2016. január 11. hétfő

jan. 11
15:24
Indul a szezon, az Alcoán a világ szeme (Portfolio)
A kínai események mellett a következő hetekben a vállalati profitok alakulása miatt is aggódhatnak a befektetők. Ma, az amerikai tőzsdék zárása után megkezdődik a jelentési szezon, az Alcoa...
jan. 11
15:24
Az Iszlám Állam nevében késeltek meg egy zsidó tanárt Marseille-ben (ATV)
Bozótvágó-késsel támadt egy feltehetően gyenge idegállapotú kiskorú fiú hétfőn egy zsidó fejfedőt, azaz kipát viselő férfira a dél-franciaországi Marseille-ben. Az utcai támadásban a 34 éves férfi könnyebben megsérült, az antiszemita tettét egyértelműen vállaló támadót előállították - közölte a rendőrség.
jan. 11
15:24
FIFA: Úgy tűnik, eldőlt, ki kapja az Aranylabdát (Agroinform)
Néhány óra múlva kiderül, Messi, CR7 vagy Neymar kapja-e a díjat. A bukik szerint azonban ez már nem kérdés.
jan. 11
15:26
Andy Vajna: büszkék vagyunk a Saul fiára (Gondola)
Büszkék vagyunk arra, hogy sikerült egy olyan filmet készíteni, amelyre a világ ilyen komolyan odafigyelt - közölte Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos az MTI-vel hétfőn, miután első magyar filmként a Saul fia Golden Globe-díjat nyert
jan. 11
15:26
Így köszöntötte a Vígszínház társulata Eszenyi Enikőt születésnapján! (Blikk)
Budapest - Nem mindennapi módon köszöntötte direktorát a Vígszínház társulata.
jan. 11
15:28
Provokatív címlapokkal üzen a lengyel sajtó Merkelnek (Gondola)
A Varsó és Brüsszel közötti éles vita foglalkoztatta leginkább több lengyel újság hétfői kiadását, köztük a Wprost című jobbközép hetilapét is, amelynek címlapján mások mellett Angela Merkel német kancellár, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke látható katonai egyenruhában, amint egy térkép fölé hajolnak, az illusztráció felirata pedig így…
jan. 11
15:28
Vilmos herceg új frizurával hódít (Blikk)
Zavarta a kopaszodás Vilmos herceget (33)? A brit királyi család tagja egy misén új frizurával jelent meg felesége, Katalin oldalán.
jan. 11
15:30
Tartományi miniszter: szinte mindegyik támadó külföldi (Gondola)
A Kölnben szilveszter éjjel elkövetett erőszakos támadások elkövetői szinte kivétel nélkül külföldi származásúak - közölte hétfőn Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere a történtek miatt tartott rendkívüli meghallgatáson a düsseldorfi tartományi parlamentben
jan. 11
15:30
10 tipp, amivel garantáltan fejlődhetünk hobbisportolóként (Blikk)
Szinte mindenki megfogadja minden évkezdetkor, hogy többet mozog, elkezd sportolni, egészségesebb életmódra vált.
jan. 11
15:32
Jót tesz az egészségnek, ha van háziállatkánk! (Blikk)
Íme néhány jó ok arra, miért érdemes beszereznünk egy kutyát vagy egy macskát!
jan. 11
15:39
1657 milliárd került kifizetésre a KEOP keretében (ProfitLine)
Lezárult a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) támogatásainak kifizetése, forrásvesztés nélkül összesen 1657 milliárd forintot fizettek ki - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
jan. 11
15:42
Tömeges megbetegedés Halásztelken (Infostart)
Nem nyitott ki ma sem az iskola, sem az óvoda Halásztelken, ahol több mint 50 ember, zömmel gyerekek betegedtek meg. A hányás és hasmenés okait a hatóság még vizsgálják, felmerült az ételmérgezés gyanúja is - mondta el Szentgyörgyi József, Halásztelek polgármestere az InfoRádiónak.
jan. 11
15:42
Iskolát bombázott az orosz légierő Szíriában (Infostart)
Legalább 12 gyermek és egy tanítónő halt meg az iskolájukat ért orosz légicsapásban az északnyugat-szíriai Aleppó tartományban, a felkelők kezén lévő Andzsara nevű településen - közölte hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet.
jan. 11
15:42
Pert nyert a Siculitas Egyesület Marosvásárhelyen (Gondola)
Közel egy évvel ezelőtt tette le Izsák Balázs a Siculitas egyesület nevében az előzetes bejelentést a Székely Szabadság Napjának 2016
jan. 11
15:42
A szereplőválogatáson én vagyok a rendező (Kreatív Online)
Interjú Somorjai Tiborral és Tombor Zsuzsával a castingról.
jan. 11
15:42
Valbuena: Benzema hazudott, a kislánya életére esküdözött (Blikk)
Párizs – Újabb részletek kerültek napvilágra Mathieu Valbuena és Karim Benzema szexvideós, zsarolós sztorijáról. A Lyon középpályása, aki a bűnügyi történet szenvedő alanya egy televíziónak adott interjút arról, hogy képes lesz-e a jövőben a Real Madrid csatárával együtt játszani, ám a Le Monde-ban napvilágot látott részletek alapján erre kevés az esély.
jan. 11
15:42
Fővárosi pénznyelők - Miért nem jut a BKV-ra? (Alternatív Energia)
A közösségi közlekedés állapota nyomorúságossá válik.
jan. 11
15:42
Lázárék megszereznék az MVM-től a paksi atomerőművet (Portfolio)
Létezik egy néhány oldallal hosszabb verziója is annak a Miniszterelnökségen készült belső vitaanyagnak, amelyet októberben laptársunk megszerzett, és amely egyrészt egyes közműcégek felvásárlásáról,...
jan. 11
15:42
CSOK: újabb fontos részlet derült ki az ingyenmilliókról (Pénzcentrum)
Az adó-visszatérítési támogatás is sokakat érint....
jan. 11
15:44
Ez aztán a fogamzásgátló! Mostantól ön is kikapcsolhatja péniszét - videó! (Blikk)
Németország - A Bimek nevű egészségügyi cég legújabb fejlesztése és szabadalma a Bimek SLV, amelyet a legbiztosabb és legegyszerűbb fogamzásgátlási módszerként hirdetnek. De valóban az-e?
jan. 11
15:44
Távozik a TV2 kreatív igazgatója (Alternatív Energia)
A szakember 2015. március 2-ától töltött be igazgatói pozíciót a médiavállalatnál.
jan. 11
15:44
Újabb megadeal született a gyógyszerszektorban (Portfolio)
Újabb sokmilliárd dolláros tranzakciót jelentettek be a gyógyszerszektorban, a Shire részvényenként közel 46 dollárért, összesen 32 milliárd dollárért felvásárolja a rákgyógyszereket készítő Baxaltát...
jan. 11
15:45
10 dolog, ami úgyis utolér az esküvőd szervezése közben, hiába menekülsz előle (Éva Magazin)
Igaz, a legtöbben jó eséllyel kinőttünk már a leányálmokból, mire a saját frigyünkre kerülne sor, mégis rengeteg magunknak felállított elvárással vágunk bele az első pillantásra isteninek tűnő esküvőszervezésbe. Még az edzett idegrendszerrel büszkélkedőkkel is előfordul, hogy az események sűrűjében néhány dolog kiveri náluk a biztosítékot. Jöjjön néhány nevetséges, ám de valódi igazság és…
jan. 11
15:45
Soha nem gondolnád, ki ragyogta túl a világsztárokat a Golden Globe gálán! (444.hu)
Magyarország leggyönyörűbb asszonya, ki más!
jan. 11
15:46
Galagonya, a hagyományos szíverősítő (Blikk)
A galagonya piros termése a népi gyógyászatban az egyik leggyakrabban alkalmazott szívgyógyszerek egyike.
jan. 11
15:46
Hadgyakorlat Várpalotán (Alternatív Energia)
Több mint egy hónapon át tart majd, és hollandok vezetik.
jan. 11
15:47
Egészséges bevásárlólista 1 hétre, 1 személyre (Éva Magazin)
Mostantól jóformán gondolkodnod sem kell, hogy mit vásárolj! Folyton elcsábít a mogyorós csoki? Esténként farkaséhesen térsz haza, de nincs semmi a hűtőben? Képtelen vagy következetesen figyelni arra, hogy elég zöldséget egyél? Te is az a típus vagy, aki majd hétfőtől fogyókúrázik? A családodban mindenki fehér kenyéren él és jó lenne egy olyan polc a spájzban és a hűtőben, amely csak a te…
jan. 11
15:48
Futószalagon utasítják ki a menekülteket az országból (Blikk)
Negyven ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság az előző héten.
jan. 11
15:48
MSZP: fizetésrendezés kell, különben sztrájk lesz (Alternatív Energia)
Átlagosan 50 százalékos azonnali béremelésre van szükség az egészségügyben.
jan. 11
16:00
Hollandok hadgyakorlatoznak Várpalotán (Infostart)
Több mint egy hónapon át tartó, holland vezetésű nemzetközi hadgyakorlat kezdődik hétfőn Várpalotán - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
jan. 11
16:00
Lopott szajrénak hitték a férfi daganatát a boltban (Blikk)
Leicester – Elképesztő kényelmetlenségtől szabadult meg egy brit férfi, akit többször is meggyanúsítottak bolti lopással, pedig csak a sérvdaganata miatt volt olyan nagy a hasa.
jan. 11
16:00
Ujhelyi: vigyázat, a Fidesz előre hozott választásra készül! (Kripto Akadémia)
"Az ellenzék nem ér rá sokáig magával foglalkozni."
jan. 11
16:00
Óriási pofon Brüsszeltől, 700 millió eurós bukás a multiknak (Adózóna)
Jogellenes a belga többletnyereségadó-megállapítási rendszer, így az azt kihasználó multinacionális vállalatoknak mintegy 700 millió euró adót kell befizetniük – közölte az Európai Bizottság.
jan. 11
16:00
Brüsszel elmeszelte Belgiumot a szelektív adókedvezmények miatt (Portfolio)
Jogellenes a belga többletnyereségadó-megállapítási rendszer, így az ezt kihasználó multinacionális vállalatoknak mintegy 700 millió euró adót kell befizetniük - közölte az Európai Bizottság hétfőn. ...
jan. 11
16:00
Íme a szerződés, amit kettétépett Katinka (ATV)
Nyilvánosságra hozta az úszószövetség azt a szerződést, amit Hosszú Katinka látványosan összetépett múlt heti sajtótájékoztatóján. Ebben arra kötelezik a sportolókat, hogy havonta egyszer vállaljanak szerepet az úszás népszerűsítésében.
jan. 11
16:02
Gyerekeket gyilkoltak Putyin bombái Szíriában (Blikk)
Aleppó - Legalább 12 gyermek és egy tanítónő halt meg az iskolájukat ért orosz légicsapásban az északnyugat-szíriai Aleppó tartományban, a felkelők kezén lévő Andzsara nevű településen - közölte hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet.
jan. 11
16:02
Jogellenes a belga többletnyereségadó-megállapítási rendszer (Kripto Akadémia)
A nagyvállalatoknak be kell fizetniük a közel 700 millió euró adótartozást.
jan. 11
16:04
Tömegével utasítják ki a menekülteket az országból (Blikk)
Negyven ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság az előző héten.
jan. 11
16:04
"Magyarország" kiáll a lengyel politika mellett (Kripto Akadémia)
Az EB január 13-án tart vitát a jogállamiság általános lengyelországi helyzetéről.
jan. 11
16:06
Magyar Aranylabda: Dárdai és Király a legjobb (Blikk)
Budapest – A magyar sportújságírók szavazatai alapján Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a német élvonalbeli Hertha BSC vezetőedzője lett a az nb1.hu weboldal által életre keltett Magyar Aranylabda-voksoláson az Év edzője, a Haladás és a nemzeti csapat játékosa, Király Gábor pedig 2015 legjobb kapusa.
jan. 11
16:08
Elképesztő! Aubameyang két nap alatt 24 ezer kilométert utazott (Blikk)
Mozgalmas napokat élt át Pierre-Emerick Auba­meyang (26), a német Borussia Dortmund csatára, akit a múlt héten első gaboniként Afrika legjobb labdarúgójának választottak.
jan. 11
16:10
Nádai Anikó őszinte vallomása az anyaságról (Blikk)
Budapest - Ma, január 11-én ünnepli szülinapját Nádai Anikó! Sok boldogságot neki! A színésznő közösségi oldalán reagált a köszöntések sorára.
jan. 11
16:12
Napi 150 hamis migráns útlevél csak Macedóniában (ProfitLine)
Egyre több gazdasági bevándorlónak minősülő migráns próbál meg hamis papírokkal Európába jutni, a macedón hatóságok átlagosan napi 150 hamis útlevelet foglalnak le - jelentette a szkopjei Telma televízió.
jan. 11
16:12
Minden atlétikai világcsúcsot törölne a brit szövetség (Sport365)
A Brit Atlétikai Szövetség a sportág megújulása és hitelességének visszaszerzése érdekében 14 pontos javaslatcsomagot állított össze, amely többek között a jelenlegi világcsúcsok törlését is tartalmazza.
jan. 11
16:12
Szívmelengető! Ettől a videótól visszatér az emberiségbe vetett hitünk! (Blikk)
Mikor már a sok szörnyűség és erőszak után teljesen elvesztenénk hitünket az emberiségben, szerencsére szinte mindig felbukkan egy-egy szívmelengető videó, melytől újra úgy érezhetjük, igenis létezik jóság és önzetlenség ezen a világon.
jan. 11
16:14
BGF keresztelő. Egyetem lett (ProfitLine)
Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) néven, alkalmazott tudományok egyetemeként folytatja működését az idei évtől a Budapesti Gazdasági Főiskola.
jan. 11
16:18
Ők járnak legjobban a 10+10 millióval (Privátbankár)
Számítsunk arra, hogy innentől szinte csak CSOK-kompatibilis lakások épülhetnek - legalábbis Balla Ákos, a Balla Ingatlanirodák ügyvezetője és a Privátbankár.hu ingatlanszakértője szerint erősen megnő majd a számuk a piacon. A szakértő szerint a program szinte túl szép, hogy igaz legyen, főleg azok számára, akik rendelkeznek egy kis megtakarítással, vagy már van saját lakás.
jan. 11
16:18
Kevés a férőhely a menekültek integrációs tanfolyamain (Infostart)
Kétszer annyi férőhelyre lenne szükség az újonnan érkezett bevándorlók integrációs programjaiban a belga fővárosban, mint amennyi jelenleg rendelkezésre áll - írta a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.
jan. 11
16:18
Csúcs motoros sisakot mutatott be a BMW Motorrad (Blikk)
A Las Vegasban megrendezett Consumer Electronics Show (CES) alkalmával tárta a nagyközönség elé a BMW az új, a biztonságot és a komfortot az eddigieknél még magasabb szintre emelő sisak- és motorvilágítás koncepcióját.
jan. 11
16:18
A BMW-t nem sikerült letaszítani a trónjáról (Portfolio)
A BMW is közzé tette 2015-ös eladási statisztikáit a Mercedes és az Audi után. Ezek alapján elmondható, hogy a bajoroknál is új rekord született, aminek köszönhetően magabiztosan megőrizték a világ...

Keresés