Tudjuk másból finanszírozni az államadósságot, a kormány még mindig borzong a szélerőművektől. Végre eldőlt, ki üzemelteti tovább a HÉV-et, rengeteg pénzt fordítanak majd vasútfejlesztésre és vonatok vásárlására. Év végéig 1600 milliárd forint uniós forrást ír ki az állam - egyebek mellett erről is szó volt a Kormányinfón.
A mobilkommunikáció előretörésének megfelelően október 26-tól újabb közmédiás applikáció érhető el: a Médiaklikk alkalmazással egyszerre lehet a zsebünkben lehet a tévé és a rádió
Az etikus életbiztosítási koncepció nemcsak a biztosítások költségeit csökkentheti, de a termékeken elért profitot és a közvetítői jutalékokat. Főleg 2017-től látszik majd a felügyelet lépéseinek...
Az európai tőzsdeindexek többsége esik a nap folyamán. Ma főként a vállalati hírekre mozdulnak a piacok. Az olaj ára ismét emelkedésnek indult. Végre nem okozott csalódást a Twitter 2016.10.27...
Brückner Gergelyt, a Figyelő újságíróját azt követően hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy az MKB megvételéről szóló cikke nyomán a Magyar Nemzeti Bank büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen üzleti titok megsértése miatt.
Több tízezer jelzáloghiteles kaphat tájékoztatót és nyilatkozatot bankjától a hiteléhez kötődő zálogjog önálló jelzálogjoggá alakításáról a közeljövőben, az ügyfeleknek nincs teendőjük, a változtatás nem jelent plusz költséget, nem változik hitelük összege, törlesztőrészlete, futamideje sem és tartozásukat is az eddigi hitelintézetüknek kell törleszteniük - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti…
Tizenkét vállalat, közte több nemzetközi csúcsmárka magyarországi képviselete és a telekommunikációs, pénzügyi, személyszállítási és ingatlanpiaci szektor regionális piacvezető cége állt Magyarország...
Győr – A Győri Járásbíróság elrendelte Gy. I. előzetes letartóztatását, ami jogerőre is emelkedett, ugyanis sem az ügyvéd, sem a gyanúsított, sem az ügyész nem fellebbezett a határozat ellen.
Ma reggel megnyitotta kapuit a 20. Csabai Kolbászfesztivál százezer négyzetméteren 15 000 négyzetméteres fedett rendezvénytérrel a Békéscsabai Városi Sportcsarnoknál.
Koroncó - Hiába az osztálykülönbség a Fradi és a Koroncó között, a kilenc gól még gombócból is sok. Azonban egy dologban mégis jeleskedtek a koroncóiak, ami nem más, mint a vendéglátás.
Jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság csütörtök délután a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban tartott kihelyezett ülésén a bőnyi lövöldözés gyanúsítottját
Erről Lázár János beszélt a csütörtöki kormányinfón. Tasnádi László államtitkárt, volt III/II-es operatív tisztet október 23-a alkalmából léptették elő rendőr altábornaggyá.
Moszkvának nincs köze a több mint 20 tanuló halálával járó iskola elleni támadáshoz a szíriai Idlíb tartományban, Oroszország arra szólítja fel a nemzetközi intézményeket, hogy haladéktalanul vizsgálják ki az incidenst - jelentette ki Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Ismét bepillanthatunk a ValóVilág lakóinak mindennapjaiba. Először Soma próbálta meg rávenni Micit, hogy mutassa meg gigantikus méretű melleit, ám ez sajnos nem jött össze.
Idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb alkotásaira fókuszál a pénteken kezdődő és vasárnapig tartó Mozinet Filmnapok programja, a vetített filmek rendezői közül hárommal is találkozhat a közönség.
Jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság csütörtök délután a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban tartott kihelyezett ülésén a bőnyi lövöldözés gyanúsítottját. Gy. I.-t a Terrorelhárítási Központ átszállította a büntetés-végrehajtás központi kórházába - tájékoztatott a Győri Törvényszék szóvivője.
Nemcsak a hétköznapi emberek, hanem a celebek is gyakran szoktak az őszi-téli időszakban nyaralni menni, ahogy a következő sztárok is. A világ legszebb kebleivel büszkélkedő Emily Ratajkowski például egy tengerparton piheni ki a munka fáradalmait.
A Szolnoki Olaj drámai mérkőzésen, 73-72-re legyőzte szerdán az olasz Sassari együttesét hazai pályán, s első sikerét könyvelhette el a Bajnokok Ligájában.
Mexikóváros - Ne múlna el nap, hogy a Forma-1-es Ferrari két pilótája Kimi Räikkönen (37) és Sebastian Vettel (29) ne mókázna egy versenyhétvége előtt.
Graz – Hetekig élt barátnője holttestével egy grazi férfi: 44 éves barátnőjét fóliába csavarba, a fürdőszobában tartotta. A helyi média szerint vélhetően kábítószer hatása alatt gyilkolt a férfi.
„Európának hallgatnia kell a keresztény, kurd és más helyi vezetők javaslataira Észak-Irakban, és közösen kell humanitárius segítséget nyújtania a helyi közösségekkel
A felgyorsult világról, a kkv-szektor kihívásairól, a terhek csökkentésének szükségességéről és a finanszírozási lehetőségekről beszélt Dr. Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója, a Portfolio és a...
A Médiaworks tulajdonos váltásával kapcsolatban kiderült, hogy korábban beadták a versenyhatósági eljáráshoz szükséges engedélykérelmet, mint ahogy a Népszabadságot bezárták. Ezért sem állja meg a helyét az a tájékoztatás, miszerint azért adták el a népszerű napilapot, mert sok volt a negatív megnyilvánulás a lap bezárásakor az előző tulajdonos irányában. Erről Polyák Gábor médiajogász beszélt az…
Moszul ostromának megindítása óta az iraki kormányerők már az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legalább 8-900 fegyveresével végeztek – jelentette ki csütörtökön Joseph Votel tábornok, az amerikai haderő közel-keleti műveletekért felelős, úgynevezett központi parancsnokságának (Centcom) vezetője
Az európai tőzsdeindexek többsége esik a nap folyamán. Ma főként a vállalati hírekre mozdulnak a piacok. Az olaj ára ismét emelkedésnek indult. Lefordult a Dow 2016.10.27 16:261 órával a nyitás után...
Hamarosan tőzsdére mehet a Snapchat, a Bloomberg információja alapján a részvénykibocsátás 35-40 milliárd dollárra értékelheti a céget, a Snapchaté lehet a legnagyobb kibocsátás a technológiai...