Az összes plakátot leszedetné a közterületekről egy javaslat, amely teljesen átírná a hirdetési piacot. Ha a tervezet megvalósul, akkor lehúzhatják a rolót az óriásplakát-piac nagy cégei, így Simicska Lajos érdekeltségei is. De lesznek kivételek, a kormányközeli vállakozók köreibe tartozó cégeket nem érintené a változtatás. Az ellenzéki pártok attól félnek, nem hirdethetnek majd a 2018-as…
Emelte bruttó 5 forinttal a gázolaj és bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a gázolaj átlagára 357-358 forintra, a benziné 346-347 forintra nőtt.
A Népszabadsággal kapcsolatos intézkedések a szerkesztőségben dolgozó munkavállalókat is érintik. Őket munkáltatójuk olyan szokatlan módon mentette fel a munkavégzés alól, hogy nemcsak nem kötelesek munkát végezni, de nem is mehetnek be munkahelyükre, levelezésükhöz, a munkahelyen hagyott személyes dolgaikhoz nem tudnak hozzáférni. Vajon ez beilleszthető a munka törvénykönyve rendelkezéseibe?…
Az Országgyűlés ma kezdheti mérlegelni két olyan ellenzéki népszavazásnak a kiírását, amelyben a kezdeményezők nem tudták megszerezni a referendum kiírásához szükséges számú támogatót.
A magyar válogatott középpályásának, Gera Zoltánnak aláfordult a bokája a hétfői lettek elleni világbajnoki-selejtezőn. A 37 éves játékost le is kellett cserélni.
A "migráció, a terrorizmus és a nemzetközi katonai vállalások hatékonyabb ellátása" miatt módosítja a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről, és a Magyar Honvédségről szól törvényt a kormány. A változások egyike, hogy a kormány elektromos sokkolóval is felszerelné a katonai rendészeket. A Katonai Rendészeti Központ tagjainak lőfegyverük is van, a déli határon is szolgálnak. (Magyar…
Budapest — Soma és Evelin kapcsolata olyan kacifántos, mint egy brazil szappanopera családfája. A ValóVilág Csókkirálya, vagyis Soma ezúttal Gina buliján döntött úgy, hogy ez az alkalmas időpont Evelin várának bevételére. Evelin eddig nem engedett a fiúnak.
Lefelé vették az irányt ma reggel az ázsiai tőzsdék, lekövetve a tegnapi amerikai esést. A rossz hangulat a decemberi amerikai kamatemelési várakozások erősödésével, valamint az olajár esésével volt...
Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt folyamatosan növeli támogatottságát és országosan már nyolc százalékkal vezet republikánus vetélytársa, Donald Trump előtt - állítja egy kedden ismertetett felmérés.
Megölte élettársát egy nő Hejőszalontán, a gyanúsítottat elfogták - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu honlapon.
Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje Twitter-bejegyzésben tudatta kedden, hogy a saját pártjából ellene indított támadások "megszabadították" őt a pártkötöttségektől, és immár nem a Republikánus Párt jelöltjének tartja magát.
Pokolgéppel felszerelt, álcázott drónt küldött át a harcvonalon egy, az Iszlám Államhoz köthető csoport, és a drón robbanásában két francia katona súlyosan megsebesült, két pesmerga harcos pedig meghalt - jelentette a Le Monde című francia napilap.
Egy állásportál felmérése szerint a legtöbb munkavállalót programozó fejlesztő, bolti eladó, pénztáros, könyvelő, betanított munkás, illetve projektmenedzser pozíciókra keresték a cégek.
A csődeljárás alatt álló, salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. volt dolgozóit a bérgarancia alapból azonnal és maradéktalanul kártalanítják, ha a felszámolás megindul - írta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára Sneider Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszában.
Egy magyar általános iskolában a lányokat zaklatja egy harmadikos kisfiú, sőt történt olyan eset is, hogy egy lányt társaival letepert és belenyúlt a nemi szervébe.
A hírhedten szélsőjobbos nézeteiről ismert olasz SS Lazio szurkolóinak indulójára hirdetett szövegírói pályázatot a közszolgálati rádió az 56-os forradalom 60. évfordulójára.
Új módszerrel próbálnak pénzt kicsalni az emberektől: telefonon keresik meg őket, és nyereményre hivatkozva pénzt kérnek. A Blikk munkatársait is megkeresték.
Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje Twitter-bejegyzésben tudatta kedden, hogy a saját pártjából ellene indított támadások "megszabadították" őt a pártkötöttségektől, és így immár a...
Alekszandr Szolzsenyicint ábrázoló bábut akasztottak a moszkvai Gulag Múzeum kapujára, a figura mellére tűzött tábla árulónak, lelkiismeretlen hazudozónak és a haza első számú ellenségének nevezte a Nobel-díjas orosz írót.
Katalin hercegné gyakran tesz olyat, amivel megdöbbenti az embereket és a királyi család tagjait is, most azonban olyat művelt, amire senki nem számított és amiért még megütheti a bokáját!
Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje Twitter-bejegyzésben tudatta kedden, hogy a saját pártjából ellene indított támadások "megszabadították" őt a pártkötöttségektől, most már szabadon kampányolhat.
Kína leggazdagabb embere, Jack Ma és a minden idők legnagyobb bevételeit produkáló hollywoodi rendező, Steven Spielberg megállapodtak, hogy a jövőben együtt készítenek és finanszíroznak majd filmeket a világ második legnagyobb filmpiacára.
Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje Twitter-bejegyzésben tudatta kedden, hogy a saját pártjából ellene indított támadások "megszabadították" őt a pártkötöttségektől, és immár nem a Republikánus Párt jelöltjének tartja magát.
Az Egyesült Királyság számára rendkívül kedvezőtlen a Brexit, hiszen akár az ország széthullásához vagy egy új észak-írországi háborúhoz is vezethet - nyilatkozta a Corvinus Egyetem honlapján Mary...
Nem tett jót a republikánus elnökjelöltnek, hogy előszedték a nőket alázó kijelentéseit. A felmérések szerint ellenfele, Hillary Clinton jelenleg 6,5 százalékponttal vezet.
Ezt annak idején még Deutsch Tamás mondta, és a párt azóta számtalanszor bizonyította is: a sajtószabadság azt jelenti, hogy állami eszközökkel bele kell nyúlni a piacba.
Hihetetlen, de immár a második életévét is betöltötte Jaxon Buell, aki gyakorlatilag agy nélkül született. A fiúról ugyan már az anyaméhben lemondtak az orvosok, a fiú szülei most újabb jó hírekkel szolgáltak az állapotáról.