A 2014-2020-as európai uniós finanszírozási ciklusban közel 400 milliárd forint áll rendelkezésre a határ menti települések infrastruktúrájának, környezeti állapotának, egészségügyi rendszerének fejlesztésére, az uniós források felhasználhatók még az oktatás, a turisztika és a kutatás területén is - mondta a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek.
Nyilvánosan elismerte az elnökválasztáson elszenvedett vereségét Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt és együttműködést ajánlott Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek.
Még a Ferrari sem képes menekülni az autóipar jövőjét jelentő alternatív irány elől, azonban az olaszok továbbra is igyekszenek a lehető legjobban fókuszálni a sportosságra, a luxusra és a vezetési élményre. Ennek szem előtt tartásával készül az új, hibrid hajtású modell amely a kínálatot gazdagítva tovább fokozhatja az eladásokat, Sergio Marchionne nagy örömére.
Az Opel jövőre rengeteg újdonsággal készül, melyek közül az egyik legfontosabb a vadonatúj középkategóriás modelljük lesz. Az Insignia következő generációjának – mely ezen a néven még csak a második lesz – érkezésére pedig nagy erőkkel készülnek a németek: a 2017-es naptárjukba is bekerült az újdonság, aminek örömére meg is osztottak velünk egy kedvcsináló képet a fotózásról.
Nagy örömünkre ezen a héten immár másodízben számolhatunk be Önöknek üzemanyag-árcsökkenésről hazai fronton: a MOL ma bejelentette, hogy november 11-től, vagyis most péntektől 4-4 forinttal csökkenni fog mind a benzin, mind pedig a gázolaj bruttó kiskereskedelmi ára.
A Nissan Leaf továbbra is az egyik legsikeresebb elektromos autó, és bár hamarosan jöhet a következő generációja, a japánok szeretnék fenntartani az érdeklődést a vásárlók részéről. Ezúttal mindezt egy limitált szériás példány piacra dobásával igyekeznek elérni, mely a Black Edition nevet viseli, és az általában visszafogott villanyost jóval vagányabbá varázsolja.
A Jeep születésének 75. évfordulóját ünnepli. A jeles esemény alkalmából a hosszú utat szigorúan terepen bejárt márka különleges kiadásokkal dobja fel kínálatát. Ilyen legutóbbi tesztalanyunk, a Renegade is, amiről már messziről látszik, hogy múltidézésre született.
Minden fontosabb soron jobb lett a Telekom eredménye a harmadik negyedévben, mint amire az elemzők számítottak, az első 9 hónap számai alapján a menedzsment megemelte az idei várakozását. Az...
Továbbra is Magyarország a kelet-európai reklámpiac egyik éllovasa - derül ki a CANnual Report 2016 elnevezésű kiadvány reklámköltések alapján felállított rangsorából.
Sok ember kínosnak érezhette felvállalni, hogy Donald Trumpra fog szavazni, ezért inkább nem volt őszinte a közvélemény-kutatókkal - mondta el kedden az MTI-nek Berkics Mihály, az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi adjunktusa arra a kérdésre válaszolva, hogyan arathatott győzelmet Donald Trump az amerikai elnökválasztáson, ha a közvélemény-kutatások nagy többsége ellentétes eredményt jósolt a…
Az elemzői várakozásokat jóval meghaladó harmadik negyedéves eredményeket közölt a Magyar Telekom szerdán, a távközlési szolgáltató megemelte a 2016-ra vonatkozó bevétel és EBITDA célkitűzéseit.
A világ legnagyobb ügyvédi irodája európai régiójának partnerei szavazataikkal megerősítették pozíciójában a Dentons Europe vezérigazgatóját, Tomasz Dąbrowskit, akinek második hivatali ideje 2017. január 1-től 2019. december 31-ig tart majd.
Alig két hónapja sincs, hogy az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a H5N8-as típusú madárinfluenza megjelenésére (dél-kelet oroszországi Tuvai Köztársaság területén) figyelmeztetett . A vándormadaraknál észlelt vírus, amely fertőző más szárnyasokra is, terjedését dél-nyugati irányba valószínűsítették szakemberek, a madarak őszi vonulási útvonala mentén.
A nagyobb adókedvezmény reményében felpöröghet a nyugdíjbiztosítások értékesítése, valamint a konstrukciókba befizetett eseti díjak volumene is az év végéig tartó időszakban a Vienna Life Biztosító várakozásai szerint.
Magyarországon az elmúlt években ismét komoly üzletággá vált az ingatlan bérbeadása. Az alacsony kamatszint a tőkével rendelkező befektetőket a banki betétek és az állampapírok helyett az ingatlanpiac felé terelte, mely kellően biztonságos befektetésnek számít (ha odafigyelünk mindenre a bérbeadással kapcsolatban!) és a rekord alacsony kamatkörnyezetben jobb hozamot biztosít mint a bankbetét vagy…
Alig másfél hónappal a naptári év vége előtt egyre több cég kénytelen azzal szembesülni, hogy akár kisebb-nagyobb fennakadásokkal is jár majd, ha a Munka törvénykönyvének (Mt.) megfelelve minden munkavállalójának kiadja az idei évben esedékes szabadságát. A Trenkwalder arra figyelmeztet, hogy a szabadság idei kiadásának elmaradása főszabály szerint akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha az…
Magyarország azt szeretné elérni, hogy a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai ne sérüljenek a brit EU-tagság megszűnésével - mondta szerdán Londonban Orbán Viktor.
A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint kedvező lehet Magyarország számára, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke; Fodor Csaba erről az m1 aktuális csatorna szerda esti műsorában beszélt.