Nem szabad a menekülteket a terrorszervezetek tagjaival és a bűnelkövetőkel azonosítani - jelentette ki Werner Faymann, osztrák kancellár hétfőn Bécsben.
A kormány mindenféle hülyeséget jelentgetett be, ezzel egy napon belül is nagyon megrángatták a Telekom árfolyamát. A jegybank szerint azonban nincs semmi látnivaló.
Nem kis plusz feladatot ró a könyvelőre, ha a cég saját konyha üzemeltetésével biztosítja dolgozói étkeztetését. Még izgalmasabb a helyzet akkor, ha a szóban forgó munkaadó vendéglátással foglalkozik, és a felmerülő költségeket meg kell osztania ezen tevékenységével, illetve a munkavállalók étkeztetésével kapcsolatban felmerült tételekre. Az alábbiakban ehhez adunk támpontokat.
Az amerikai lap egyik munkatársa azt írta, hogy egy magyar börtönőr súlyosan bántalmazott egy szíriai nőt. Az újságíró viszont nem tudja bizonyítani ezt az állítást, a magyar kormány ezért kiigazítást kér.
Az országban több helyen is megemlékezést tartanak ma, a doni áttörés 73. évfordulóján. A második világháborúban 1943. január 12-én kezdődött a Don-kanyarban a szovjet Vörös Hadsereg támadása, amelynek következtében a 207 ezer emberből álló 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét.
Jókora eséssel indította a hetet az olaj, mely már 30 dollár környékén jár, a meredeken zuhanó árak pedig egyre inkább növelik a valószínűségét, hogy az amerikai olajcégek egy jelentős hányada...
Vlagyimir Putyin orosz elnök védelmébe vette országa szíriai légicsapásait a Bild német lap keddi számában. A lapnak Szocsiban nyilatkozva Bassár el-Aszad szíriai vezetőt továbbra is a közel-keleti ország törvényes elnökének tartja, akinek azonban alkotmányreformot kell végrehajtania. Putyin nem zárta ki, hogy adott esetben menedéket nyújtson a szíriai elnöknek.
Magyarország washingtoni nagykövete hivatalos levélben kérte a The New York Timest a Magyarországgal kapcsolatban közölt valótlanság kiigazítására; az értesülést keddi számában közölte a Magyar Idők.
Magyarország washingtoni nagykövete hivatalos levélben kérte a The New York Timest a Magyarországgal kapcsolatban közölt valótlanság kiigazítására - közölte a Magyar Idők. A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy az igazságügyi-miniszternek címzett nyílt levélben adott hangot megdöbbenésének Vékás Lajos professzor, a 2014-ben hatályba lépett polgári törvénykönyv esetleges módosítása miatt.
Gombos Cintia Mercédesz, ismertebb nevén Cinthya Dictator a SuperTV2-re átkerült Édes Élet című reality műsorának köszönhetően robbant be a köztudatba, amellett, hogy 2010-be megválasztotta az RTL Klub az akkori X-Faktor széria reklámarcának.
Isten neve az irgalmasság címmel jelenik meg kedden a nemzetközi könyvpiacon Ferenc pápa interjúkötete, amelyben az egyházfő a tőle megszokott őszinteséggel beszél önmagáról, egyházáról és a világról.
Zürich – Ötödik alkalommal nyerte Lionel Messi (28), a Barcelona argentin labdarúgója a nemzetközi szövetség (FIFA) Aranylabdáját. Időközben az internetre felkerült az a lista, amelyen olvasható, melyik országból kire szavaztak.
Az ország legnagyobb, mintegy 16 000 hallgatót képző alkalmazott tudományok egyeteme jött létre azzal, hogy 2016. január 1-jétől a korábbi Budapesti Gazdasági Főiskola alkalmazott tudományok egyeteme státuszt kapott.
A munkáltatóknak is érdemes tudni, hogy az új, 4. típusú pénztár - az egészség- és önsegélyező pénztár - melyen keresztül, azon túl hogy egészség- és önsegélyező pénztári szolgáltatásokat nyújt, a pénztári egyenleg keretére adható lakáshitel támogatás is, írja Fata László cafeteria szakértő.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke kezdeményezni fog egy találkozást Hosszú Katinkával és Gyárfás Tamással, amelyen szeretné egy asztalhoz ültetni a feleket és közvetítésével megoldást találni a versenyző és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) között kialakult vitában.
A venezuelai legfelsőbb bíróság helyi idő szerint hétfőn a törvényhozás mindenféle kezdeményezését eleve "abszolút semmisnek" nyilvánította addig, amíg továbbra is részt vesz az új parlament...
Hat európai nagyvárosban vizsgálódott a Ford, 5500 ingázót kérdeztek meg arról, hogy milyen hatással van rájuk az ingázás. Arra a következtetésre jutottak, hogy a csúcsforgalomban ingázás fokozott stresszt okoz, derül ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapjáról.
A pszichológusok és pszichológus hallgatók Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta nőkkel kapcsolatos megnyilatkozása után döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hozzák szakmai álláspontjukat a vitában, melyet Kövér László és Ákos megnyilatkozása generált arról, hogy a nők elsődleges és egyetlen igazán kielégítő feladata az anyaság, írja a hvg.hu.
Váratlan karácsonyi ajándékot kaptak egy olasz gyár alkalmazottjai, akikre összesen 1,5 millió eurót (475 millió forintot) hagyott júniusban elhunyt főnökük, Piero Macchi.
Azt szeretném kérdezni, hogy rokkantjáradékos vagyok, eddig 4 órába bejelentett munkám volt és 8 órát dolgoztam, de most átakarnak tenni 8 órás közmunkára és ha bejelentek 8 órásra. Attól nem fog megszűnni a rokkantjáradékom? Ha elküldenek jár-e végkielégítés?
Újfajta feketézés terjed a magyar gazdaságban: otthonukban alakítanak ki illegális üzletet a kereskedővénával megáldott állampolgárok. A revizorokat szerencsére örömmel segítik tippekkel a magyarok: több tízezer lakossági bejelentés érkezik a NAV-hoz.
A bevándorlók tömeges érkezése Európába "úgy tűnik, megingatja a második világháború romjain nagy erőfeszítésekkel felépített befogadási rendszert, amely a mai napig az emberiesség lámpása" - mondta Ferenc pápa a Szentszéknél akkreditált diplomatákat fogadva hétfőn a Vatikánban.
Megállíthatatlanul esik az olaj, a ma reggeli kereskedésben a WTI már a 30 dolláros szintet kóstolgatja lassan, miután a tegnapi 5 százalékos esés után újabb 3 százalékot veszített értékéből. Egyre...
Joaquín Guzmán Loera drogbárót egy lövöldözést követően fogták el tengerészgyalogosok Sinaola szövetségi államban, a Kaliforniai-öböl partján lévő Los Mochis városában.
Los Angeles - Egyre sűrűbbnek tűnik Vastag Csaba vasárnap estéje, aki a Golden Globe díjkiosztóján nem csak Lady Gagával, de Orlando Bloommal - tudják, ő Legolas A gyűrűk urából.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-8-as döntetlent játszott a világbajnoki bronzérmes görög csapattal a belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság D csoportjának hétfői nyitófordulójában.
A rehabilitációs ellátás három év után elvették, azt megelőzően rehabilitációs járadékban részesültem. A helyzetem, és állapotom megmaradt(stagnál?), ami nem megalapozott, mert az elsőfokú vizsgálat nem volt alapos... Sok mindenről beszélhetnék. De beadtam a másodfokra is! Jelenleg ez folyamatban van. Kérdésem: ha továbbra is megvan az adott százalék, mért nem kaphatok továbbra is ellátást? Pedig…