Manchester - Paul Pogba a világ legdrágább játékosa lett azzal, hogy 110 millió euróért a nyáron a Juventustól a Manchester Unitedhez igazolt. A pályán még adós a jó játékkal, de úgy hírlik az ágyban jó teljesítményt nyújt.
Eörsi Mátyás visszautasítja a kormány jelölését a Demokráciák Közössége nevű nemzetközi szervezet főtitkári posztjára - közölte a Demokratikus Koalíció (DK) kedden az MTI-vel
Várhatóan már tavasszal kiírja a kormány az összes európai uniós pályázatot - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Magyar Időknek. Az államtitkár kissé későbbi...
Noha Lázár János adta át a pedofíliával gyanúsított bicskei igazgató állami kitüntetését augusztus 20-án, és annak felelősségét az EMMI a Kitüntetési Bizottságra tolta, valójában Balog Zoltán javaslatát fogadta el az összes minisztert tömörítő testület, mielőtt a kormányfő és a köztársasági elnök áment mondott volna az elismerésre.
Továbbra is súlyos, válságos állapotban van az a 11 hónapos csecsemő, akit az apja sebesített meg légpuskával vasárnap a Baranya megyei Oldon – közölte a pécsi gyermekgyógyászati klinika igazgatója kedden az MTI érdeklődésére
Komoly haderőt vonultat fel Moszulhoz az Iszlám Állam elleni szövetség. Galériánkban a helyszíni fotókon láthatja, milyen eszközökkel szállnak szembe a Moszult ostromló erők az ISIS dzsihadistáival.
Kellemetlen telefonhívást kapott VV Zseraldin a Blikk szerkesztőségében. A ValóVilág Powered by Big Brotherből kieső lány sztárchaten járt a Blikkben, amikor Tivy volt barátnője, Brigi felhívta. Brigi azután dobta ki a fiút, hogy Tivy ágyba bújt Zseraldinnal. A megcsalt szerelmes kiosztotta Zseraldint.
A labdarúgó spanyol bajnokság 8. fordulójában, a az Alavés-Malága összecsapáson az Alavés balhátvédje, Theo Hernández előbb műesést szimulált, majd hirtelen felindulásból hátulról rácsúszott Miguel Torresre, járt a piros lap!
Amerikában lett először még a nyáron divatos beöltözni bohócnak és rémisztgetni az embereket. Azonban később ez több országban is rohamosan kezdett terjedni, és elég nagy problémává nőtte ki magát.
Alaptalanul tartottak attól sokan, hogy az olimpia visszaveti majd a Netflix negyedéves teljesítményét, a felhasználókat a Stranger Thinks és a Narcos második évada odaláncolta a képernyők és a...
Várhatóan már jövő tavaszig kiírja a kormány az összes európai uniós pályázatot - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Magyar Időknek. Az államtitkár kissé későbbi...
Amerikai Egyesült Államok - Egy fürdőruhás bulin igencsak jó dolga volt egy férfinak, ugyanis miközben ült egy kövön, az egyik bulizó nő pont az ő fejénél rázta a fenekét.
Tegnap egy vártnál erősebb banki gyorsjelentés ellenére estek az amerikai tőzsdék, ma Európában viszont kifejezetten jó a hangulat, a fontosabb részvényindexek a nyitást követően 0,5-1 százalék...
Úgy tűnik a TV2 végleg lemondott arról, hogy a Star Academy képes annyi nézőt a képernyő elé ültetni, amennyit a csatorna várt, így a tehetségkutató hamarabb véget ér a tervezettnél.
A csaknem 9,8 milliárd forintos jövedelméhez képest elenyésző összeget, a jövedelemnek mindössze 1 százalékát kitevő adót fizetett meg Magyarországon a legjobban kereső magyar szja-bevalló – derül ki a Világgazdaságnak az adóhatóságtól kapott adatok alapján készített összeállításából.
A vártnál jobb negyedéves számokat közölt a harmadik negyedévre az IBM, az árfolyam mégis esett a zárás utáni kereskedésben. Pedig még a várakozásait is megerősítette a menedzsment. A befektetők nem...
Rosszul kezdte a hetet a forint, innen próbálhat kedden szépíteni, és ismét a 305-ös lélektani határt célba venni. Egyelőre kedd reggel sincs komoly erő a magyar devizában, inkább csak óvatosan...
Európában a jelenlegi alacsony áramárakat nagy részben a túlkapacitás okozza, a megújulók térnyerése jó eséllyel folytatódhat, a szélenergia kapcsán idehaza sok a tévhit, további rezsicsökkentésre...
Amikor már azt hittük, hogy Győzike és Aurelio kettőse nem tud meglepetést okozni, kiderült, hogy a két műsorvezető hamarosan közös produkcióval rukkol majd elő!
Sikeresnek mondható a moszuli szárazföldi harcok első napja, hiszen a szövetséges erők 8-9 falut elfoglaltak a térségben - mondta Szalai Máté Közel-Kelet szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában
Újabb területeket adott bérbe a lengyelországi logisztikai központjában a magyar piacon a legnagyobb fejlesztőnek számító amerikai gyökerű globális cég, a Prologis. Folytatja közép-európai...
Európában a jelenlegi alacsony áramárakat nagy részben a túlkapacitás okozza, a megújulók térnyerése jó eséllyel folytatódhat, a szélenergia kapcsán idehaza sok a tévhit, további rezsicsökkentésre...
Az elmúlt hónapokban három új épülettel bővült a fővárosi irodaállomány, mely immár 3,3 millió négyzetmétert tesz ki. Több mint 95 ezer négyzetméternyi irodaterületre volt kereslet az év harmadik...
Története első nemzetközi kötvényét bocsáthatja ki holnap Szaúd-Arábia, mely elsősorban az olajár esése miatt kényszerül arra, hogy a piaci finanszírozás felé forduljon - írja a Financial Times. Az...
Paul Hollywood és a város ízei sorozatból többek között az is kiderül – amelyet a Food Network csatornán láthatunk csütörtökönként 19:55-től és szombatonként 18:00-tól dupla részekkel – hogyan készül a szaftos empanada.