Öten megsérültek szombat délután az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár közelében, amikor négy autó összeütközött - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A tavaly márciusban megalakult új jobboldali-vallásos izraeli kormány, majd az ősszel megkezdődött palesztin erőszakhullám nyomán 2015-ben még távolabbra került a térség egyik sok évtizedes, akut kérdésének, a palesztin-izraeli viszálynak a rendezése.
MTI Fotó: Lakatos Péter A száz négyzetméteres II. kerületi lakás tulajdonosa, egy idős nő és segítője még időben ki tudott szaladni a lakásból a tűz elől, csak a lakás égett le. (MTI)
Nemsokára megszűnhet a budapesti Déli pályaudvar, lebonthatják - értesült kormányközeli forrásokból a Magyar Hírlap. Úgy tudjuk, a mostani építmény helyét a Délivel határos Vérmező park "folytatása" foglalhatja el.
Több százezer családnak jelenthet segítséget az új, 10+10 millió forintos otthonteremtési program a kormány számításai szerint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy szombati budapesti sajtótájékoztatón.
A nyugati nagyhatalmak és Irán kapcsolatát tizenhárom éven át beárnyékoló vita végére került pont, amikor Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) tavaly július 14-én Bécsben megállapodást kötött Teherán atomprogramjáról. A történelmi jelentőségűként értékelt egyezség nyomán nem csak az olajtermelő ország gazdasági elszigeteltsége szűnik meg, de eltolódás…
Slaven Bilic csapata, a West Ham United oda-vissza verte a Vörösöket a bajnokságban, a londoniak ezzel a sikerrel meg is előzték a Jürgen Klopp vezette Liverpoolt.
A fiataloknak talán már magától értetődő, az idősebbek számára kérjük, linkeljék. Mert mit lehet csinálni egy ilyen szép hosszú hétvégén? Például filmeket nézni. De melyiket? Hát ne a rosszat, inkább azt, amelyet a többiek is nézték, és kedvelték. Ha ismeri az internetes filmértékelő oldalakat, ne olvasson tovább, ha nem, akkor viszont feltétlenül.
Hozzávalók (8 személyre): 20 g aszalt szilva 3 ek mandulalikőr 1 db zselatinlap 30 ml tej 100 g natúr marcipánmassza 250 g mascarpone 4 db tojásfehérje 230 ml tejszín 1 ek szemes mák A szilvavelőhöz: 600 g szilva 1 tk őrölt fahéj 1 tk őrölt gyömbér 150 g kristálycukor A parmezánchipshez: 80 g parmezán 1 tk szemes mák 1 tk szezámmag
Ismét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban rendez Ivo Krobot: a híres cseh rendező Bohumil Hrabal Túlságosan zajos magány című művéből készült darabot állítja színpadra.
Mi zaklatta fel annyira a világ internetezőit ezeken a részegeken, hogy mindenki egy szilveszer éjszaka Manchesterben készült fényképet oszt meg és ájuldozik azon, hogy milyen gyönyörű? Műelemzés következik!
Reggelig északkeleten, keleten változóan, másutt többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Főként az ország délnyugati felén várható havazás, de hószállingózás máshol is lehet.
Átvette a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz az E.on 600 ezer lakossági földgázfogyasztóját január 1-jén - mondta el Králik Gábor, a Főgáz Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére.
1 szép nagy csirkemell filé 1 nagyobb póréhagyma 3 ek kukoricaliszt 1 ek őrölt fehér mustármag por 2 ek kukoricaolaj 2 dl lm tejszín 1,5 dl víz 1 tk dijoni magos mustár Ízlés szerint só és frissen őrölt fehér bors
Az otthonról elszökött kedvencek hazajuttatásáról több szervezet is gondoskodik országszerte. A Vigyél Haza Alapítvány például Budapest 25 pontján alakított ki ingyenes chiplolvasó helyet, főleg éttermekben és kávézókban.
A január 10-én rajtoló belgrádi olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokság előtt egy héttel magyarországi nemzetközi tornán tart főpróbát a magyar férfi és női válogatott.
Támfalépítési munkák miatt hétfőtől egyirányú lesz a Slachta Margit rakpart Árpád híd környéki szakasza Óbuda felé - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-t.
A legutóbbi közel-keleti vereségek után az Iszlám Állam Európát szeretné csatatérré változtatni – állítja az egyik legtekintélyesebb német lap. Ehhez ezerszám létező alvó terroristák szolgáltatnának segédkezet. Vagy nem? A német politikusoknak is sok közük lehet ehhez, mert egy hét múlva nagy esemény jön.
Támfalépítési munkák miatt hétfőtől egyirányú lesz a Slachta Margit rakpart Árpád híd környéki szakasza Óbuda felé - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-t.