A Figyelő szerint a kormány több lépcsőben a munkabéreket terhelő járulékok csökkenésére készül a béremelkedés szintjének függvényében. A lap által felvázolt elképzelés ésszerűnek tűnik, megnézzük, hogyan lehetne ezt ténylegesen lebonyolítani, és mik lennének a hatások.
Még egyszerűbb kezelést, még több szórakozást és még testreszabottabb, gyorsabb működést hoz a Viber legújabb frissítése, amely teljesen megújítja az alkalmazás felületét.
Orbán Viktor miniszterelnök (k) érkezik az Európai Néppárt maastrichti csúcstalálkozójára 2016. október 20-án. Mögötte balra Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely
Budapest – Döbbenetes adatok, a 7-10 éves korosztály 3. leggyakoribb keresőszava a ’pornó’. A gyermekek és a fiatalok az interneten lépten-nyomom szembesülnek a szexulitással.
Az ATV Magánszféra műsora ismert politikusokat mutat be úgy, ahogy még sosem láthatta őket. Ezen a héten Karácsony Gergely a PM társelnökének mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást. Zugló polgármesteréről többek között megtudhattuk, hogy kinek a politikája áll hozzá közel, mivel közlekedik és azt is, hogy miért került az intenzív osztályra.
Mindenki ismeri Harry, Ron és Harmione kalandjait. Ha már rég ki akartuk próbálni azt az italt, amit a Három Seprűben ittak a varázslók, akkor most végre megtehetjük! Délutáni programnak indítsuk el az egyik Harry Potter-részt és kortyolgassuk el a vajsörünket.
Az orosz lakosság több mint felének, 57 százalékának nincs tudomása róla, hogy Magyarországon 1956-ban felkelés zajlott, a többiek fele szerint pedig indokolt volt a forradalomnak a szovjet hadsereg által történt elfojtása - derült ki független Jurij Levada Elemzőközpont csütörtökön közzétett felméréséből.
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) Employer Branding Tagozata a hazai munkáltatói márkaépítés izgalmas és új szakterületének hazai intézményi formálója. A vállaltok érdeklődése jelentős az új szakterület iránt, éppen ezért hirdeti meg második alkalommal a MPRSZ az Employer Branding Awardot.
Mikor hajlunk az összeköltözésre? Kinek a dolga a fogamzásgátlás? Mikorra tervezzük a családalapítást? Többek között ezekről kérdezte a magyar párokat a tartós párkapcsolatokért és tudatos családtervezésért kampányoló Ragaszkodj hozzá! kezdeményezés.
Nem egyszerű meghatározni egy társas vállalkozás tagjának társadalombiztosítási jogviszonyát attól függően, hogy társas vállalkozónak minősül-e, személyesen közreműködik-e. Vannak ráadásul speciális formációk is, amelyekre sajátos szabályok vonatkoznak; cikkünkben utóbbi rendelkezéseket részletezzük.
Nyugodtan zajlik ma a kereskedés Európában, nagyobb mozgásokat nem láthatunk a tőzsdéken. A magyar piac alulteljesítőnek számít.Megint érkezett egy Mol-céláremelés 2016.10.20 11:40A HSBC két nappal...
Aggodalomra ad okot "a Népszabadság bezárása", az ellenzéki lap kiadásának felfüggesztése "bizonyos összefüggésben történt", nyilvánvalóan nem pusztán gazdasági döntésről van szó - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén. Néppárti képviselők kettős mérce alkalmazásával…
Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezérigazgatója szerint nincs semmilyen nemzetközi bankár-összeesküvés, vagy ha van is, ő nem tagja a pénzkartellnek. A világ második legnagyobb befektetési bankjának...
Az orosz lakosság több mint felének, 57 százalékának nincs tudomása róla, hogy Magyarországon 1956-ban felkelés zajlott, a többiek fele szerint pedig indokolt volt a forradalomnak a szovjet hadsereg által történt elfojtása - derült ki független Jurij Levada Elemzőközpont csütörtökön közzétett felméréséből
Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezérigazgatója szerint nincs semmilyen nemzetközi bankár-összeesküvés, vagy ha van is, ő nem tagja a pénzkartellnek. A világ második legnagyobb befektetési bankjának...
Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szerint ha a jobbikosok el akarják kerülni, hogy a "saját mércéjük" alapján hazaárulóvá váljanak, akkor meg kellene szavazniuk a parlament előtt fekvő alkotmánymódosítást.
Orbán Viktor kormányfő Petro Porosenko ukrán államfővel tárgyalt csütörtökön Maastrichtban, az Európai Néppárt (EPP) csúcstalálkozója előtt - tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t
Sok vihart megélt már eddigi története során a prémium ruházatban utazó, illetve korábban egyenruhával rengeteget kereső Hugo Boss. Az elmúlt két évben az árfolyam kevesebb, mint felére esett vissza,...
A liechtensteini székhelyű XXI Century Invest AG - eddigi tulajdonosaiktól - megvásárolta a Népszava napilapot, valamint a Geomédia-csoport médiaportfólióját: a Szabad Föld és a Vasárnapi Hírek hetilapot, valamint a kiadó magazinjait - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
Aggodalomra ad okot "a Népszabadság bezárása", az ellenzéki lap kiadásának felfüggesztése "bizonyos összefüggésben történt", nyilvánvalóan nem pusztán gazdasági döntésről van szó - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén
Brutális baleset történt a 4-es főúton Szolnok külterületén 2016. október 20-án. Egy autó összeütközött egy nyerges vontatóval, vezetője a helyszínen meghalt. Itt vannak a fotók az összeroncsolódott autóról.
Újabb együttműködési területekről tárgyalt a Huawei Technologies Hungary Kft. vezérigazgatójával, Zheng Weifenggel folytatott megbeszélésén Varga Mihály. A világ egyik legdinamikusabban fejlődő...
Egy tüntető is feltűnt Vajna Tímea fánkozójának nyitásakor, „vesszen az elit” feliratú táblával érkezett. Az ATV Start műsorában számolt be a nyolc órás demonstrálás részleteiről.
Két kamion ütközött össze az M0-s autóút 4-es főút felé vezető oldalán Csömör térségében csütörtök délelőtt - adta hírül az MTI. Az egyik jármű rakománya az úttestre borult, emiatt nagy a torlódás - közölte az Útinform ügyeletese.
A Fővárosi Törvényszék első fokú, nem jogerős ítélete szerint a Magyar Nemzeti Banknak ki kell adnia az MKB Bank Zrt. részvényeinek értékesítésével kapcsolatos közérdekű adatokat - közölte a Fővárosi...
Oroszországnak is érdeke a kelet-ukrajnai válság mielőbbi rendezése, hiszen sokba kerül a két érintett terület fenntartása, és "a szankciók is fájnak" - mondta Póti László, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Kép: Pang Xinglei / XINHUA Pekingben vendégeskedik Rodrigo Duterte fülöp-szigeteki elnök, aki bejelentette, országa "elszakad" az Amerikai Egyesült Államoktól. A Fülöp-szigetek régóta Amerika szövetségese volt, a Kínához egyre inkább közeledő Duterte viszont szeptemberben bejelentette, vége a közös hadgyakorlatoknak. Most pedig már teljes szakításról beszél. (Reuters)
Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szerint ha a jobbikosok el akarják kerülni, hogy a "saját mércéjük" alapján hazaárulóvá váljanak, akkor meg kellene szavazniuk a parlament előtt fekvő alkotmánymódosítást