A BUX szinte egyedüliként tudott emelkedni a nagyvilágban, főleg a Richternek köszönhetően, de a Mol is magához tért. Az euró/forint elérte a 315-ös szintet is. Kína és a jüan nagy, Észak-Korea kis sötét árnyékként ülte meg a piacokat, de az Apple vagy a német autógyárak háza tájáról is rossz hírek jöttek.
Csütörtök reggelig borult égre, csapadékos időre számíthatunk. Rövid szünetekkel további havazás valószínű, a legintenzívebb csapadék az esti időszakban várható. Főleg éjszaka átmenetileg ónos eső sem kizárt a főváros környékén.
Gazdája mellől lőtt ki egy négylábút egy vadász Tatabánya közelében. Az eset nagy port kavart az állatbarátok között, akik a gyilkosnak kikiáltott vadász fejét vennék, amiért lelőtte Argót.
Szociális kapcsolataink ugyanolyan fontos szerepet játszanak az egészségünk megőrzésben, mint a testmozgás és a diéta – hívja fel a figyelmet egy új kutatásra hivatkozva az amerikai tudományos akadémia.
A szlovén belügyminisztérium arab nyelvű fordítókat keres, hogy segítsék a rendőrség munkáját a menekültügyi eljárások elbírálásánál, valamint a migránsok személyazonosságának ellenőrzésénél - közölte a ljubljanai sajtó kedden.
A megváltozott biztonságpolitikai kihívások megvitatására jövő keddre ötpárti egyeztetést hívott össze Simicskó István honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztériumba - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
Egy friss amerikai tanulmány szerint a következő évtized végére, tehát 2030 körülre a világszerte eladott újautók mintegy 15 százaléka autonóm, vagyis teljesen önvezető lehet. Profi kutatómunka ide vagy oda, véleményünk szerint ez a szám még erőteljesen prognosztizált, hiszen nehéz valamit úgy megjósolni, hogy még egyetlen hasonló típus sem került sorozatgyártásba, mi több, egyelőre a törvények…
Londoni pénzügyi elemzők szerint az idén Törökország és Dél-Afrika a kiemelten veszélyeztetett két feltörekvő gazdaság hitelminősítési szempontból, Magyarország ugyanakkor felminősítésre számíthat.
Románia aggodalmát fejezte ki szerdán az Észak-Korea által bejelentett hidrogénbomba-kísérlet miatt, és az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete (CTBTO) Előkészítő Bizottságának soros elnökeként jelezte: fokozottan odafigyel az észak-koreai nukleáris kísérletekre és ezek regionális és globális fejleményeire.
A washingtoni kormányzat azzal számol, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök legalább jövő márciusig hatalmon marad, vagyis legalább két hónappal tovább, mint Barack Obama amerikai elnök - állítja egy belső dokumentum, amely az AP amerikai hírügynökség birtokába került.
Megdöbbentő információk kerültek napvilágra a magyar kriminalisztika történetének legnagyobb vesztegetési ügyében, a nyelvvizsgamaffia bírósági tárgyalásán.
Október vége óta nem tud hibázni az olasz bajnokságban a címvédő Juve, amely könnyedén, szinte rutinból intézte el a Veronát a 18., hétközi forduló szerda délutáni meccsén, hazai környezetben. A góltechnológia fosztotta meg a győzelemtől a Romát. Felsült a Milan. Élen a Fiorentina.
Csak a BKV-dolgozók, járművezetők, karbantartók munkájának köszönhető, hogy a nehézségek ellenére még mindig működik a fővárosi közlekedés – erről az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke beszélt az ATV Start című műsorában.
A Budapesti Honvédban folytatja a pályafutását Molnár Péter, aki augusztusban világbajnoki címet szerzett párostársával, Tótka Sándorral a kajak kettesek 200 méteres számában.
A minimálisan szükségesnél ne vegyen több időt igénybe az útlevél-ellenőrzés mentes schengeni övezet szabályainak felfüggesztése - értettek egyet a szerdai brüsszeli négyes (Bizottság, Svédország, Dánia, Svédország) tanácskozás résztvevői, akik ugyanakkor nem tudták megbecsülni, meddig lesznek érvényesek a skandináv országok által további menekültek beáramlásának korlátozására bevezetett…
Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa arra szólította fel kedden Andrzej Duda lengyel államfőt, hogy ne írja alá a közmédia átalakításáról szóló törvénymódosítást, amely tiltakozást váltott ki Lengyelországban és külföldön egyaránt.
Megdöbbentő információk kerültek napvilágra a magyar kriminalisztika történetének legnagyobb vesztegetési ügyében, a nyelvvizsgamaffia bírósági tárgyalásán.
Szlovákia huszonöt rendőrt küld Macedóniába, hogy az illegális bevándorlás megfékezésében segítsék a helyi rendvédelmi erőket - jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján.
Magyarországon 1820 óta nem látott madárfajt, a Naumann-rigó egy példányát figyelte meg Budapest belső részén, a Népligetben egy madarász december utolsó napján.
130 új országban, köztük Magyarországon is elindította a mai nappal szolgáltatását a Netflix - jelentette be Reed Hastings, a cég vezérigazgatója a las vegasi CES-en (Consumer Electronics Show). ...
Szerda 18 órától nem közlekedhetnek 7,5 tonna össztömeget meghaladó teherjárművek a 61-es főúton Nagykanizsa és Iharosberény között - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Az előző évhez képest tavaly 6,4 százalékkal kevesebben keresték fel a párizsi Louvre múzeumot, amely a francia fővárost ért terrortámadásokkal indokolja a 2015-ös látogatószám visszaesését.
A spanyol Király-kupában rúgott négyet a Valencia, ezzel szinte lerendezve a továbbjutás sorsát. Visszavágó még lesz, de szinte a nyolc között érezheti magát a Valencia.
A kétszeres paralimpiai bajnok úszónő, Pásztory Dóra (31) megérti Hosszú Katinka (26) kifakadását az úszószövetség ellen: ő is hasonló helyzetben volt korábban.
Cambridge – Túl van az első óvodai napján György herceg. A kis trónörökösről a család töltött fel képet a közösségi oldalra, ahogy György egy hatalmas hátizsákkal a hátán éppen iskolai előkészítőbe siet.
Több tízezer jazidi menekült el az Iszlám Állam kegyetlen fegyveresei elől még 2014 nyarán észak-iraki lakhelyeikről többnyire Szíriába. Hányattatásuk azonban továbbra is tart, hiszen rendszeres támadásoknak vannak kitéve a szétaprózódó szíriai fegyveres csoportoktól. A Russia Today munkatársa a kurd vallási kisebbség rögtönzött sátortáborában, Nowrooz-ban készített felvételeket. A 12 napig étlen-…
Az Amerikában épp a napokban zajló fogyasztói elektronikai show (CES) kiállításra szinte az összes komolyabb autógyártó magával vitt valamilyen különleges jövőt idéző technológiai megoldást. A prímet egyértelműen a legkülönfélébb, az autókat távolról irányítani képes ’okos applikációk’, valamint az autonóm járműfunkciók viszik, de azért találhatunk egy-két érdekes koncepciómodellt is – ide…
A Huawei fogyasztói üzletága a 2016-os CES (Consumer Electronics Show) szórakoztatóelektronikai kiállításon bejelentette, hogy 2015-ben 108 millió okostelefont szállított ki, 44 százalékkal többet, mint 2014-ben. A vállalat fogyasztói üzletágának éves bevétele pedig meghaladta tavaly a 20 milliárd amerikai dollárt, amely 70 százalékos növekedést jelent az előző üzleti évhez képest.
Illinois államban felfüggesztettek egy főiskolai professzornőt, mert a Facebook-oldalán azt írta, hogy a muszlimok és a keresztények egyazon istenhez imádkoznak.