Németországban tíz tartományra kiterjedő razzia kezdődött kedd reggel az Igaz vallás (DWR) nevű szalafista szervezet ellen az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt
A Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy egy családi ház garázsában csaptak fel a lángok, három gázpalack felrobbant. Miközben a pomázi és a szentendrei tűzoltók megkezdték az oltást, biztonsági okok miatt a szomszédban lévő iskolát kiürítették, 115 gyereket kísértek biztonságos helyre. A tüzet eloltották, jelenleg az utómunkálatok és a helyszín átvizsgálása folyik.
Ismét megtámadta a badacsonyi szőlőt az aranyszínű sárgaság nevű betegség. Korábban is volt már itt ilyen jellegű fertőzés, de most az egész hegyet le kellett zárni.
Rudy Giuliani, New York volt polgármestere lehet az új amerikai külügyminiszter, és Donald Trump leendő elnök nőt nevezhet ki a Republikánus Párt élére amerikai sajtójelentések szerint.
A teljes Badacsony-hegy zárlatát rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a szőlő aranyszínű sárgaság betegség miatt. Már korábban is volt itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján viszont újabb gócokat azonosítottak.
Donald Trump leendő amerikai elnök 1 dollárért vállalja a hivatal betöltését. De mennyit keresnek a többiek, állam és kormányfők? Erről készített összeállítást az Index.
A francia lap címlapján Marabu karikatúrája látható. („Ma rajtunk a sor, holnap rajtatok!”) A mellékletben magyar népszabadságos újságírók írása olvasható franciául. (via Népszabi szerkesztőség)
Befejeződött az új acélszarkofág építése a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége által sújtott csernobili atomerőműben, a szakemberek megkezdték a létesítmény "rátolását" a sérült atomreaktorra - jelentették kedden ukrán hírforrások
A második negyedévhez képest jelentős változásokat hajtott végre Soros György a befektetéseiben. Az amerikai tőzsdefelügyeletnek benyújtott dokumentumok alapján a szakember szinte teljesen...
A Népszabadság szerkesztősége a Facebookon közölte, hogy a francia nyelvű Libération a mai számában egy négyoldalas Népszabadság-mellékletet is közölt, amely egy szerkesztőségi véleménycikket tartalmaz.
A Škoda márka már a Volkswagen konszernbe történő beolvadása óta a racionalitást, a praktikumot és a jutányos árakat képviseli, így nem csoda, hogy nem az eredetileg cseh gyártó termékeiben mutatkoznak be a német cégóriás legfrissebb fejlesztései – noha általában nem kell sokat várnunk rájuk. Így van ez az elektromos autózással is, de a gyáriak már ígéretet tettek rá, hogy hamarosan a Škoda…
A ProfitLine.hu újraindította nagy sikerű pénzügyi játékát a ProfitMániát! Játékosan ismerd meg a hazai részvénypiacot, és keress vele gyorsan, könnyen 55.000 Ft-ot a mai napon!
Önálló beléptetési rendszert és vámvizsgálatot épít ki a brüsszeli nemzetközi repülőtér mellett több európai repülőtéren az Egyesült Államok - írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap kedden
Tavaly december óta nem látott gyenge kereslet volt kedden a három hónapos diszkont kincstárjegyekre az ÁKK aukcióján, ugyanakkor a hetek óta nyomott 20 milliárd forintos mennyiséget így is gond...
A szakember szerint a dán malacok maximum vírushordozókká válhatnak az emberekben, de jelen pillanatban nincs információ fertőzésről. A hazai húsiparról kiderült, hogy hiába emelkednek a felvásárlási árak, sok termelő legfeljebb annak örül, ha nem termel veszteséget.
Hollywood és az amerikai szórakoztatóipar egy része teljes sokkban van Donald Trump megválasztása óta. Népszerű színészek, zenészek és sportolók egész hada állt ki a kampány során a demokrata párt mellett, akadnak azonban szép számmal olyan hírességek is, akik hagyományosan a konzervatív oldalt támogatják – igaz, sokan közülük nem álltak be Trump mögé.
Új elemekkel bővülnek az adómentes juttatások, de más megszokott elemek adózása viszont változik, így kikerülhetnek a választható béren kívüli juttatások köréből, foglalja össze a Napi.hu a Deloitte segítségével.
Havasi Bertalan szerint a miniszterelnök a magánprogramjairól nem köteles felvilágosítást adni. A DK szerint ennél többről van szó, mert korábban elmondták, hol tölti Orbán a szabadságát.