és keményen edz Gáspár Laci – fotó (BorsOnline)
Az énekes nagy hassal nem akar színpadra állni a Sztárban Sztár című műsorban, ezért pedig meg is tesz mindent.
szept. 6
22:12
Elvittek pár menekültet az osztrákok (Blikk)
szept. 6
22:14
Hiába profibb az ellátás, mégsem élünk egészségesebben (Blikk)
Magyarország — Forró, égető érzés mellkastájékon – Ferenczi László (56) éppen a gyerekeivel kirándult az erdőben, amikor jelentkezett nála az első infarktusos tünet – aztán semmi.
szept. 6
22:18
Független jelöltet választottak Csém polgármesterévé (Infostart)
A Komárom-Esztergom megyei Csémen a független Dián Erzsébetet, a község korábbi alpolgármesterét választották polgármesterré a vasárnapi időközi voksoláson - közölte a település jegyzője.
szept. 6
22:18
Orbán Viktor a határzárat szorgalmazta az osztrák televízióban (Infostart)
Orbán Viktor kormányfő a határzárak létesítését szorgalmazta az osztrák közszolgálati televíziónak (ORF) adott interjújában vasárnap este.
szept. 6
22:20
Emelkedett az embercsempészek tarifája Calais-ban (Infostart)
Új módszereket és útvonalakat keresnek az embercsempészek Calais-ban, amióta lehetetlenné vált az átjutás az illegális bevándorlóknak a Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő La Manche-csatorna alatti alagúton - írta vasárnap a Le Journal du Dimanche című francia hetilap.
szept. 6
22:36
Csak színház és más semmi címmel készül új tévésorozat (Infostart)
A színház világába és az emberi kapcsolatokba enged betekintést humoros formában a Csak színház és más semmi címmel készülő új tévésorozat Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével. Az MTVA és a Megafilm Service közös hatrészes dramedyje decemberben kerülhet a képernyőre.
szept. 6
22:39
A köztévé rettenetesen és őszintén aggódik a menekültekért (Alternatív Energia)
Már persze azokért, akik már Ausztriában vannak.
szept. 6
22:42
A volt alpolgármestert választották meg Csémen (hirado.hu)
A Komárom-Esztergom megyei Csémen a független Dián Erzsébetet választották polgármesterré a vasárnapi időközi voksoláson - közölte a település jegyzője az MTI-vel.
szept. 6
22:44
Megugrott a tartós fogyasztási cikkek forgalma (hirado.hu)
"A jövőbe fektetnek a háztartások", hiszen hűtőt, televíziót is vásárolnak az emberek - mondta Marczinkó Zoltán István, az NGM helyettes államtitkára.
szept. 6
22:46
A baloldali pártok szavazókat látnak a bevándorlókban, mondja az elemző (hirado.hu)
Lánczi Tamás kiemelte: ezek a pártok csak rövid távon gondolkodnak, s nem látják a migráció hosszú távú biztonságpolitikai, gazdasági veszélyeit.
szept. 6
22:54
Peking szerint Tibet az "aranykorát" éli (Infostart)
Peking szerint Tibet az "aranykorát" éli, a tibetiek az elmúlt évtizedekben megőrizhették hagyományos kultúrájukat, vallásukat szabadon gyakorolhatják, a természeti környezetüket megóvták - mások mellett ezt tartalmazza az a vasárnap kiadott Fehér könyv, amely a fél évszázada alakult Tibeti Autonóm Terület fejlődéséről ad képet kormányzati nézőpontból.
szept. 6
22:57
Dián Erzsébetet választották Csém polgármesterévé (Blikk)
szept. 6
23:03
Izland az Európa-bajnokságon! Nyertek az olaszok, és a belgák is (Sport365)
Négy mérkőzést rendeztek az Európa-bajnoki selejtezősorozat esti kiírásában. A legnagyobb szenzáció Izland kvalifikációja, ugyanannyi piros lap született a négy meccsen, mint amennyi gól.
szept. 6
23:12
Németország: a dublini szabályok továbbra is érvényben vannak (Infostart)
A német belügyminisztérium arra figyelmeztette vasárnap az európai uniós tagországokat, hogy a dublini egyezményből fakadó kötelezettségek a Magyarországról érkező menekültek németországi befogadása ellenére továbbra is érvényben vannak.
szept. 6
23:12
Storck szerint nem játszhatnak döntetlenre Belfastban (Infostart)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem játszhatnak döntetlenre hétfőn a Európa-bajnoki selejtezőcsoportban éllovas északírek otthonában.
szept. 6
23:15
Elmegy az ukrán csatár (Blikk)
szept. 6
23:30
Életműdíjat kap Emily Watson brit színésznő (Infostart)
Emily Watson brit színésznő kapja idén a Donostia-díjat, a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját, amelyet három hét múlva adnak át az észak-spanyolországi városban - ismertették a szervezők a fesztivál honlapján.
szept. 6
23:30
Lech Walesa: segíteni kell a háború és üldöztetés elől menekülőket (Infostart)
Segíteni kell a háború és üldöztetés elől menekülőket - jelentette ki vasárnap Lech Walesa egykori lengyel államfő, a Szolidaritás szakszervezet alapítója, hozzátéve, hogy az otthonába is hajlandó lenne néhány menekültet befogadni.
szept. 6
23:33
Véget ért a lengyelországi népszavazás (Alternatív Energia)
Akkor lesz érvényes, ha a bő 30 millió szavazásra jogosultnak több mint 50 százaléka részt vett rajta.
szept. 6
23:35
Kábítószer fogyasztása miatt halhatott meg egy férfi (Alternatív Energia)
Három eszméletlen, életveszélyes állapotban lévő férfit kórházba vittek.
szept. 6
23:36
Williams-Williams csata a US Openen (Sport365)
A világelső Serena és nővére, Venus Williams egymás ellen játszik a női negyeddöntőben az amerikai nyílt teniszbajnokságon.
szept. 6
23:48
Német kancelláriaminiszter: Németország segíteni akar Magyarországnak (Infostart)
Németország segíteni kíván abban, hogy Magyarországon is hozzanak létre menedékkérőket regisztráló uniós központokat, úgynevezett hot spotokat, ahol a menedékkérők "emberhez méltó" körülmények között kapnak elhelyezést és kivárhatják menedékjogi kérelmük elbírálását - mondta Peter Altmaier német kancelláriaminiszter vasárnap a ZDF országos közszolgálati televíziónak.
szept. 6
23:51
Kajak-kenu - Négy érem Rióban (Kripto Akadémia)
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros 500 méteren aranyérmes lett.

Keresés