Az európai piacokon tapasztalt rossz hangulat kezdetben átterjedni látszott Amerikára is csütörtökön, mindhárom vezető Wall Street-i részvényindex eséssel kezdte a napot. A kereskedési órák közepén...
Pakisztán - Történelmi változást hozott a parlament Pakisztánban. Több mint négyórás vita után eldőlt: nem lehet többé büntetlenül meggyilkolni női családtagot Pakisztánban, ha az szégyent hozott a családra.
Korábban csillogó orvosi rendelők voltak, de ma már falról lemáló festék, kosz és elhagyatottság jellemzi ezeket a kórházakat. Furcsa elképzelnünk, hogy régen itt orvosok dolgoztak és betegek ültek a várótermekben. Nézze meg hátborzongató összeállításunkat!
Nem várhatók nagy kilengések a nemzetközi piacokon, állítják az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői, mivel az alapvető mezőgazdasági termények ára mérsékelt és stabil.
A következő amerikai elnököt arra sürgeti egy kongresszusi bizottság, hogy fogja vissza a kínai terjeszkedést az amerikai médiában és szórakoztatóiparban.
2000 fontos, azaz 670 ezer forintos javítási költségébe került a tulajdonosnak, azt a mocskot eltakaríttatni, amit egy kétgyermekes családanya hagyott maga után. A ház úgy nézett ki, mint egy szemétlerakó. Nem mellesleg a kádat használták WC-ként. Sokkoló képek következnek.
Az Európai Bizottság etikai vizsgálatot indított Neelie Kroes egykori uniós biztos ügyében, aki kiszivárgott iratok szerint a hivatali ideje alatt is vezető tisztséget töltött be egy bahamai offshore cégben – erősítette meg csütörtökön a brüsszeli testület egyik szóvivője.
Norvégia 225 milliárd koronát (7600 milliárd forint) szán olajalapjából gazdaságösztönző célú beruházásokra fordítani jövőre, 20 milliárd koronával többet, mint az idén. Az ország olaj- és...
Vatikán - Az első alkalommal megrendezett "Sport és hit" nemzetközi konferencia egyedüli magyar résztvevőjeként harmadik napja Vatikánban tartózkodik Gyurta Dániel (27) olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó - tudatta csütörtökön a Telekom Sporthír Szolgálat.
Az előző évhez képest csökkent a hamisított termékek népszerűsége a magyar lakosság körében, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából. A felmérés arra is rámutatott, hogy leginkább a fővárosi fiatalok fordulnak a hamisítványok felé.
Az európai piacokon tapasztalt rossz hangulat kezdetben átterjedni látszott Amerikára is csütörtökön, mindhárom vezető Wall Street-i részvényindex eséssel kezdte a napot. A kereskedési órák közepén...
Az FTC videót készített a magyar futballválogatott csütörtök esti edzéséről a három ferencvárosi kerettag, Dibusz Dénes, Gera Zoltán és Lovrencsics Gergő főszereplésével. Labdás gyakorlatok és cicázás szerepelt a programban a szakadó esőben. A mieink péntek este Svájcot fogadják a Fradi stadionjában rendkívül fontos vb-selejtezőn.
Az első alkalommal megrendezett "Sport és hit" nemzetközi konferencia egyedüli magyar résztvevőjeként harmadik napja Vatikánban tartózkodik Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó - tudatta csütörtökön a Telekom Sporthír Szolgálat.
Kolozsvár - Ügyvédje szerint akár öt évet is várhat Magyarország arra, hogy Románia kiadja az augusztus végi nyíregyházi lövöldözés gyanúsítottját - írta csütörtökön a Maszol.ro portál.
Nicole Scherzinger egyik este úgy döntött, nem kesereg tovább azon, hogy fiatalkorát a munkának áldozta, helyette inkább elugrott barátnőjével éjszakázni és a pohár fenekére nézett.
Az olasz válogatott kapusa, Gianluigi Buffon egy kifutásnál elvétette a labdát, így a spanyolok szélsőjének, Vitolónak csak az üres kapuba kellett gurítania az 55. percben a torinói vb-selejtezőn. Így jutott vezetéshez az armada - teljesen megérdemelten. Buffon tarthatott a kiállítástól, ezért léphetett oda félve.
A világbajnoki-selejtezők 2. fordulójának rangadóján a spanyolok Gianluigi Buffon bakija után vezetést szereztek Torinóban, azonban a hajrában Daniele De Rossi tizenegyesből egalizált.
Idén hatodik alkalommal rendezik meg Magyarországon az Internetes Vásárlás Napját. Az október 7-én, a hónap első péntekjén zajló egynapos e-kereskedelmi óriásakcióban és iparági összefogásban több száz webáruház kínál valamilyen különleges kedvezményt.
Néhány éve forradalom indult az autóiparban, ugyanis egyes gyártók egyszerűen nem vettek tudomást a hagyományos értelemben vett kategóriákról, elmosták a rég megszokott szegmensek határait: így születtek a crossoverek és SUV-k, amelyek azóta a legdivatosabb, legnépszerűbb autóknak számítanak. Hogy mennyire, azt a Volvo eladási is jól mutatják.
Az autós újságírókat sokan irigylik, és kár is tagadni, szerencsés helyzetben vagyunk. Ugyanakkor – legalábbis hazánkban – a mi szakmánkban is viszonylag ritka, hogy méregdrága, villámgyors sportautók kulcsait kaparinthatjuk meg. Nemrég a magyar importőrnek köszönhetően mégis megadatott a lehetőség, hogy a Porsche legpotensebb modelljeiből álló flottát ismerhessünk meg közelebbről, és…
Világszerte élénkülés tapasztalható a fúziós és cégfelvásárlási piacon. Ismét aktívak a regionális (CEE) felvásárlási piacon a lengyelek és a német nyelvterületek országainak cégei. A magas hozzáadott értékű szektorok, mint a szoftverfejlesztés, alkalmazott technológiák és biotech/medtech iránt pedig a világ minden részéről, így Indiából, Kínából, sőt Kanadából is van érdeklődés. A magyar piac az…