2016. október 18. kedd

okt. 18
8:48
A tegnapi esés után próbálhat szépíteni a forint (Portfolio)
Rosszul kezdte a hetet a forint, innen próbálhat kedden szépíteni, és ismét a 305-ös lélektani határt célba venni. Egyelőre kedd reggel is inkább a gyengülés felé hajlik a magyar deviza, bár a...
okt. 18
8:48
Azonos szakmában és pozícióban is jóval többet visznek haza a férfiak (Pénzcentrum)
A bérolló a vezető pozíciókban nyílik a legnagyobbra...
okt. 18
8:50
Agyonverte áldozatát a brutális miskolci masszőrnő (Blikk)
A jólszituált masszőrnő idős szomszédasszonya testét egy fóliába csavarta és egy iroda elé tette. 16 évet kapott, azóta is tagadja bűnösségét.
okt. 18
8:50
Csepreghy: nem vonják meg a kohéziós pénzeket (Gondola)
Nem kell tartania Magyarországnak az uniós kohéziós pénzek megvonásától, lehet, hogy a kormány már jövő tavasszal elérhetővé tudja tenni az összes pénzt, és arra is készül, hogy 2020 után saját forrásokból tudja működtetni a fejlesztéseket - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Magyar Időknek adott interjújában
okt. 18
8:50
Halálra gázolt egy férfit a dombóvári vonat (Alternatív Energia)
okt. 18
8:51
Nikolicsék Madridban, nehéz feladat előtt a Juve – mai program (Sport365)
Folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája, de pályán a Veszprém kézilabda- és a Szolnok kosárlabdacsapata is.
okt. 18
8:52
1956 - Az ENSZ-palotában emlékezett a magyar misszió (Gondola)
A New York-i magyar ENSZ-misszió, történetében először, a kerek évfordulóra való tekintettel a világszervezet palotájában emlékezhetett meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról
okt. 18
8:53
Nem jött be az irányítócsere sem a New Yorkiaknak (Sport365)
A kiegyensúlyozott Cardinals nem adott esélyt a Jetsnek a hétfő esti rangadón.
okt. 18
9:03
Csepreghy: a kormány bevándorláspolitikája miatt biztos nem bukjuk az uniós pénzeket (Privátbankár)
A migráció miatt biztos nem lesz probléma.
okt. 18
9:03
Kirúghatnak határozott idejű szerződés alatt? (HR Portál)
Kirúghatnak-e határozott idejű szerződés ideje alatt? Illetve én hogyan tudom felmondani azt?
okt. 18
9:03
Előrejelzések szerint emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok (ProfitLine)
Az ázsiai és csendes-óceáni tőzsdék nyomdokain haladva emelkedéssel indíthatják a kereskedést a főbb európai börzék irányadó indexei kedden.
okt. 18
9:03
9,8 milliárdot keresett a hivatalosan legjobban kereső magyar (444.hu)
További jó gürizést!
okt. 18
9:05
Elharapózott az édességbűnözés: nagy fogása volt a NAV csodafegyverének (Privátbankár)
Kifejezetten jól működik az adóhivatal áruellenőrző rendszere, most is jelzett.
okt. 18
9:05
Megtilthatja a munkáltató a telefon használatát egy gyerekes munkavállalónak? (HR Portál)
Azt szeretném kérdezni, hogy 3 kiskorú gyermekes anyuka dolgozhat-e hétvégén? Vagyis milyen korlátozások vannak a munkavállalására? A gyerekek 12, 13, 16 évesek. Nagy multi cégnél dolgozó személyeknél lehetséges, hogy megtiltják a telefon használatát? Van kivétele az anyukának apukának ez alól?
okt. 18
9:05
Emelkedéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint (ProfitLine)
Pluszban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
okt. 18
9:05
Matolcsy György tényleg azt csinál, amit akar (444.hu)
Nincs felettese, aki az etikai vétségeivel foglalkozna.
okt. 18
9:06
Legintimebb testrészét villantotta meg Mici a világnak - videó 18+ (Blikk)
VV Mici hiába próbálta minél jobban takarni alsó fertályát, amikor Krisztiánnal huncutkodtak, a kamera mindent látott.
okt. 18
9:06
Feléledt a remény a magyar vidék életében (Gondola)
Történelmi eredményeket értünk el, s mindezt ráadásul a brüsszeli bürokrácia és a nagytőkét pártoló baloldali ellenzék erős ellenszelében.
okt. 18
9:06
Az olcsó jegyek fájnak a Ryanairnek (Portfolio)
Megérkezett a Ryanair korábban belengetett profit warningja. Az ír diszkont légitársaság 5 százalékkal csökkentette a folyó pénzügyi évre vonatkozó várakozásait, amit elsősorban a Brexit miatti...
okt. 18
9:06
Topkeresetek: 10 milliárd volt a legnagyobb magyar jövedelem (Pénzcentrum)
Az első százba 499,7 millió forintos keresettel lehetett bekerülni....
okt. 18
9:06
Kegyetlen tűzvész pusztított egy indiai kórházban, 23 halott (ATV)
Legalább 23 ember meghalt és mintegy százan sérüléseket vagy füstmérgezést szenvedtek egy kelet-indiai kórházban kitört tűzvészben - jelentette kedden helyi média.
okt. 18
9:07
Lehet túlórázni a hetedik napon? (HR Portál)
Azt szeretném tisztázni, hogy 6+2-es munkarendben (3 műszakban, 6 nap munka, 2 pihenőnap) lehet túlórázni vagy sem a hetedik napon? Minden igaz negyedéves munkaidőkeretben vagyunk és 48 óránál nem lehet többet dolgozni egy héten. Lehet jelentkezni túlórára a hetedik napra, ezt a termelés rendszeresen alkalmazza. Nekünk, a műszaki osztálynak azt mondta a főnök és a HR igazgató is hogy nem lehet…
okt. 18
9:07
Ha 2020 után nem jönnek EU-s kohéziós pénzek, akkor Csepreghy szerint a kormány saját pénzből fejlesztene (444.hu)
Hogy miből?
okt. 18
9:08
Sokkoló - Ötezer euróért akarta eladni gyerekét egy német apuka (Blikk)
Ötezer euróért tette fel az Ebay-re negyvennapos gyerekét egy duisburgi édesapa.
okt. 18
9:08
A demokrácia cikluslogikája (Gondola)
Ma már természetesnek vesszük, hogy a pártok és a politikusok – kormányzatban és ellenzékben egyaránt – négyéves ciklusokban gondolkodnak.
okt. 18
9:08
Tízmilliárdot vitt haza a legjobban kereső magyar (Portfolio)
Tavaly az első 100 legmagasabb jövedelmet kimutató magánszemély összesen 130,5 milliárd forintos jövedelmet vallott be, ami 2014-hez képest 23%-os növekedésnek felel meg - írja a NAV adataira...
okt. 18
9:09
Munkaruha és védőfelszerelés nélkül kell dolgoznunk (HR Portál)
Nem tudom, hol lehet megtenni a panaszt a munkáltatóm ellen. Nincs munkaruha, védőfelszerelés,- egy gumiüzemben, ahol még a 50-60-as évekből visszamaradt gépeken dolgoznak, katasztrofális a munkavédelem, ami kötelező lenne. Továbbá a cégvezető, ha nincs munka, akkor kiveteti a szabadságot a dolgozókkal, és ha év végén netán nem marad, akkor fizetetlent írat ki nekik. A három hónapos próba idő…
okt. 18
9:10
Trump szerint: minden nő nemi szervét megfoghatja, mert ő egy "sztár" (Blikk)
Melania Trump kiállt férje mellett a választási krízisben.
okt. 18
9:10
Visszakapja régi eleganciáját a Múzeumkert (Gondola)
A kert faállományának a felmérése megkezdődött, a megújult történeti parkot 2017 végén vehetik birtokba a látogatók.
okt. 18
9:10
Lemondott a Visa vezére (Portfolio)
A Visa vezérigazgatója, Charles Scharf, aki az amerikai és az európai Visa újbóli összeolvadását vezényelte le az elmúlt pár évben, most lemond, helyét pedig az American Express egyik korábbi...
okt. 18
9:11
4 éve újra kellett volna számoltatni a nyugdíjt - most lehet fellebbezni az elmaradt összegért? (HR Portál)
Édesanyámat 2002-ben leszázalékolták III. csoport, az öregségi nyugdíjkorhatárt 2012.04.19-én érte el. Benyújtotta kérelmét, az eljárást lefolytatták, az öregségi nyugdíj megállapításra került 84.280 Ft. (amely összeg több mint jelenlegi nyugdíja: 73.000 Ft.) és egyben arra a szomorú tényre is fény derült, hogy ezt, ezelőtt 4 évvel kellett volna megtenni. Nem tette. Nem derült ki számára a…
okt. 18
9:12
Megható videó: Megmentette gondozója életét a kiselefánt (Blikk)
Elképesztő jelenetnek lehettek szemtanúi a napokban egy thaiföldi nemzeti parkban a turisták, amikor az egyik elefánt kimentette a gondozóját a sebes folyóból.
okt. 18
9:12
Zombi bankok miatt nem tud talpra állni Európa (Portfolio)
Közel egy évtizeddel a válság után zombi cégek és bankok húzzák vissza az európai gazdaságot. A bankok nem tudnak hitelezni, mert arra várnak, hogy az ügyfeleik fizessenek, akik viszont nem tudnak...
okt. 18
9:14
Kemény: Három álruhás rendőr szorított vissza két tucatnyi focihuligánt - Videó (Blikk)
Denderleeuw - Ritkán látható jelenet játszódott le a belga labdarúgó harmadosztályban, ahol három bátor álruhás rendőr akadályozott meg egy nagy balhét.
okt. 18
9:15
5 étel, ami garantáltan megvédi a bőrödet a hidegtől! (Mindmegette)
Egyes szuperélelmiszerek sokat segíthetnek megfázás, vagy influenza esetén. A hideg azonban a bőrünket is megviseli, ami ellen szintén érdemes a konyhában keresni az orvosságot.
okt. 18
9:18
Elutaznál karácsonykor? Van egy jó hírünk (Privátbankár)
Gyorsan eltelt 2016, gyakorlatilag két hónap múlva itt a karácsony, lehet menni rokonokat látogatni.
okt. 18
9:20
Te is így jársz nyaralni? Újra népszerű az utaztatás (Privátbankár)
Csökken a veszteséges üzletek száma és az árbevétel is felkapaszkodott a 2009 előtti időszakhoz.
okt. 18
9:24
Ebből aztán szépek lesznek a nyugdíjas évek: hihetetlen összeg a legnagyobb magyar fizetés (Blikk)
Hihetlen összeg, pontosan 1,9 milliárd forint a legnagyobb magyar fizetés. Osztalékból pedig 9,8 milliárdot keresett valaki tavaly. Egyre többet keresnek a jól kereső magyarok, a top jövedelmek az átlagot meghaladó mértékben emelkedtek 2015-ben.
okt. 18
9:24
Rejtőzködő spanyolnátha (Gondola)
okt. 18
9:24
Botrány lett a koncertből? Beperelheti a polgármester a népszerű együttest (Alternatív Energia)
A tinik kedvencei becsapták a közönséget - állítja a Bors.
okt. 18
9:24
A Continentalnak keresztbe tett egy földrengés (Portfolio)
Hétfőn profitwarningot tett közzé a Continental az európai piacok zárását követően. A német beszállító autóipari üzletágánál szembesült olyan kiadásokkal, amelyek érdemi hatással lehetnek a divízió,...
okt. 18
9:24
Ronaldinho minden asztalon zseniális – videó (Sport365)
Azért állítólag a csocsóasztalon a magyarok jobbak voltak, mint a brazil csillag…
okt. 18
9:24
Felmérés: A vezető beosztású nők sokkal kevesebbet keresnek, mint férfi kollégáik (ATV)
A munkavállalók szerint a nők azonos pozícióban is kevesebbet keresnek a férfiaknál, a bérolló a vezető pozíciókban még szélesebbre nyílik - állítja a Randstad Workmonitor friss felmérése, amelyet kedden a Népszava közölt.
okt. 18
9:26
Kirúgták a Trumppal nőket gyalázó újságírót (Blikk)
Tizenegy évvel ezelőtt Billy Bush, egy NBC-s műsorvezető Donald Trumppal együtt sértő és megalázó megjegyzéseket tett a nőkre, az esetről mostanában került elő újra egy videó. A csatorna a botrány miatt kirúgta Bush-t.
okt. 18
9:26
Gyász! Elhunyt a Jászai Mari-díjas színésznő (Alternatív Energia)
A művésznő 72 évesen, hosszú betegség után halt meg.
okt. 18
9:26
Rossz hír a bedőlt hiteleseknek: megtelik a Nemzeti Eszközkezelő (Portfolio)
Már csak 1500 család kérheti a Nemzeti Eszközkezelő segítségét, hamarosan betelik ugyanis a jelzáloghiteleseket segítő intézmény 35 ezres ingatlanvásárlási kerete - írja a Világgazdaság. A lap...
okt. 18
9:27
Tenisz: Sima rajtot vehet a magyar, orosz páros (Agroinform)
Babos Tímea Moszkvában egy hazai játékossal, Anasztaszija Pavljucsenkovával az oldalán száll harcba.
okt. 18
9:28
Fiatal zsebéből lopta ki a mobilt egy férfi a Nyugatinál, öt perc alatt elkapták - videó (Blikk)
Budapest - Hamar kézre került az a férfi, aki 2016. október 16-án 4 óra körül a Nyugati téri aluljárónál lopott ki egy fiatal zsebéből egy mobiltelefont.
okt. 18
9:30
Jövőre szintet ugrik Schumacher fia, a Forma-1 a célja (Blikk)
Gland - Mick Schumacher remek idényt tudhat maga mögött, a hétszeres Forma-1-es világbajnok német Michael Schumacher fia mindkét Forma-4-es sorozatban parádézott idén, s ezért jövőre feljebb lép a ranglétrán.
okt. 18
9:32
Díjat vehetett át a migránst megrúgó László Petra (Blikk)
Emlékeznek még arra a riporternőre, aki egy menekült férfit gyerekével együtt felrúgott? A hölgy, László Petra most díjat nyert a Lakiteleki Filmszemlén.

Keresés