Az ma már természetes, hogy a legkülönfélébb profilú termelővállalatok és szolgáltató cégek a belső folyamataik kialakítására és felülvizsgálatára valamely ISO szabvány bevezetése mellett döntenek. Azonban az ritka, hogy egy szolgáltató központ két olyan tanúsítvánnyal is rendelkezzen, amely nem tipikus követelmény a saját szakterületén.
Róma – Szeretne egy ilyen feleséget? Könnyen elképzelhető, hogy a reggeli ébredés után sikítva rohanna a hálószobából ameddig csak a lába bírja. Pedig Fulvia Pellegrino (56) eddig 52 ezer fontot (22,2 millió forint) költött arra, hogy ilyen külseje legyen.
Személyes életük, közvetlen környezetük 2015-ös eseményeit inkább pozitívan minősítik a magyarok, az ország tavalyi történéseit azonban többségük negatívan ítéli meg - egyebek között ez derül ki az Ipsos és a ZRI Závecz Research kutatócégek közös felmérésének decemberben készült reprezentatív felméréséből.
Szerdán újabb mélypontra esett az olaj ára, Észak-Korea pedig bejelentette, hogy hidrogénbombát tesztelt, így nem meglepő, hogy borús a hangulat az amerikai részvénytőzsdéken. A geopolitikai...
Fél évet töltött Törökországban, a Galatasaray kötelékében a Borussia Dortmundtól nyáron érkezett, német világbajnok, Kevin Grosskreutz, tétmeccsen azonban nem lépett pályára.
Több uniós tagország is visszaállítaná a szigorúbb határellenőrzést a továbbra sem enyhülő menekültválság miatt. Németország, Dánia és Svédország szakpolitikusai a mai napon tárgyalnak az Európai Bizottsággal a napokban bevezetett keményebb intézkedések miatt. Fellegi Tamást arról kérdeztük, hogy mit hozhat magával a schengeni zóna megszűnése.
A székelyek elleni 1764-es madéfalvi vérengzés 252. évfordulója előestéjén tartott megemlékezést a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerda este a marosvásárhelyi kultúrpalotában.
Az LMP szerdán felszólította a kormányt, hogy fordítson az eddiginél nagyobb figyelmet a magyarországi internethasználat arányának növelésére, valamint az internet semlegességének megőrzésére és a digitális oktatás fejlesztésére.
A testünk időről időre küld olyan jelzéseket, amelyekről sokszor nem veszünk tudomást. Ha azonban valaki a következő 5 tünetet észleli magán, jobb, ha óvatos lesz.
Bár az amerikai nyersolajkészletek váratlanul visszaestek, az üzemanyagkészletek 1993 óta nem nőttek akkorát, mint múlt héten - derült ki az Energetikai Információs Hivatal szerda esti jelentéséből....
„Nem tudom, Katinkától kell megkérdezni” – mondta Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnök arról, hogy hogyan fajult idáig a helyzet. „Számunkra Katinka becses kincs, megbecsüljük, szeretjük” – fejtette ki az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A társadalom minden rétegéhez szóló, a modern történettudomány kutatásait széles körben megismertető Nemzeti Múzeumot kíván létrehozni Varga Benedek, aki július 1-jével váltja Csorba Lászlót az intézmény főigazgatói posztján. Elképzeléseiről az InfoRádiónak beszélt a jelenleg a Semmelweis Orvostudományi Múzeumot vezető Varga Benedek.
2015 végén a magyarok majdnem fele (48 százalék) úgy vélte, összességében jól fog alakulni az ország számára a 2016-os év. 2014 decemberében csupán 34 százalékuk gondolta ugyanezt, tehát csaknem másfélszer többen optimisták - közölte a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményeit szerdán az MTI-vel.
Budapest – Már esküvői ruhában pózol Lola (27). Az énekesnőt decemberben jegyezte el kedvese, Bence, aki ugyan tavaly 2014-ben már egyszer húzott gyűrűt Lola ujjára, de akkor felbontották az eljegyzést.
"Amikor a politikai és gazdasági vezetőktől, egyszerű emberektől, szállodától, reptértől nem tudok olyat kérni, hogy ne segítenének, hogy ne állnának rendelkezésre, akkor pont egy úszó mond nemet."
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy az uniós adófizetők pénzét ne kormányzati kiadványokra költse, hanem nézze meg, milyen fejlesztésekre tudja még fordítani ezeket a forrásokat - közölte az ellenzéki párt alelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A romániai vonatok nyomon követését biztosító internetes rendszert vezetett be a román állami vasúttársaság (CFR), amelynek járatai évek óta jelentős késésekkel közlekednek a vasútpályák megfelelő karbantartásának hiánya miatt.
A Fed nyíltpiaci bizottságának szavazótagjai közül majdnem mindenki úgy vélte a decemberi ülésen, hogy az infláció középtávon képes visszatérni a 2 százalékos célhoz, azonban néhányan még mindig úgy...
2016 optimizmusra ad okot belpolitikai kérdésekben, a külpolitikát illetően azonban csak mérsékelt az optimizmus, hiszen a fő téma továbbra is a bevándorlás lesz - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen pártja idei várakozásairól beszélt.
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint a 2017-es világbajnokságot népszerűsítő promóciós film miatt alakult ki konfliktus a MÚSZ és Hosszú Katinka között.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a GDP 2 százaléka alatt is lehet az államháztartás tavalyi hiánya, ez idén tovább csökken, és "belátható időn belül" az ország elérheti a hiány nélküli költségvetést.
Csütörtökre a havazás, illetve a hófúvás veszélye miatt adott ki több megyére figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. Néhol 20 centiméternél is több hó hullhat.
Korlátozták a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek közlekedését Somogy megye több útszakaszán - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szerda este az MTI-t.
Bőven tart a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) szünete. Ezt kihasználva elutazott az egyik tengerparti országba Stieber Zoltán (27), a magyar labdarúgó-válogatott tagja és kedvese.
Gyönyörű tengerparton piheni ki a tavalyi évet Hevesi Tamás (51)! Az énekes fiatalabb korában hosszú ideig élt Ausztráliában, és most visszatért a trópusokra, de csupán csak egy kis nyaralásra.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány cserben hagyja a nélkülöző nyugdíjasokat és miközben sosem látott gazdasági sikerekről beszél, a nyugdíjak elértéktelenednek az idén.
Tavaly januártól novemberig mintegy 7500 menedékkérőt utasítottak ki Ausztriából, 36 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte az osztrák közszolgálati média (ORF) híradója szerdán.