A szülők általában nincsenek tisztában azzal, hogy gyermekeik mire használják az internetet, ezért nehezen képesek védekezni a kiberbűnözők ellen - mondta egy felmérésre hivatkozva Kalamár Hajnalka pszichológus vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Az eheti tőzsdei kereskedés biztosan sokáig emlékezetes marad, amellett, hogy egy igen erős új versenyző is megérkezett a parkettra, helyből háromszor döntötte meg a történelmi rekordot a BUX. Szóval tényleg van mire büszkének lennünk, a hazai index megkapaszkodott 30 000 pont felett. Ilyen volt a tőzsde emlékezetes hete.
A Jobbik mostani akciója nem más, mint egyszerű politikai machináció: annak a ténynek az elkendőzése, hogy cserbenhagyták Magyarországot - kommentálta a Fidesz-frakció vasárnap Volner János Jobbik-alelnök közlését pártja alaptörvény-módosító javaslatáról.
Az RMDSZ elnöke szerint a tömbben és szórványban élő erdélyi magyarok egymásra vannak utalva, és ez az egymásra utaltság lépésekre kötelezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget.
Az ír Conor McGregor könnyedén szerezte meg a UFC könnyűsúlyú bajnoki övét Eddie Alvareztől, ezzel pedig ő lett az első, aki a UFC-ben két bajnoki övet is birtokol.
Megkezdi munkáját a közelmúltban létrehozott helyettes államtitkárság, amely a keresztényüldözés megfékezését és nemzetközi szankcionálását tűzte zászlajára.
A Kaspersky Lab a Masaryk Egyetem professzorával, David Smahellel együttműködve vizsgálta, miként kezelik a szülők a gyerekek korai számítógép- és internet-használatából eredő kihívásokat.
A Republikánus Párt és Donald Trump határozottan elhatárolódott pénteken a fajgyűlölő Ku Klux Klan által meghirdetett észak-karolinai felvonulástól, amellyel Trump elnökválasztási győzelmét akarja megünnepelni a szélsőséges szervezet.
Kelemen Hunor szerint a tömbben és szórványban élő erdélyi magyarok egymásra vannak utalva, és ez az egymásrautaltság lépésekre kötelezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ)
A 29 éves főhadnagyot, aki szabálysértési előadóként dolgozott az egyik kerületi kapitányságon, élettársával együtt fogta el a Budapesti Nyomozó Ügyészség, még szeptember 23-án
A világ számos tőzsdéje (a magyart is beleértve) mindenkori csúcsot döntött nemrég, főleg ilyenkor érdemes észben tartani, hogy egy jó rali lehet a legrosszabb pont a beszállásra. A történelem számos...
A Jobbik mostani akciója nem más, mint egyszerű politikai machináció: annak a ténynek az elkendőzése, hogy cserbenhagyták Magyarországot - kommentálta a Fidesz-frakció vasárnap Volner János Jobbik-alelnök közlését pártja alaptörvény-módosító javaslatáról.
A Jobbik mostani akciója nem más, mint egyszerű politikai machináció: annak a ténynek az elkendőzése, hogy cserbenhagyták Magyarországot - kommentálta a Fidesz-frakció vasárnap Volner János Jobbik-alelnök közlését pártja alaptörvény-módosító javaslatáról
Donald Trump győzelme ébresztő volt, azonban hasonló választási eredményre Ausztriának nincs szüksége - jelentette ki Christian Kern osztrák kancellár.
A Remembrance Sunday, vagyis az emlékezés vasárnapja a csaknem egy évszázadra visszanyúló hagyomány alapján mindig az I. világháború harci cselekményeit lezáró tűzszünet évfordulójához, november 11-éhez legközelebbi vasárnapon esedékes.
Irán 11 ügyletet tervez kötni összesen 130 milliárd dollár értékben néhány külföldi olajcéggel - közölte az iráni energiaügyi miniszterhelyettes, akit a Mehr iráni hírügynökség idézett.
4 db pisztráng 2 fej lilahagyma 2 db sárgarépa 3-4 db csicsóka pár szem vargánya gomba (vagy sampion) 7-8 db koktélparadicsom 1 db tv paprika 1 cukkini 2 szelet füstölt szalonna végén snidling hagyma
A New York Times kiadója pénteken levéllel fordult olvasóihoz, melyben ígéretet tett arra, hogy felülvizsgálva választási tudósításait, újra elkötelezi magát az őszinte tájékoztatás mellett.
Donald Trump győzelme ébresztő volt, azonban hasonló választási eredményre Ausztriának nincs szüksége - jelentette ki Christian Kern osztrák kancellár egy vasárnap megjelent lapinterjúban
A Hyundai és a Korean Airlines főnökét már kihallgatták, a Samsungét még csak fogják. De az ügyészek az elnököt is kihallgatnák, ilyen se történt még korábban sose Koreában.
Liu Shaolin Sándor 1500, míg Kónya Zsófia 1000 méteren állhatott dobogóra a rövidpályás gyorskorcsolyázók Salt Lake Cityben zajló világkupa-fordulójának szombati versenynapján - előbbi ezüst-, utóbbi bronzérmes lett.
A köztársasági elnök pont az országban tartózkodott a nagyerejű földrengés idején. Az MTI értesülései szerint ő és delegációjának minden tagja jól van, "az ijedtségen kívül nem esett bajuk".