2016. november 13. vasárnap

nov. 13
0:03
Trump mindent újratárgyalna (Gondola)
Bizonytalan a szabadkereskedelmi megállapodások jövője. Már Donald Trump megválasztott amerikai elnök kampánybeszédeiből kiderült, hogy a republikánus színekben indult üzletember nem nagy rajongója a szabadkereskedelmi egyezményeknek
nov. 13
0:15
Európa nem tudja megvédeni a határait? (ProfitLine)
Az Európai Uniónak mindenekelőtt saját határait kell megvédenie, és Európába való meghívás helyett a humanitárius válságövezetek közelében kell segítenie a háborúk elől menekülőket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az IlSole24Ore című olasz gazdasági napilapban szombaton megjelent interjúban.
nov. 13
0:51
Nincs nála különcebb autó e vidéken - Range Rover Evoque Cabrio teszt (Auto Pult)
Nem is volt az olyan régen, amikor a Land Rover a világszerte óriási népszerűségnek örvendő Range Rover Evoque nyitott tetejű koncepcióváltozatával teljesen ledöbbentette az autós szakmát: szinte mindenki értetlenül állt az ötlet előtt, ugyanakkor senki nem tudta megmagyarázni, hogy miért is ne lenne jó húzás. Éppen ezért a gyártó végül - egyébként is divatmodellről lévén szó - a szériagyártás…
nov. 13
1:18
Erősödik a magyar oktatásügy (ProfitLine)
Az Európai Unió éves oktatási kiadványa azt mutatja, hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar oktatásügy is erősödik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.
nov. 13
1:24
Kiélezett utolsó nap várható a Fed Kupa döntőjében (Sport365)
Döntetlenre áll az első nap után a Franciaország-Csehország finálé.
nov. 13
2:24
Orbán Viktorral közöl interjút egy brit lap (ProfitLine)
Interjút közöl Orbán Viktor miniszterelnökkel a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap.
nov. 13
3:27
Mennyire elterjedt a cukorbetegség? (ProfitLine)
Tízezer lakosra jutó diabetes mellitus megbetegedés a 19 éves és idősebb lakosság körében, 1999-2013
nov. 13
4:09
Érdi előny a magyar csapatok csatájában (Sport365)
Hazai pályán került előnybe az érd a Dunaújváros elleni EHF-kupa odavágón.
nov. 13
4:33
Villant a traffipax? Számold ki, hogy mennyi lesz a csekken! (ProfitLine)
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a járművel történő megállásra és várakozásra, az autópálya leállósávjának igénybevételére, a behajtási…
nov. 13
5:06
Aktív marad az olasz útvonal, amíg nem viszik vissza a menekülteket (ProfitLine)
Bakondi György szerint a Földközi-tengeren Olaszországba vezető embercsempész-útvonal egészen addig aktív marad az időjárás ellenére is, amíg az olasz hatóságok nem Afrikába szállítják vissza az onnan elinduló menekülteket.
nov. 13
6:09
Így változtatnák meg az oktatási rendszert (ProfitLine)
Határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek a Magyar Liberális párt (MLP), amellyel a nemzeti alaptantervet módosítanák.
nov. 13
6:09
A választás előtt ad pénzt az embereknek az Orbán-kormány (Portfolio)
A kormány megfelezné a munkáltatói járulékokat hat év alatt, és a program már jövőre indulna. Megnéztük, mennyibe kerülhet ez a költségvetésnek és hogy mit jelent ez az emberek zsebében, ha a...
nov. 13
6:21
Hamilton: Nagyobb az előnyöm, mint amekkorának látszik! (Sport365)
Rosberg bár a második hely is elég lehet neki, meg szeretné nyerni a futamot!
nov. 13
6:27
Ismét az Országgyűlés elé kerülhet az alaptörvény módosítás (ATV)
Ismét az Országgyűlés elé kerülhet az alaptörvény módosítás, ezúttal azonban a Jobbik nyútja be, méghozzá ugyanazzal a szöveggel, mint amellyel a Fidesz tette. Csak egy plusz mondatot írnak hozzá, amely alaptörvényellenessé tenné a letelepedési kötvényeket. A Fidesz szerint a Jobbik össze-vissza ötletel. A Jobbik viszont úgy véli, nehezen lenne indokolható a Fidesz részéről, ha ezt leszavaznák.…
nov. 13
6:36
Ez is beszámít a 40 éves nyugdíjjogosultságba, ez viszont nem (Adózóna)
A nők 40 éves nyugdíjjogosultságába beleszámít-e a rehabilitációs ellátás alatti, 4 órás munkaviszony, amikor a havi jövedelem bruttó 180 ezer forint volt, tehát meghaladta a minimálbért? A munkaviszony alatti táppénz szolgálati és jogosultsági időnek is beszámít-e ebbe a nyugdíjba? Olvasónk kérdéseire Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszol.
nov. 13
6:45
Charles Handy: Az emberek változást akarnak, az EU csak kifogás (Portfolio)
A fektetett S-alakú görbe az életet írja le: a lassan, kísérletezve induló fejlődést, majd a felgyorsult növekedést, végül pedig a lefelé ívelést. Charles Handy társadalom- és gazdaságfilozófus...
nov. 13
7:15
A volt amerikai alelnök felajánlotta segítségét Trumpnak a klímaváltozás elleni küzdelemben (ProfitLine)
Al Gore, Bill Clinton volt alelnöke levélben ajánlotta fel segítségét Donald Trump megválasztott republikánus párti amerikai elnöknek a klímaváltozás elleni küzdelemben.
nov. 13
7:18
6 helyi finomság, amit meg kell kóstolnod Portugáliában (Mindmegette)
Ezeket ne hagyd ki akkor sem, ha csak egy hétvégi látogatásra érkezel Lisszabonba vagy a déli tengerpartra!
nov. 13
7:21
Magyarok tömegei használják rosszul a bankkártyájukat (Pénzcentrum)
Könnyen ráfizethet, aki nem figyel eléggé....
nov. 13
7:27
Jó reggelt! Gyönyörű időnk van! (444.hu)
Legalábbis az ablakon át szemrevételezős módszerrel erre a megállapításra jutottam, nagyon csinos rózsaszín fodrocskák tarkítják az eget így napfelkelte táján. A hőmérséklet erősnek tűnik, a meteorológiai szolgálat adatai alapján a Mátrában -5, az Alpokalján, ahol tegnap sok hó is esett, -3 fokot mértek. Az ország többi részén 0-3 fok körüli a hőmérséklet, napközben se lesz melegebb sehol 5…
nov. 13
7:29
Újra megállapodott a békében a kommunista lázadókkal a kolumbiai kormány (444.hu)
Hat héttel az első békemegállapodás leszavazása után a felek megállapodtak a béke feltételeinek átdolgozásáról.
nov. 13
7:57
Exkluzív riport a Moszult támadó pesmergák vonalai mögül (ATV)
Nagy erőkkel támadják a kurd pesmergak a Moszul környéki településeket. A nyugati front parancsnoka szerint akár 3-4 ezer dzsihadista is bújkálhat a környezö városokban és falvakban. A hivatalos nemzetközi megállapodás szerint csakis az iraki hadsereg nyomulhat be Moszulba. A frontról Novák András tudósít.
nov. 13
8:00
Ma miniszterelnököt buktathatnak a bolgárok (444.hu)
Ugyan csak elnököt választanak, ami Bulgáriában inkább csak protokoláris pozíció, de Bojko Boriszov belengette a lemondását arra az esetre, ha nem pártja jelöltje, Cecka Cacseva nyer.
nov. 13
8:02
A nagykörúton szálltak meg a párizsi merénylők (444.hu)
Már augusztusban, hónapokkal a támadások előtt a Ferenc körúti Swing Hotelben éltek, Salah Abdeslam pedig legalább háromszor fordult meg Magyarországon.
nov. 13
8:18
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.11.13) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.11.13-i időjárásjelentése....
nov. 13
8:18
Hamarosan megtudhatjuk, kik feleltek az '56 utáni kivégzésekért (ATV)
A Nemzeti Emlékezet Bizottság az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévében elkezdte közzétenni azoknak a személyeknek a neveit és „karriertörténeteit”, akik 1956. október 23-tól az 1963-as amnesztiáig a forradalom megtorlásában szerepet játszottak, embereket ítéltek halálra. Hamarosan nyilvánosságra hozzák azoknak a vérbíróknak, vérügyészeknek a listáját, akik a kivégzésekért, évekig tartó…
nov. 13
8:21
Lassult az élelmiszerek kiskereskedelmi eladásának növekedési üteme (ProfitLine)
Lassult az élelmiszerek kiskereskedelmének növekedési üteme az idei első három negyedévben - közölte a Nielsen pénteken az MTI-vel.
nov. 13
8:33
Chippendale-es múltja miatt nem gyúrhatja az úszókat (444.hu)
Volein Viktor, az egykori kenus júliustól septemberig dolgozott masszőrként az úszóválogatott mellett. Aztán megváltak tőle, mert a szövetség nem akart botrányt.
nov. 13
8:35
Egy év is kevés volt a kormánynak egy másfél milliárdos képvásárlás lebonyolítására (444.hu)
2015 szeptemberében hoztak kormányhatározatot az amerikaiak egykori budapesti nagykövete, Nancy Goodman Brinker magyar kortárs képgyűjteményének megvásárlásáról. Azóta nem történt semmi.
nov. 13
8:36
Kövér: a migránsválság összeköti Lengyelországot és Magyarországot (Kripto Akadémia)
"A lengyel-magyar barátság példa lehet az európai országok számára."
nov. 13
8:36
Részt venne a GE a Paks II. építésében (Portfolio)
A GE Steam Power Systems arra számít, hogy jó eséllyel részese lehet a Paks II. atomerőmű építésének, miután ő szállíthatja a teljes turbinaszigetet a finn Hanhikivi I. atomerőműbe, amelybe a...
nov. 13
8:37
Előnyére válhat-e a leendő elnöknek, hogy még sosem olvasott el egy könyvet sem? (444.hu)
És aki képtelen végigülni egy hosszabb értekezletet, utálja az ellenkezést, zsigerből dönt és erénynek tartja a felszinességet? Kemény alkalmazkodási időszakkal kezdődhet majd az elnöksége.
nov. 13
8:42
Figyelem: így szerezhet visszamenőleg havi 5 ezer forintot! (Adózóna)
Ha az Országgyűlés elfogadja, akkor az első házasoknak 24 hónapig – a családi kedvezmény mellett is – jár a havi 5 ezer forintos állami nászajándék, hívta fel a figyelmet közleményében az NGM.
nov. 13
8:48
Tejszínes csirkemell baconnal (Mindmegette)
40 dkg csirkemell 2 ek tejföl 1 darab tojás 2 ek liszt 20 dkg sajt reszelve 4 szelet bacon szalonna só bors petrezselyem 2 dl főzőtejszín 5 dl víz 1 csomag Maggi Négysajtos csirkemell alappor 1/2 csomag penne tészta 1 db póréhagyma
nov. 13
8:54
Hideg szélre ébredtünk (Gondola)
Szombaton az ország nyugati részében esett hó, volt ahol 20 centiméter
nov. 13
8:54
TGM: Sötét korszak előtt állunk (ATV)
Kovács László egykori külügyminiszter az ATV-ben arról beszélt, hogy Donald Trump nem azt csinál, amit akar. Tamás Gáspár Miklós szerint egy sötét korszak következik.
nov. 13
8:56
De Niro Olaszországba menekül? (Gondola)
A színész támogatja a Trump ellen tüntetőket. "Most, hogy ő az elnök, nem húzhatok be neki" - mondta Robert De Niro
nov. 13
8:58
Fekete Péter ellen tiltakoztak Rotterdamban (Gondola)
Rotterdamban csaknem kétszáz antirasszista tiltakozót vettek őrizetbe tegnap
nov. 13
9:00
Obama utolsó útjai (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök az elzárkózó politika kísértésétől óvott egy görög lapnak adott interjújában
nov. 13
9:02
Marad a rendkívüli állapot a franciáknál (Gondola)
Januárban a francia törvényhozás minden bizonnyal további néhány hónappal meg fogja hosszabbítani a tavaly novemberi terrortámadások után egész Franciaországban bevezetett rendkívüli állapotot - mondta Manuel Valls francia miniszterelnök a brit közszolgálati csatornának, a BBC-nek adott nyilatkozatában
nov. 13
9:06
Póráhagymával töltött fasírt őzgerincben (Mindmegette)
1 kg darált sertés hús 2 darab tojás 1 fej hagyma 1 fej fokhagyma áztatott száraz kenyér vagy zsemlemorzsa só bors petrezselyem zöldje 10 szelet bacon szalonna 1 csomag lapkasajt 1 szál pórhagyma
nov. 13
9:06
Pályán a válogatott, Brazil Nagydíj - mai program (Sport365)
Andorra ellen lép ma este pályára a válogatott, de megannyi más sportesemény közül válogathatunk.
nov. 13
9:06
Városuk elvesztése miatt tiltakoztak a velenceiek (444.hu)
A tiltakozók szerint a turizmus miatt elszabaduló bérleti díjak miatt kényszerülnek szülővárosuk elhagyására.
nov. 13
9:08
Kövér László szerint a függetlenség kulcsa a szoros együttműködés (444.hu)
Mármint szerinte a V4 országszövetség országai akkor lesznek erősek és függetlenek, ha "olyan tartós és szoros kapcsolatra lépnek, amelynek lehetőségét kihasználva össze tudják adni erejüket", írja az MTI. Nincs itt valami ellentmondás?
nov. 13
9:12
Stinggel nyitott újra a Bataclan (Gondola)
A brit énekes koncertjével nyílt meg újra egy év után az egyik legrégebbi párizsi könnyűzenei szórakozóhely, amely a tavaly november 13-i terrortámadás egyéves évfordulójának előestéjén nyitotta meg újra kapuit
nov. 13
9:12
Clinton az FBI-főnököt hibáztatja - Folytatódnak a Trump-ellenes tüntetések (Kripto Akadémia)
Közben eldurvultak a Trump-ellenes tüntetések.
nov. 13
9:12
Csintalan: Orbán téved, és vissza fogja sírni a demokrata diplomáciát (ATV)
Homoszexuális kapcsolatai voltak 2001 és 2003 között a Jobbik elnökének – a kormányközeli 888.hu szerint ezt állította Terry Black a TV2 Tények című műsorában.
nov. 13
9:12
Fed Kupa: Semmi nem dőlt el (Agroinform)
Vasárnap 1-1-es állásról folytatódik a Franciaország-Csehország Fed Kupa-döntő.
nov. 13
9:14
Az Egyesült Államok menedékkérőket vesz át Ausztráliától (Gondola)
Az Egyesült Államok fogadja be azoknak a menedékkérőknek egy részét, akik Ausztráliába akartak menni, de jelenleg csendes-óceáni szigetországokban lévő táborokban vesztegelnek - jelentette be az ausztrál miniszterelnök
nov. 13
9:14
Két berendezéssel a hóna alatt távozott egy férfi a kórházból (ATV)
Egy monitorral és egy oxigénszintet ellenőrző műszerrel távozott a hóna alatt egy beteg az ózdi kórházból, miután ellátták ott és haza engedték. A 21 éves férfi azt használta ki, hogy a betegfelvételi irodán gyakran nincs senki, amíg az ott dolgozó nővérek az orvosokkal egyeztetnek. Sokáig azonban nem jutott, mert a helyszínre érkező rendőröknek már a kórház felé haladva feltűnt egy ember a hóna…

Keresés