Kártérítést kaphatnak a Honvéd Egészségpénztárban ragadt pénzük után a katonák és a rendőrök - jelentette be az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a testület keddi ülése után, Budapesten.
A bárányhimlő a közhiedelemmel ellentétben nem csupán gyermekekre veszélyes, hanem bizony a felnőttekre is. Milyen tünetekkel jár a betegség? Érdemes-e oltatni? A WEBBeteg összeszedte a legfontosabb tudnivalókat.
A háromszoros bajnok barátjaként Gerhard Berger ódzkodik attól, hogy bárkit is Ayrton Sennához hasonlítsanak, ám Max Verstappen esetében ezúttal ő maga is jogosnak tartja a párhuzamot.
A Deutsche Bahn, a Deutsche Bank és a Siemens konzorciuma 2,7 milliárd euróval vesz részt az összesen több mint 15 milliárd eurós projekt finanszírozásában.
Bár van olyan ország, amellyel rosszabbak a kapcsolatok, mint korábban, másokkal viszont jobbak, így összességében még sosem volt olyan kiegyensúlyozott és jó a kapcsolatrendszer a szomszédos országokkal, mint most - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában tartott éves meghallgatásán, kedden.
A 2016-os év egyik legfontosabb eseménye az amerikai elnökválasztás, amely Donald Trump győzelmével óriási meglepetést okozott. Ezért a Portfolio a meghívott szakértők segítségével azt mutatja be,...
Számos tényezőn múlik, hogy egy cég mekkora keretet kap a folyószámlahitelhez, ráadásul nem lehetetlen a 30 százalékos finanszírozási arány elérése sem.
A Nokia 2017-re a fókuszált növekedés eredményeként magasabb marzsokra és megtérülésre számít, azonban a társaság előrejelzése szerint az árbevétel jövőre kismértékben csökkenni fog.
A Paksi Atomerőmű logóját mindig csak egy pillanatra villantották fel két reklám között - az ilyesmi pedig a "tudatosan nem észlelhető", egyébként tiltott reklámok fogalmát kimerítheti. Más kérdés, hogy amíg ezen lamentálgatunk, pont az történik, ami a hirdetőnek a legjobb: hosszan beszélgetünk az egyetlen pillanatra felvillantott (tehát valószínűleg nem túl drága) reklámról.
Szünetelteti sofőrös bérautó-szolgáltatását az egyik személyszállító cég, a Car4You, amelyet a piacon az Uber autómegosztó szolgáltatás egyik szellemi utódjának tekintettek - írja a Magyar Idők
Az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyékben elrendelte a baromfi zártan tartását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.
Októberben 0,8%-kal növekedtek az amerikai kiskereskedelmi eladások a várt 0,6%-os havi bővülési ütemmel szemben. A várakozásokat felülmúló kiskereskedelmi forgalomnövekedés részben a...
Az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyékben elrendelte a baromfi zártan tartását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.
Amióta megválasztották Donald Trumpot amerikai elnöknek, sok kritika éri a Facebookot, hogy ebben lényeges szerepe volt azáltal, hogy az álhírek korlátlanul terjedtek rajta. Mark Zuckerberg, a cég vezetője tiltakozik ez ellen, és azt mondja, ha korlátozza a posztokat, a sajtószabadság sérül. Hol az igazság?
A fiatalok munkanélküliségének felszámolása érdekében a kormány minden 25 évnél fiatalabb álláskeresőnek segítséget nyújt az Ifjúsági garanciaprogram keretében - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára kerekasztal-beszélgetésen kedden Budapesten.
November 17-től kezdődő fegyvernyugvásban állapodtak meg a jemeni konfliktusban szembenálló felek, a síita húszi lázadók és a nemzetközileg elismert kormányt támogató szaúdi vezetésű katonai koalíció - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter kedden, az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatása végén.
Egy amerikai felmérés eredménye szerint a gyermekvállalást fontolgató szülők 70%-nál a munkahely hozzáállása a lista tetején áll, amikor döntést kell hozni, írja a Slate.com. A szülők gyakran úgy érzik ferde szemmel néznek rájuk a kollégák a visszatérés után.
Amióta megválasztották Donald Trumpot amerikai elnöknek, sok kritika éri a Facebookot, hogy ebben lényeges szerepe volt azáltal, hogy az álhírek korlátlanul terjedtek rajta. Mark Zuckerberg, a cég vezetője tiltakozik ez ellen, és azt mondja, ha korlátozza a posztokat, a sajtószabadság sérül. Hol az igazság?
Az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyékben elrendelte a baromfi zártan tartását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden
Bár a magyar bankok egy sok szempontból védett piacon működnek a fintech cégekkel vívott versenyben, ők sem ússzák meg, hogy magasabb fokozatba kapcsoljanak. Ehhez pedig a front-end oldali...
Tizenötmillió forintos bírsággal sújtotta és az eszközvisszavételi gyakorlat kifogásolt elemeinek megszüntetésére kötelezte a Magyar Telekomot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) - áll az NMHH által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.
A Toyotának három van, a Kiának rögtön hét – mi az? Nem nagy fejtörő, a megfejtés a garancia. A jótállást sokan egyetlen adatként kezelik, pedig valójában felelősségvállalások, frissítések, aktualizálások összetett hálójából áll, amelytől erősen függhet nyugodt éveink száma és pénztárcánk tartalma is.
Tizenötmillió forintos bírsággal sújtotta és az eszközvisszavételi gyakorlat kifogásolt elemeinek megszüntetésére kötelezte a Magyar Telekomot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) - áll az NMHH által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.
Ha egy jogügylet fő célja az adóelőny elérése, akkor ezt 2017. január 1-jétől nem lehet érvényesíteni. Mindez jelentős szigorítás, hiszen eddig ilyen átminősítés csak akkor fordulhatott elő, ha a jogügylet „kizárólagos” célja az adóelőny elérése volt. – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Ez az egyetlen szó különbség, akár a vállalati struktúra tervezett…
A közszféra átláthatósága a jó kormányzás és a tisztességes ügyintézés lényeges eleme, és fontos eszköz a korrupció elleni harcban is - mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke egy keddi, a jó állam aspektusairól rendezett budapesti konferencián
116,6 milliárd forinttal 4807,7 milliárd forintra emelkedett a lakossági forint állampapír-állomány októberben, május óta most először nőtt ismét 100 milliárd fölé a havi nettó értékesítési állomány....
A Škoda márka már a Volkswagen konszernbe történő beolvadása óta a racionalitást, a praktikumot és a jutányos árakat képviseli, így nem csoda, hogy nem az eredetileg cseh gyártó termékeiben mutatkoznak be a német cégóriás legfrissebb fejlesztései – noha általában nem kell sokat várnunk rájuk. Így van ez az elektromos autózással is, de a gyáriak már ígéretet tettek rá, hogy hamarosan a Škoda…
A bruttó hazai termék (GDP) 2,0 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a múlt év azonos időszakához képest - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ennek ellenére az utolsó előtti negyedévében az európai növekedési rangsor utolsó harmadába került Magyarország.
A műgyűjtők mellett talán az autógyűjtőknek van szüksége a legnagyobb anyagi befektetésre, hogy űzni tudják kedvenc hobbijukat, de 290 millió forintért azért már egy igencsak szép kollekciót lehet összehozni még négykerekűekből is – hát, még ha azok 1:64-es méretarányú kisautók! Egy amerikai férfi, Bruce Pascal gyűjteménye pontosan ennyit ér, és kizárólag játékautókból áll.
A Jobbik elnöke az ATV-ben jelentette be, hogy megtette a jogi lépéseket Rácz Károllyal szemben, a továbbiakban pedig csak a bíróságon kíván foglalkozni az őt ért támadásokkal. Terry Black nem akart nyilatkozni portálunknak, Orbán Viktor felesége pedig nem válaszolt Vona Gábor feleségének.