2016. október 6. csütörtök

okt. 6
6:09
Iraki-török háborúval fenyeget az iraki miniszterelnök (Privátbankár)
Al-Abadi iraki miniszterelnök megfenyegette Törökországot, hogy ha továbbra is katonákat állomásoztat Irak területen, akár regionális háborút is kockáztat. A helyzetet színesíti, hogy a szóban forgó terület jórészt az iraki Kurdisztán területén található, ahol Iraknak semmilyen tényleges befolyása nincs.
okt. 6
6:09
Fogyj vízzel! 2+5 bevált trükk, amivel hidratált és karcsú leszel! (Mindmegette)
okt. 6
6:09
Lefejezés vár a MOB-ra (Alternatív Energia)
Az új sporttörvény tervezete szerint az Emmi lesz a magyar sport első számú irányító szervezete.
okt. 6
6:09
Miért nem hagyják Matolcsyék, hogy végre erősödjön a forint? (Portfolio)
A közelmúltban már felvetettük, hogy már csak a jegybankon múlik, mikor engedi erősödni a forintot, a fundamentumok alapján már erősebb árfolyam lenne indokolt. De miért érdekelt az MNB a gyenge...
okt. 6
6:11
Hamilton nem hibázhat (Alternatív Energia)
Japánban folytatódik a Mercedes két versenyzőjének ádáz csatája.
okt. 6
6:12
Bevetik az új "taxiskommandót" (ATV)
Új „taxiskommandó” ellenőrzi januártól a taxisokat. A szervezet kiemelten foglalkozik majd a legnagyobb problémát okozó taxis hiénák kiszűrésével. A sofőrök szerint a mostani rendszer nem tud hatékonyan működni, mert 4-5 szervezet ellenőrzi őket egyszerre, éppen ezért ők maguk kérték a fejlesztési minisztériumtól a szigorítást. A kormány még májusban döntött egy újabb kontrollcsoport…
okt. 6
6:13
Megismétlődik az Eb-nyolcaddöntő (Alternatív Energia)
Mától ismét a labdarúgó válogatottak veszik át a terepet a klubfutballtól.
okt. 6
6:15
Megműtik Tomori Zsuzsát (Alternatív Energia)
Mészáros Rea térdsérülés miatt nem játszhat.
okt. 6
6:15
Durva: Agyhártyagyulladás miatt amputálhatják le a fiatal nő lábát - Galéria (Blikk)
Charlene Colechin egy 25 éves lány, aki súlyos agyhártyagyulladással került kórházba. A lábujjait és talán még a lábát is le kell majd amputálni a gyilkos kór miatt, aminek köszönhetően lilás kiütések borították be az egész testét, sőt a szervei is leálltak. Történetét Facebook-oldalán osztotta meg mindenkivel, hogy felhívja a figyelmet, milyen veszélyes is ez a betegség.
okt. 6
6:17
Szlovák támadó a DVSC-nél (Alternatív Energia)
A 34 éves támadó jövő nyárig írt alá a klubhoz.
okt. 6
6:19
A Szentkirályi tehetségei (Alternatív Energia)
Olimpiai bajnokok segítették a sporttehetségek kiválasztását.
okt. 6
6:19
Igazságtalan vádak (Alternatív Energia)
"Az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásik bele."
okt. 6
6:21
Embervadászat (Alternatív Energia)
A 2000-es évek elejének ízetlen tréfája jut az eszembe
okt. 6
6:23
Éves káoszjelentés (Alternatív Energia)
Úgy érzem, hogy helyben futás szemtanúi vagyunk.
okt. 6
6:24
Jön az újabb bizonyítvány az adózókról, újabb feltételekkel (Adózóna)
Az adóhatóság hamarosan ismét minősíti az adózókat, ezúttal a 2016. szeptember 30-ai adataik alapján. Újdonság, hogy a mostani minősítéseket már a tavaszi adócsomagban elfogadott változások figyelembevételével készítik.
okt. 6
6:25
Fából vaskarika (Alternatív Energia)
Heroikusnak is nevezhetnénk Orbán Viktor küzdelmét, hogy a fából vaskarikát csináljon.
okt. 6
6:30
Az Európai Unió döntött az abortusz kérdéséről (ATV)
Az abortusz kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik és az Európai Unió nem avatkozhat bele a tagállamok ezzel kapcsolatos döntéseibe - hangsúlyozta szerdán Vera Jourová igazságügyi biztos az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésének a lengyel nők jogairól tartott vitája keretében.
okt. 6
6:36
Ott szavaztak a legkevesebben, ahol tényleg találkozhattak menekültekkel (Kripto Akadémia)
Találtuk: http://kettosmerce.blog.hu/
okt. 6
6:36
Ezzel a stratégiával fog fejlődni Románia (ProfitLine)
Elfogadta a Többközpontú Románia 2035 című, a következő két évtizedre szóló területfejlesztési stratégiát a bukaresti szakértői kormány szerdán.
okt. 6
6:38
Mit mondott Orbán a munkanélküliségről 2005-ben? (Kripto Akadémia)
"Csak az ökör következetes..."
okt. 6
6:40
Valuta a női fehérneműben (Kripto Akadémia)
Népszava, 1938. október 6.
okt. 6
6:42
Hűvös, borús, nyálkás csütörtök áll előttünk (444.hu)
A Mátrában és a Bükkben már simán havazhat is. 10 foknál már nem nagyon lesz melegebb.
okt. 6
6:42
Megkönnyebbült az Unió (Kripto Akadémia)
Die Welt: az Unió valamennyi országában megkönnyebbülést váltott ki a magyar népszavazás érvénytelensége.
okt. 6
6:44
Senki nem ismerte fel a Teréz körúti robbantót (444.hu)
A rendőrség továbbra is egy 20-25 év közötti férfit keres, aki sportos és szikár alkatú
okt. 6
6:44
"Ez itt az én hazám..." - "Együttműködő" ország lettünk! (Kripto Akadémia)
Volt idő, amikor egy új vasúti pályaudvar építését, korszerűsítését egyszerűen bejelentette a MÁV.
okt. 6
6:45
A Skandináv lottó nyerőszámai a 40. héten (Pénzcentrum)
Vajon volt telitalálat?...
okt. 6
6:46
Nincs helye a közéletben (Kripto Akadémia)
A lap főszerkesztője a népszavazás után kialakult helyzet legfontosabb elemét ragadta meg.
okt. 6
6:48
Trump Putyinról: "nem szeretem, nem utálom" (ATV)
Donald Trump republikánus elnökjelölt szerda este Nevadában kampányolva ismét szót ejtett Vlagyimir Putyin orosz elnökről: visszautasította azokat az állításokat, hogy szereti az orosz államfőt.
okt. 6
6:48
Kisgömböccé vált alaptörvény (Kripto Akadémia)
Szögesebbek és élesebbek, mint amilyeneket mi építtetünk a menekülteknek.
okt. 6
6:50
A felszabadítók szintén tettesek? (Kripto Akadémia)
Fekete György tanár urat rendkívül tisztelem és biztosan jártasabb nálam a történelemben, hiszen évtizedeken keresztül tanította.
okt. 6
6:51
A magyar nép gyásznapja: Ma van az aradi vértanúk kivégzésének 167. évfordulója (Blikk)
Országszerte gyertyagyújtásokat, koszorúzásokat, az Országházban konferenciát is tartanak ma, az október 6-ai nemzeti gyásznapon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően Aradon kivégzett tizenhárom vértanúra, és a Pesten kivégzett Batthyány Lajosra, Magyarország első felelős miniszterelnökére emlékezve.
okt. 6
6:53
Így nézett ki a felrobbant metró és a TEK éjszakai gyakorlata, melyen Orbán Viktor is részt vett (Blikk)
Budapest - A TEK a Puskás Ferenc Stadionnál végzett éjszaka terrorelhárítási gyakorlatot, melyet Orbán Viktor, Tarlós István, Simicskó István honvédelmi és Pintér Sándor belügyminiszter is megtekintett.
okt. 6
7:03
A cégeknek listáznia kellene a külföldi munkavállalókat (HR Portál)
A brit belügyminiszter tervei szerint a cégeknek nyilvánossá kellene tenniük, hogy hány külföldit foglalkoztatnak. Ezzel "szégyenítenék" meg a vállalatvezetőket, akik nem elsősorban brit alkalmazottakkal dolgoznak.
okt. 6
7:03
Óvatos optimizmus a tőzsdéken (Portfolio)
A tegnapi amerikai tőzsdei emelkedés ma reggel Európában is meghozta a vevőket a részvénypiacokra, nagy mozgás azonban nincs, a kereskedést óvatos optimizmus jellemzi. A 13.30-kor nyilvánosságra...
okt. 6
7:05
Vajon melyik országban érzik legjobban magukat a külföldi munkavállalók? (HR Portál)
Szingapúrt választották a világ legélhetőbb országának az ott dolgozó külföldi munkavállalók, az HSBC Expat Explorer Survey felmérésében, írja az Origo.
okt. 6
7:06
Megkezdi működését a közös uniós határ- és parti őrség (ATV)
Hivatalosan is megkezdi működését csütörtökön a közös európai uniós határ- és parti őrség, amelynek az egységeit elsőként a Bulgária és Törökország közötti határon vetik be.
okt. 6
7:07
Nincs általános munkaerőhiány (HR Portál)
Jelenleg nincs általános munkaerőhiány Magyarországon, és a szakképzési rendszer átalakításával azt kívánják elérni, hogy a jövőben se legyen - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Békéscsabán.
okt. 6
7:09
Szabó Zsófi az esküvőjéről: "Úgy éreztem magam, mint egy hollywoodi filmben!" (Blikk)
Szabó Zsófi és férje, Kis Zsolt nyíregyházi esküvője álomszerű volt, mesebeli helyen mondhatták ki több száz ember előtt a boldogító igent.
okt. 6
7:09
Átadták az Óbudai Egyetem felújított épületeit (ProfitLine)
Átadták szerdán az Óbudai Egyetem Alba Regia műszaki kar felújított székesfehérvári épületeit: a fejlesztést az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatási struktúraátalakítási alapjának egymilliárd forintos támogatásából végezték el.
okt. 6
7:09
Vajon mennyi lesz a minimálbér jövőre? (HR Portál)
Elkezdődtek a bértárgyalások a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai budapesti ülésén.
okt. 6
7:11
Vége a barátságnak - Trump Putyinról: "Nem szeretem, nem utálom" (Blikk)
Donald Trump republikánus elnökjelölt szerda este Nevadában kampányolva ismét szót ejtett Vlagyimir Putyin orosz elnökről: visszautasította azokat az állításokat, hogy szereti az orosz államfőt.
okt. 6
7:11
Több tízezer munkahelybe kerülhet a Brexit (HR Portál)
Londoni pénzügyi elemzők szerint több tízmilliárd font bevételkiesést és több tízezer munkahely megszűnését okozhatja a londoni City pénzügyi szolgáltatási szektorában a ?hard Brexit?, vagyis ha Nagy-Britannia nemcsak az Európai Unióból, hanem annak egységes belső piacáról is kivonulna szabadkereskedelmi megállapodás nélkül. A legrosszabb forgatókönyv szerint 75 ezer munkahely szűnne meg.
okt. 6
7:13
Megható szerelmes képet posztolt a leukémiával küzdő újpesti focista, Lázár Bence (Blikk)
Kecskemét - Immáron több mint egy éve történt, hogy sokkolta a magyar sportvilágot Lázár Bence története, miszerint az Újpest egykori csatára nyirokcsomó-duzzanattal orvoshoz ment, ahol kiderült, hogy leukémiás.
okt. 6
7:15
Látványvideó a madridiak hipermodern, készülő stadionjáról (Sport365)
A La Peinetában 7000 fős VIP-szektort is kialakítanak, az ide bérletet váltókat külön parkoló, a tágas szobákba felvivő liftek és természetesen gasztronómiai ínyencségek várják majd
okt. 6
7:15
Magyar Narancs: Brüsszel áldását adja Paks 2-re (444.hu)
A versenyjogi aggályok után feltételekkel ugyan, de elengedik az állami finanszírozás körüli ellenérveket is.
okt. 6
7:17
Mi a jó ég történt Kolumbiában? (444.hu)
Hiába írta alá az elnök és a gerillavezér a békeszerződést, az egy népszavazáson hajszállal, de megbukott. Ki és miért nem akart ilyen békét? És mi lesz most az elkeseredett országban?
okt. 6
7:24
Hajdú Péter: Jól ismerem Rogán Antalt (ATV)
Riportalanynak is nagyon jó vagyok, egyszer azt mondta Friderikusz, hogy minden cikk az újságíró IQ szintjén köszön vissza – ezt Hajdú Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 6
7:27
Egyre rosszabb a helyzet: Már a gázt is kikapcsolták Damu Edina lakásában (Blikk)
Damu Roland felesége, Edina egyre rosszabb állapotban van. Az asszony folyamatosan betegeskedik, emellett pedig komoly anyagi gondokkal küzd: olyannyira, hogy már a gázt is kikapcsolták nála.
okt. 6
7:29
Hosszú Katinka még sohasem keresett ennyi pénzt a Világkupában (Blikk)
Dubai - Megdöntötte a rövidpályás úszó-Világkupa rekordját Hosszú Katinka, aki előtt még senki sem volt képes egyetlen állomáson 14 érmet begyűjteni.
okt. 6
7:36
Jó adatra tépték meg az olajat (Portfolio)
Jelentős emelkedést produkált tegnap az olaj árfolyama, amivel idén június óta nem látott szinteket tesztelt vissza, az európai Brent ismét 50 dollár fölé került. A befektetők megörültek, hogy...

Keresés