"Ne hagyjátok elrabolni magatoktól a reményt és az élet örömét!" - mondta Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren szavait hallgató mintegy hétezer migránsnak az elvándorlók és menekültek világnapján
"Ne hagyjátok elrabolni magatoktól a reményt és az élet örömét!" - mondta Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren szavait hallgató mintegy hétezer migránsnak az elvándorlók és menekültek világnapján.
Románia - Akkora hó esett és olyan torlaszokat emelt a hófúvás Romániában, hogy Bukarestben, valamint Ilfov, Ialomita és Calarasi megyében tanítási szünetet rendeltek el a hatóságok, a tengerpart felé vezető A2-es autópályát pedig lezárták vasárnap a hófúvás miatt.
A kínai hazai össztermék (GDP) tavaly meghaladta a 10 ezer milliárd dollárt, a gazdaság pedig mintegy hét százalékkal nőtt - közölte egy pekingi fórumon a kínai kormányfő.
Gagastar Milán (21), a Németországban élő és dolgozó férfiprosti-polihisztor és internetsztár nem tudta kihagyni, hogy ne szóljon be a Magyarországon uralkodó állapotoknak a Facebookra feltöltött videójában.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakemberei 1,6 százalékos inflációval számolnak az idén, az árindex alakulását ugyanakkor jelentősen befolyásolhatják a jelenlegi külső hatások, mint az olajárcsökkenés és az európai dezinflációs környezet - mondta a szaktárca pénzügyekért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.
A normál büntetési tételek többszörösét fizetheti Ausztriában az, aki a magas légszennyezettség miatti sebességkorlátozó jelzéseket figyelmen kívül hagyja - közölte a Magyar Autóklub nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályának vezetője, Kicsinyné Pulay Kornélia.
Nem lesz ott a riói olimpián Kobe Bryant, a címvédő amerikai férfi válogatott kosarasa, aki az észak-amerikai bajnokság (NBA) jelenlegi idénye után visszavonul.
Míg lakásvásárlásnál egy összegben, az (adásvételt követően 120 napig lehetséges) igénylés elbírálása után, lakásépítés esetén több különböző részletben folyósítják a hitelintézetek a CSOK-ot. Az...
Az út menti fának ütközött egy kisteherautó Ercsiben vasárnap délután, a jármű vezetője a helyszínen életét vesztette - tájékoztatta az MTI-t a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Jelentősen csökkenti az orosz költségvetés bevételét az alacsony olajár, Anton Szilujanov pénzügyminiszter szerint a jelenlegi olajárakon számolva a költségvetés bevétele 3 ezer milliárd rubellel (38,6 milliárd dollár) marad el a tervezettől.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége elismerését fejezte ki az Év sportolója-választáson győztes Dárdai Pálnak, de álláspontja szerint a Hosszú Katinkát felkészítő Shane Tusup volt a legjobb edző 2015-ben.
A Third Avenue Alapkezelő alapítóját, Martin Whitmant és más vezetőket is azzal vádolnak, hogy részben az ő felelősségük, amiért múlt hónapban bedőlt a bóvli kötvényeket tartó befektetési alapjuk. A...
A lakosság ellenállását váltotta ki több tervezett ausztriai befogadóhely, Bécsben lakossági gyűlést szerveznek, Grazban tüntetést tartanak a menekültek beköltöztetése ellen.
„Decemberi születésű lévén imádom a telet és a téli sportokat, de most már azért igazán jöhetne a nyár is! Jó pihenést mindenkinek!” - írta Kiss Ramóna (31) Facebook-oldalán, miközben a hónap legdögösebb magyar képét publikálta.
Ugyanolyan folyamat alá vonná a német kormány az észak-afrikai menekülteket is, mint a nyugat-balkániakat. A gyorsított eljárásra az algériai és marokkói bevándorlók megnövekedett száma miatt lehet szükség.