Los Angeles – A riói olimpián balhét okozó, s ezért közutálat tárgyává váló amerikai Ryan Lochte (32) megkérte párja, a Playmate Kayla Rae Reid (25) kezét.
Budapest – Vízelvezető csatornákat ment kicserélni egy romániai férfi egy csepeli házba, aki kifigyelte, hogy hol tartja az idős tulajdonos a pénzét. A 77 éves nő figyelmét ezután elterelte, és egy millió forintot lopott tőle.
Hat éve nem ugrott akkorát a német export, mint augusztusban. A kivitel - a szezonálisan kiigazított adatok szerint - 5,4 százalékkal nőtt júliushoz képest, míg a behozatal 3 százalékkal emelkedett....
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Magyar Éremkibocsátó Kft. tisztességtelen magatartást tanúsított, mert hamisan keltette a hivatalosság látszatát, és valótlanul állította...
Szeptemberben 271,6 milliárd forintos többlet alakult ki a központi alrendszer egészében - ismertette a kilencedik havi előzetes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium. A gigantikus szufficit...
Szeptemberben éves bázison 0,8%-kal emelkedhettek a fogyasztói árak Magyarországon, ezzel pedig végre lezárulhatott a negatív infláció korszaka - derült ki a Portfolio által megkérdezett elemzők...
Bár a magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban kedvezőtlen, azért vannak pozitív változások. Kiemelkedő nemzetközi eredményeket értek el magyar munkacsoportok, és a friss adatok szerint tovább csökkent a magyarországi öngyilkossági halálozás is.
Laura nővér szavai szerint etikus alapokon nyugvó, átlátható működéssel a vállalat hozzáadott értéke növekedhet, ami lehetőséget kínál a bérek emelésére is - írja a Magyar Nemzet.
885 lakással és több mint 300 méteres hosszával az óbudai Faluház néven ismert panel az ország legnagyobb lakóháza. Modernebb stílusban azonban ma is épülnek szokatlanul nagy lakóházak Budapesten. A...
A két nagy amerikai párt elnökjelöltje jobbára egymást vádolta a helyi idő szerint vasárnap este tartott második televíziós elnökjelölti vitában, amelyet a Missouri államban lévő St. Louis egyetemén rendeztek meg.
A jövőben nem vesznek részt a parlament munkájában a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselői. Erről a hétvégi rendkívüli ülésen döntött a párt elnöksége.
A negyedik negyedév vezető témája a kereskedésben számunkra az a várakozás, hogy a monetáris lazítással érintett jelentősebb devizák jól fognak teljesíteni a többi devizával szemben, miközben a monetáris lazítás hatása – és a monetáris lazításba vetett hit - egyre gyengül. Ezek az úgynevezett QE-devizák főleg azokkal a devizákkal szemben teljesíthetnek jól, amelyek ebben az évben a hozamvadászat…
Budapest – Határozatlan időre kitiltották a 444.hu három újságíróját a parlamentből, amiért „megsértették a sajtótudósítás rendjéről szóló 9/2013-as házelnöki rendelkezést”.
Adele mindig is büszkén vállalta, hogy nem tartozik a csontsovány sztárok közé, ám úgy tűnik az edzőtermet ő sem kerüli el – még akkor sem, ha láthatóan gyűlöl edzeni.
A 35 éves férfi vasárnap 20 óra körül egy marcali áruházban felvett egy női kabátot, majd abból az áruvédelmi eszközt kitépte, és a pénztártól fizetés nélkül távozott. A biztonsági őr vásárlói ellenőrzésre szólította fel, így akadt horogra. O. V.-t előállították, és kihallgatták. Lopással gyanúsítják, szabadlábon védekezhet. (police.hu)
Az ART MARKET BUDAPEST idén 6. alkalommal nyitja meg a kapuit így október 13-16 között Budapest a régió képzőművészeti fővárosává válik. A 2011-ben indult kortárs művészeti vásár mára már nemzetközi...
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter felszólította hétfőn a brit kormányt, hogy teljesítse a calais-i migránstáborban élő, több száz, kísérő nélküli kiskorú iránti "morális kötelességét", akinek él családtagja Nagy-Britanniában, azaz fogadja be őket.
A hazai valuta őrzi múlt héten szerzett nyereségét, az angol font nem szedi össze magát, a tőzsdék meg se mozdulnak, az olajnak sok az 50 dollár fölötti ár.
Belehalt sérüléseibe egy beritreai migráns, akit feleségével együtt egy brit autós elgázolt egy autópályán az észak-franciaországi Calais közelében, ahol a spontán módon kialakult, de eddig megtűrt táborban mintegy 10 ezren várakoznak arra, hogy átjuthassanak Nagy-Britanniába.
Rokkantnyugdíjas vagyok 8 éve. 1954-ben születtem, a ledolgozott időm 37 év 168 nap. Kell-e kérnem a nyugdíjazásomat? Szeretném tudni, hogy a szakmunkás bizonyítvány számít-e a nyugdíjnál? Vajon több lesz-e valamivel a rendes nyugdíjam?
2016-ban Oliver Hart és Bengt Holmström kapták a közgazdasági Nobel-emlékdíjat a szerződéselméletek területén végzett tudományos munkájukért - jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akedémia hétfő...
Erőszakkal akadályozott meg több száz embert a török rendőrség hétfőn abban, hogy részt vegyenek a tavaly ősszel az ankarai főpályaudvaron végrehajtott, több mint száz halálos áldozatot követelő öngyilkos merénylet évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.