Rokkantsági ellátott vagyok. Kérdésem, hogy a keresetkorlát meghatározásánál (a jövedelem három egymást követő hónapban maximum a minimálbér másfélszerese lehet) a jövedelembe a cafeteria beletartozik-e.
Nincs szüksége többé gépekre az életben maradáshoz a Stuttgartban súlyos koponyasérülést szenvedett Gyenge Anettnek. A Skóciában élő nőt átmenetileg kiengedték a göppingeni kórházból, hogy Budapestre utazhasson háziorvosához.
A KSH ma közzétett adatai alapján augusztusban az előző év azonos időszakához képest nem változott a fogyasztói árindex. Júliushoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,6%-kal csökkentek. A maginfláció szezonálisan kiigazított értéke havi összevetésben 0,1%-kal, éves bázison 1,2%-kal emelkedett.
A This is Christian Syria (Ez a keresztény Szíria) Facebook-csoport internetes adatgyűjtése szerint magukat menekültnek álcázva megérkeztek Európába az iszlám terroristák. A közösségi oldalakra feltöltött fotók tanúsága szerint a jelenleg "az európai városokban parádézó illegális bevándorlók" közül többen korábban az Iszlám Állam oldalán harcoltak - írta a Magyar Idők keddi számában.
Az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal haladta meg júliusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - jelentette első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A This is Christian Syria (Ez a keresztény Szíria) Facebook-csoport internetes adatgyűjtése szerint magukat menekültnek álcázva megérkeztek Európába az iszlám terroristák
Az Egyesült Államok kormánya egész sor választ fontolgat a globális migrációs válságra, egyebek között menekültek letelepítését - közölte hétfőn a Fehér Ház szóvivője
Augusztusban az előző év azonos időszakához képest változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal. Az elemzők 0,1-0,2%-os mutatóra számítottak, vagyis az infláció alulmúlta a várakozást. Júliusban 0...
A tőkekorlátozások alatti csúcspontról nagyjából 45%-ra csökkent a görög bankok rossz hiteleinek állománya, egyes bankárok számításai szerint ez a következő hónapokban még tovább csökkenhet - írja a...
Sátrakat állítottak fel Moldova fővárosában, a szovjet időkben Kisinyovként ismert Chișinãuban a tüntetők, Nicolae Timofti elnök lemondását és új választások kiírását követelik. A...
A második legnagyobb orosz bank, a VTB közös bankot alapít az orosz postával, így támadják be a lakossági piacon az ország legnagyobb pénzintézetét, a Sberbankot - írja a Reuters. A VTB...
A This is Christian Syria (Ez a keresztény Szíria) Facebook-csoport internetes adatgyűjtése szerint magukat menekültnek álcázva megérkeztek Európába az iszlám terroristák. A közösségi oldalakra feltöltött fotók tanúsága szerint a jelenleg "az európai városokban parádézó illegális bevándorlók" közül többen korábban az Iszlám Állam oldalán harcoltak - írta a Magyar Idők keddi számában.
Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára keddi levelében határozottan felszólította az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosát, hogy tartózkodjon Magyarország bírálatától, hiszen az ország az Európai Unió minden jogszabályát betartja
Autóbuszokkal visszaszállították a röszkei gyűjtőpontra hétfőn késő este azokat a migránsokat, akik délután törtek ki a táborból - jelentette az MTI munkatársa a helyszínről.
Hétfőn 1960 illegális bevándorló menekültügyi kérelmét regisztrálták, velük együtt 157 746-ra nőtt a regisztráltak száma idén - ismertette Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyettes főigazgatója keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
"Rendkívül álszent és tisztességtelen", hogy miközben választ keresnek az EU-ra nehezedő egyik legnagyobb kihívásra, egyes nyugati politikusok pénzügyi támogatások megvonásával fenyegetőznek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek
Befejezi működését 2015-ben a Vértesi Erőmű Zrt. (VÉRT) szenes részlege, a telephelyet bizonytalan időre konzerválják, több száz ember elbocsátása várható - adta hírül hétfő esti műsorában az Oroszlányi Televízió.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedd reggelre: a svájci frankhoz képest gyengült, az euróval, a dollárral és a japán jennel szemben viszont erősödött a magyar fizetőeszköz
Az agyi keringést kutató Farkas Eszter és Kóspál Ágnes csillagász kapta idén a L'Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű ösztöndíját. A női kutatók aránya az EU tagországaiban átlagosan 33 százalék, hazánk elmarad ettől az aránytól.
Nehéz időket éltek meg a számítógépek által vezérelt hedge fundok az elmúlt hónapokban. Ennek ellenére az augusztusi eladási hullámban, amikor szinte minden befektetési alap durva esést szenvedett el...
"Rendkívül álszent és tisztességtelen", hogy miközben választ keresnek az EU-ra nehezedő egyik legnagyobb kihívásra, egyes nyugati politikusok pénzügyi támogatások megvonásával fenyegetőznek - mondta Szijjártó Péter.
A piacok erőteljesen túlreagálták az elmúlt hetekben a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmeket, azonban ez jó beszállási lehetőségeket is teremtett - mondta egy hétfőn megjelent...
Bár Japánból és Kínából is a gazdaság lassulásáról érkező adatok érkeztek, az ázsiai indexek vegyesen teljesítettek: a japán részvényeket adták, a belső kínai index ugyanakkor látványosan erősödött....
1 kg friss csirkemáj 6 szál újhagyma 1 fej lila hagyma 2 gerezd fokhagyma 1 szép nagy ág rozmaring 0,5 dl száraz fehérbor 3 ek vaj 3-4 ek kacsazsír ízlés szerint só és frissen őrölt színes bors
Augusztusban 1,079 milliárd euróval 33,536 milliárd euróra estek Magyarország nemzetközi tartalékai, így utóbbi csaknem kétéves mélypontot jelent. A nyolcadik havi csökkenés mintegy felét a megmaradt...
Az utóbbi években a foglalkoztatás nem a munkaerőpolitika intézkedéseinek köszönhetően bővült, ugyanis ez a politika számos területen rossz, a terápia több helyen figyelmen kívül hagyja az...