2016. október 2. vasárnap

okt. 2
11:17
Gréczy: soha nem látott "erőszakhullám" (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció még soha nem találkozott olyan "erőszakhullámmal", mint az elmúlt hetekben folytatott kampányuk során.
okt. 2
11:19
Semjén: generációkra kiható következmények (hirado.hu)
A KDNP elnöke azt mondta, bízik a magyar nép "józan eszében és az önvédelmi reflexeiben".
okt. 2
11:27
Hamilton és Vettel is kiesett, Red Bull-győzelem a Maláj Nagydíjon! (Sport365)
Nico Rosberg a rajt után forgott meg, idei első sikerét aratta a Red Bull.
okt. 2
11:27
Semjén Zsolt megfenyegette a magyarokat (444.hu)
Radikális üzenettel állt elő a törpepárt vezetője.
okt. 2
11:30
Malajziai Nagydíj - Ricciardo nyert (Gondola)
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, amelyen a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája motorhiba miatt kiesett, így az összetettben már 23 pont a hátránya az éllovas és most harmadik csapattársával, Nico Rosberggel szemben
okt. 2
11:30
Orbán azt ígéri, lemond az igenek győzelme esetén (Alternatív Energia)
Ha a nemek győznek, akkor annak - érvénytelenség esetén is - lesz közjogi következménye.
okt. 2
11:32
Gréczy az erőszakhullámról panaszkodott (Gondola)
A Demokratikus Koalíció még soha nem találkozott olyan "erőszakhullámmal", mint az elmúlt hetekben folytatott kampányuk során - mondta a párt szóvivője vasárnap Budapesten
okt. 2
11:32
A DK még soha nem találkozott ilyen "erőszakhullámmal" (Alternatív Energia)
A kormány egyszer sem határolódott el a gyűlölet-bűncselekményektől.
okt. 2
11:33
Ebben nem lesz köszönet: gigabüntetést fizet az autógyártó (Privátbankár)
Összesen 15 milliárd dollárt kell fizetnie a Volkswagennek Amerikában, ebből 1,21 milliárd megy az autókereskedőknek, 10 milliárd a vásárlóknak.
okt. 2
11:33
Az első öt órában 16,37 százalék voksolt (hirado.hu)
Délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 16,37 százaléka adta le voksát a kötelező betelepítési kvótáról rendezett országos népszavazáson. A megyék közül Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb a részvétel, 18,54 százalék. Budapesten 11 óráig a szavazók 13,13 százaléka járult az urnákhoz. Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételről.
okt. 2
11:33
Külföldi címlapokra került Magyarország (Portfolio)
Több külföldi portál is vezető helyen foglalkozik a vasárnapi magyar kvótaügyi népszavazással. Cikkeink a vasárnapi eseményről: 2016.10.02 10:54 Itt vannak az első részvételi adatok 2016.10...
okt. 2
11:34
Semjén: ma nincs jobboldali, meg baloldali szavazó (Gondola)
A népszavazás következményeit mindenki viselni fogja generációkon keresztül, és ha most a magyar nép ezt elrontja, az nem reparálható.
okt. 2
11:36
Forma-1: Hihetetlen balszerencse érte Hamiltont, Ricciardo nyert Malajziában (Agroinform)
Hiába vezetett közel fél perccel Hamilton Malajziában, egy motorhiba okozta a vesztét.
okt. 2
11:38
NB II: Naná, hogy a Puskás Akadémia a hét tutija! (Agroinform)
Ezen a héten a felcsútiak szállíthatják a tutit, míg a listavezető Balmazújváros könnyedén vereséget szenvedhet.
okt. 2
11:48
Megszólaltak a VII. kerületi öngyilkos rendőr barátai! (Blikk)
Az öngyilkosságot elkövető fiatal rendőr barátai elárulták, hogy a férfi imádta a munkáját és értetlenül állnak a történtek előtt.
okt. 2
11:48
Vona: egyedüli tét az érvényesség (Gondola)
A Jobbik elnöke a népszavazás érvényességét nevezte az egyetlen tétnek, miután vasárnap leadta voksát a XI
okt. 2
11:48
Vona: egyedüli tét az érvényesség (Alternatív Energia)
"Szerencsésebb lett volna egy alaptörvény-módosítás."
okt. 2
11:50
Elfüstölt Hamilton autója, elúszhat a vb-címe (Blikk)
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, amelyen a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája motorhiba miatt kiesett.
okt. 2
11:50
Részvételi arány - 11 óra - 16,37 százalék (Gondola)
A kötelező betelepítési kvótáról rendezett országos népszavazáson vasárnap délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 16,37 százaléka (1 307 276 szavazó) adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint
okt. 2
11:50
Kvótareferendum - Részvételi arány - 11 óra: 16,37% (Alternatív Energia)
A következő adatok 13 óra után lesznek elérhetők.
okt. 2
11:51
Ezekre nagyon figyelj, különben nem tudsz szavazni (Privátbankár)
Vidd magaddal a papírokat és írd alá a névjegyzéket. Van még más is.
okt. 2
11:51
Taylor Swift és Calvin Harris megbocsátott egymásnak (hirado.hu)
Azt egyelőre nem tudni, ki kezdeményezte a dolgot, de röpködnek köztük az sms-ek.
okt. 2
11:51
Csontritkulás ellen küzdenek a magyar kutatók (Portfolio)
A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. 100 000 euró (31 millió forint) közvetlen brüsszeli támogatást nyert egyik legizgalmasabb projektjére. A vállalkozás elsők között hívhatott...
okt. 2
11:51
Vona Gábor: egyedüli tét az érvényesség (ATV)
A Jobbik elnöke a népszavazás érvényességét nevezte az egyetlen tétnek, miután vasárnap leadta voksát a XI. kerületi Öveges József Szakközépiskola és Szakiskolában kialakított szavazókörben.
okt. 2
11:53
Vona: az egyedüli tét az érvényesség (hirado.hu)
A Jobbik elnöke a népszavazás érvényességét nevezte az egyetlen tétnek, miután vasárnap leadta voksát a XI. kerületi Öveges József Szakközépiskola és Szakiskolában kialakított szavazókörben.
okt. 2
11:53
Szinte biztos: nem lesz meg az 50% (Portfolio)
Reggel óta zajlik a népszavazás Magyarországon. A felmérések szerint nem kérdés, hogy a kötelező betelepítési kvótát elutasítók lesznek többségben, de kérdéses, hogy meglesz-e az 50%-os részvételi...
okt. 2
11:55
London jövő márciusig elindítja a kilépést (hirado.hu)
A brit kormány a jövő év első negyedében indítja el hivatalosan a brit EU-tagság megszüntetéséhez vezető folyamatot - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
okt. 2
12:00
16,37 százalékos a részvételi arány délelőtt 11-kor (444.hu)
Ez már nagyobb különbség a 2008-as népszavazáshoz képest.
okt. 2
12:02
Legkésőbb jövő márciusban Nagy-Britannia elkezdi a kilépését az EU-ból (444.hu)
Theresa May bejelentette, hogy hamarosan élessé válik a brexit.
okt. 2
12:04
Budapestet látványosan nem érdekeli a népszavazás (444.hu)
Arányaiban messze a fővárosban szavaztak eddig a legkevesebben.
okt. 2
12:06
Az ország igazi fővárosában persze rendben van a részvétel (444.hu)
A Fejér megyei Felcsúton bezzeg tudják, hogyan kell megvédeni a hazát, délelőtt 11-kor már 26,26 százalékos volt a részvétel, ami épp pontosan duplája a budapesti aránynak. (via Török Gábor)
okt. 2
12:06
Alfano: a népszavazás nem befolyásolja az uniót (Gondola)
Európa megbízhatatlan a migráció kezelésében, amely véget vethet, de akár újra is indíthatja az uniót - mondta az olasz belügyminiszter az Il Messaggero című római napilapnak adott interjúban vasárnap
okt. 2
12:08
Srebrenicának szerb polgármestere lehet (Gondola)
Először fordulhat elő, hogy a boszniai háború legvéresebb helyszíneként ismert Srebrenicának szerb polgármestere lesz a vasárnapi bosznia-hercegovinai helyhatósági választások nyomán
okt. 2
12:09
Tüzelőanyag napenergiából (hirado.hu)
Szén-dioxidból napfény segítségével állítanak elő tüzelőanyagot szegedi kutatók.
okt. 2
12:09
Kiderült, ezért van annyi szívbeteg Magyarországon (Pénzcentrum)
Nem megfelelő étrend!...
okt. 2
12:10
A szavazólapot lefényképezni, hazavinni nem lehet (Gondola)
A szavazólapok lefényképezése vagy a szavazókörből való kivitele jogsértő a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) által még a 2014-es országgyűlési választás előtt elfogadott, a választási szerveknek kiadott, nem kötelező érvényű iránymutatása szerint
okt. 2
12:19
Brexit: Jövő tavasszal megkezdődik a kilépési folyamat (ProfitLine)
A brit kormány tavasszal kezdeményezi a parlamentben annak az 1972-ben kelt törvénynek a hatályon kívül helyezését, amelynek alapján Nagy-Britannia csatlakozott az európai közösséghez - mondta egy vasárnapi lapinterjúban a brit miniszterelnök.
okt. 2
12:21
Szexuális ragadozó erőszakolt meg 120-szor egy alig 13 éves lányt (Blikk)
Egy pedofil 120-szor erőszakolta meg 13 éves áldozatát, sőt tettét videóra is vette, de mégis csak 16 év börtönbüntetést kapott.
okt. 2
12:24
A szavazólapot sem lefényképezni, sem hazavinni nem szabad (Alternatív Energia)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) iránymutatása nem kötelező érvényű.
okt. 2
12:27
Tilos lefényképezni és hazavinni a szavazólapot (hirado.hu)
A szavazás titkosságához hozzátartozik a szavazólap tartalmának titkossága is.
okt. 2
12:27
El sem hiszed: a britek elmondták, mikor kezdik meg a kilépést (Portfolio)
A brit kormány a jövő év első negyedében indítja el hivatalosan a brit EU-tagság megszüntetéséhez vezető folyamatot - mondta vasárnap a brit miniszterelnök. A BUDAPEST ECONOMIC FORUM rendezvényünkön...
okt. 2
12:27
Theresa May: Március végéig elindul a hivatalos kilépési folyamat (ATV)
A brit kormány a jövő év első negyedében indítja el hivatalosan a brit EU-tagság megszüntetéséhez vezető folyamatot - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
okt. 2
12:29
Brutális hurrikán közelít Haiti felé (hirado.hu)
A hatóságok már megkezdték a lakosság biztonságos helyre menekítését.
okt. 2
12:29
Az elmúlt évek egyik legerősebb hurrikánja közelít Haiti felé (ATV)
Az elmúlt évek egyik legnagyobb erejű hurrikánja közelít a Karib-tenger felett Jamaica, Haiti és Kuba felé, a hatóságok már megkezdték a lakosság biztonságos helyre menekítését - jelentették hírügynökségek vasárnap.
okt. 2
12:30
30 éve épp ezen a napon mutatták be a Macskafogót a mozikban (444.hu)
Ma este konzervvért iszunk.
okt. 2
12:31
Olasz belügyér: a népszavazás nem befolyásolja az uniót (hirado.hu)
Magyarország kezdettől fogva nemet mondott a befogadásra.
okt. 2
12:32
Lenne még pár téma, amiben érdemes lenne megkérdezni a magyarokat (444.hu)
Ha valóban az számít, hogy majdnem minden magyart érint és évtizedekre meghatározza az ország sorsát, akkor már rá is fordulhatunk Paks 2-re és az olimpiára.
okt. 2
12:33
A külképviseleteken és a választókerületi székhelyeken még leadható a levélszavazat (hirado.hu)
Az a választópolgár, aki nem adta fel postán csütörtökig a levélszavazatát, az még ma, a szavazás ideje alatt leadhatja külképviseleteken, illetve az országgyűlési egyéni választókerületi székhelyek választási irodájában.
okt. 2
12:34
Egy magyar bevándorló történetével mutatja be a Quartz a Brexit utáni angol migrációs helyzetet (444.hu)
Kinek van több joga Londonban dolgozni? Egy kivándorolt magyarnak, vagy egy szomáliai nő már britnek nevelt gyerekének?
okt. 2
12:42
Fodor: az igen kiállás az európai értékek mellett (Gondola)
Az igen szavazat kiállás az európai értékek mellett és aktív fellépés az Orbán-rendszerrel szemben - mondta a Magyar Liberális Párt elnöke vasárnap Gyöngyösön, miután voksolt a kvótareferendumon

Keresés