Kovács László egykori külügyminiszter az ATV-ben arról beszélt, hogy Donald Trump nem azt csinál, amit akar. Tamás Gáspár Miklós szerint egy sötét korszak következik.
Januárban a francia törvényhozás minden bizonnyal további néhány hónappal meg fogja hosszabbítani a tavaly novemberi terrortámadások után egész Franciaországban bevezetett rendkívüli állapotot - mondta Manuel Valls francia miniszterelnök a brit közszolgálati csatornának, a BBC-nek adott nyilatkozatában
A lengyel-magyar szolidaritás éve az idei, a közmédia pénteken közvetített több műsort az együttélésünkről, a kölcsönös jó viszony ápolásáról. Az Országgyűlés elnöke, Kövér László a régi barátság első emlékeit idézte fel a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A Metrovagonmas becslése szerint a prototípus-szerelvény január második felében szerezheti meg a magyar hatóságoktól a típusengedélyt, és az első szerelvény január végén forgalomba állhat. Ezt követően havonta legalább kettő érkezik majd Budapestre.
Mármint szerinte a V4 országszövetség országai akkor lesznek erősek és függetlenek, ha "olyan tartós és szoros kapcsolatra lépnek, amelynek lehetőségét kihasználva össze tudják adni erejüket", írja az MTI. Nincs itt valami ellentmondás?
A brit énekes koncertjével nyílt meg újra egy év után az egyik legrégebbi párizsi könnyűzenei szórakozóhely, amely a tavaly november 13-i terrortámadás egyéves évfordulójának előestéjén nyitotta meg újra kapuit
Homoszexuális kapcsolatai voltak 2001 és 2003 között a Jobbik elnökének – a kormányközeli 888.hu szerint ezt állította Terry Black a TV2 Tények című műsorában.
Az Egyesült Államok fogadja be azoknak a menedékkérőknek egy részét, akik Ausztráliába akartak menni, de jelenleg csendes-óceáni szigetországokban lévő táborokban vesztegelnek - jelentette be az ausztrál miniszterelnök
Egy monitorral és egy oxigénszintet ellenőrző műszerrel távozott a hóna alatt egy beteg az ózdi kórházból, miután ellátták ott és haza engedték. A 21 éves férfi azt használta ki, hogy a betegfelvételi irodán gyakran nincs senki, amíg az ott dolgozó nővérek az orvosokkal egyeztetnek. Sokáig azonban nem jutott, mert a helyszínre érkező rendőröknek már a kórház felé haladva feltűnt egy ember a hóna…
Vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója Bulgáriában, 6,8 millió szavazásra jogosult választhatja meg Roszen Plevneliev leköszönő elnök utódát
James Comey-t, az FBI igazgatóját hibáztatja választási vereségéért Hillary Clinton, a Demokrata Párt elnökjelöltje, aki alulmaradt az elnökválasztáson a republikánus Donald Trumppal szemben - jelentette szombaton az amerikai sajtó
Kevésbé ismert az a jogszabályi rendelkezés, amely szerint az építési szabályokat hátrányosan megváltoztató joggyakorlás a helyi közhatalom által kártalanítási kötelezettséget von maga után. 7 kérdés és válasz a kártalanítás szabályainak részleteiről.
Ha az Országgyűlés elfogadja az adótörvények javasolt módosítását, akkor az első házasoknak 24 hónapig - a családi kedvezmény mellett is - jár a havi 5 ezer forintnyi, első házasoknak járó adókedvezmény - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Boris Johnson brit külügyminiszter pénteki nyilatkozata szerint Nagy-Britannia magasra értékeli az európai uniós állampolgárok tevékenységét a szigetországban, és jogaikat a jövőben is meg kívánja védeni.
A nukleáris energia békés felhasználását célzó együttműködést szorgalmaz Irán Magyarországgal - írja a helyi, félig-meddig hivatalos állami hírügynökségnek tekinthető Fars News Agency. A két...
A Facebook vezetőjének optimizmusa éles ellentétben áll a Szilícium-völgy morcos milliárdosainak hozzáállásával, akik Donald Trump meglepő sikere után azt szeretnék, hogy Kalifornia szakadjon el az USA-tól.
Kocsis Zoltán szeptemberben még örömmel értesült arról, hogy a XXI. Század Társaság Hazám-díjjal tünteti ki. Már nem tudta átvenni az elismerést. Esterházy Péter sem: mindketten posztumusz részesültek az elismerésben. A Hazám-díjat 16-dik alkalommal adták át. Részletek a videóban.
Hiába a korosztályos angol válogatottság, az Arsenal játékosa, Alex Iwobi végül szülőhazája, Nigéria felnőtt válogatottját választotta és klubcsapatához hasonlóan ott is igen jól mozog.
Ha az Országgyűlés elfogadja az adótörvények javasolt módosítását, akkor az első házasoknak 24 hónapig - a családi kedvezmény mellett is - jár a havi 5 ezer forintnyi, első házasoknak járó adókedvezmény - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium vasárnap az MTI-vel
Szombathelyen minden évben megrendezik a Szent Márton napi díjátadó gálát. Az eseményen szakmai és életmű díjakat adnak át azoknak, akik tevékenységükkel hosszú időn keresztül segítették a várost, munkájukkal sokat tettek Szombathelyért.
Ha az Országgyűlés elfogadja az adótörvények javasolt módosítását, akkor az első házasoknak 24 hónapig - a családi kedvezmény mellett is - jár a havi 5 ezer forintnyi, első házasoknak járó adókedvezmény - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium vasárnap az MTI-vel.
A demokrata párti elnökjelölt ügyeit jól ismerő Ed Klein amerikai újságíró szerint Hillary Clinton vigasztalhatatlanul zokogott, amikor esélyes jelöltként azt látta, hogy elveszíti az Egyesült Államokban e héten rendezett elnökválasztást.
Nagyon sokat invesztál a kormány a tehetséges gyermekekbe, ami jó befektetésnek számít - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár vasárnap az M1 aktuális csatornán
A napokban jelent meg három vidékfejlesztési pályázat, melyek együttes keretösszege közel 24 milliárd forint. Mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók nyújthatják be a támogatási kérelmeiket. A...
Az Erste Csoport felmérése alapján a megtakarítók körében Magyarországon nőtt a legjobban a havi megtakarítások összege: a tavalyi 14 900 forint helyett 2016-ban 16 148 forintot tudnak havonta félretenni, ami 9 százalékkal magasabb, mint 2015-ben - derült ki az Erste öngondoskodási felméréséből, melynek eredményeit a bank eljuttatta az MTI-hez.