Egyre nagyobb bajban vannak az állami nyugdíjalapok a világon. Tavaly a világ 300 legnagyobb nyugdíjalapjának vagyona 530 milliárd dollárral csökkent az alacsony hozamok miatt, ami az első negatív év...
Hosszabb szünet után újra intenzíven bombázza Aleppót az orosz légierő. Egy ideig nem mértek légicsapásokat a szíriai lázadók kezén lévő városrészre, hogy a civilek el tudjanak menekülni, de most kiújultak a harcok. Megrázó felvételek következnek. További részletek a videóban.
A kormány megvédi a rezsicsökkentés terén elért eddigi eredményeket, lakossági áremelkedés tehát nem várható - mondta Seszták Miklós a Magyar Időknek adott interjújában, amely a lap csütörtöki számában jelent meg.
Miközben az iraki-kurd-amerikai koalíció Moszult ostromolja és egyre több városrészt szerez meg, az Iszlám Állam vezetője kétségbeesetten bujkál, és egyre nagyobb paranoia lesz úrrá rajta, már saját embereiben is egyre kevésbé bízik. A régi szép napokon mereng, mikor Irak egyharmadát birtokolta.
Olyan a hangulat, mintha csak egy hideg novemberi hajnal volna! A kellemesnél egy cseppet hidegebb, mínusz 1-plusz három fokos hajnalban az ország jelentős részét köd borítja, ahol meg pont nem, ott az eső szemerkél. Délelőtt a legtöbb helyen eső, északkeleten havaseső és havazás várható. Délutánra délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, így ott akár 9-11 fok is lehet, az ország többi részén…
A közvetlenül az elveszített elnökválasztás után mondott beszéde óta először jelent meg és mondott beszédet a nyilvánosság előtt Hillary Clinton szerdán.
Túl sokan vannak börtönben Magyarországon, ami megnehezíti a fogvatartottak társadalomba való visszavezetését, ráadásul emelkedik az idősek aránya a büntetésvégrehajtási intézetekben - derül ki a Magyar Nemzet csütörtöki számában közölt cikkből.
Erősödhet a bruttó hazai termék (GDP) növekedése az utolsó negyedévben, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a negyedik negyedév mindig egy picit "pörgősebb" - fejtette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.
Az adócsomag módosítana a sporttámogatásokra vonatkozó szabályokon is. Ebből az apropóból bemutatjuk a sporttevékenység támogatásának eseteit, feltételeit is.
Tenyérnyi, mindössze 300 grammos, a várandósság félidejében született babák is küzdenek az életükért a Debreceni Egyetem Gyermekklinikáján. November 17-e a koraszülöttek világnapja, ezért lilára vált a Nagyerdei Víztorony.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök a demokraták felé nyitott szerdán: New York demokrata párti polgármesterével is tárgyalóasztalhoz ült, és a város támogatását helyezte kilátásba.
A Trump Palace-ról szerdán már le is szerelték Trump nevét, és még két másik toronyházról is leszedhetik. A Palace lakói még Trump elnökké választása előtt, a kampányban kezdeményezték a Trump név eltávolítását lakóhelyükről. Minderre a Trump Organization közölte, hogy "közös megegyezéssel" távolították el a nevet, amivel "tulajdonképpen egy jóval korábbi megállapodást hajtottak végre". (Via MTI)
Két gerillát agyon is lőttek. A gerillák elhagyták az északi Bolivár tartománynak azt a körzetét, ahol a megállapodás értelmében tartózkodniuk kellett volna. Zaklatták a helyi farmereket és a kereskedőket, ezért a hadsereg akciót indított az elfogásukra. A kirobbant tűzharcban végül megölték őket. (Via MTI)
A közvetlenül az elveszített elnökválasztás után mondott beszéde óta először jelent meg és mondott beszédet a nyilvánosság előtt Hillary Clinton szerdán.
A Londoni Tőzsde Csoport (London Stock Exchange Group) sikeres vállalkozásfejlesztési programjával, az ELITE-tel együttműködve indítja el vállalatfinanszírozási képzését a Budapesti Értéktőzsde. A 2017-ben ELITE néven startoló program a hazai gazdasági szempontok és szabályozás figyelembevételével nyújt nemzetközi színvonalú képzést magyar vállalatoknak azzal a céllal, hogy azok a későbbi terveik…
Az Oroszlán könnyen elveszítheti párja bizalmát, a Mérleg egyre biztosabb abban, hogy jól választott, a Skorpió tudatosan halad a célja felé és a munkájára összpontosít.
Minimálisan gyengült a forint a vezető devizákkal szemben csütörtök kora reggelig szerda estétől a bankközi piacon. Reggel fél hétkor 310,12 forinton állt az euró a szerda esti 309,89 forint után. A svájci frank árfolyama 288,90 forintról 289,37 forintra, a dolláré pedig 289,23 forintról 289,88 forintra változott. Az euró jegyzése gyakorlatilag stagnált a dollárral szemben: szerda ...
Amennyiben új igénylés történik és figyelembe veszik a jövedelmet, (kb 200 nap az előző évben) akkor a fizetett szabadság - mint távolléti díj - is beleszámít? 7 hónap esetén az utolsó 180 nap átlagát nézik vagy leosztják az egész évre?
Ma reggel nem szólalt meg a Morning Show. Az utolsó, szerdai adás végén a szerkesztők nem tudtak belépni a hálózatba, lekapcsolták az adás internetelérést és elvitték a kávégépet - írta az index.
A jól működő nagyvállalati gyakornoki programok résztvevői közül sokan friss diplomásként, főállásban folyatják a munkát. Ehhez sokat és jól kell dolgozni: a Telekomnál és a Vodafone-nál heti 20 órát, a Mercedes-Benznél heti 4-5 napot.
A külföldi diákok az alacsony árak, az aktív hallgatói élet és Budapest hangulata miatt választják Magyarországot. Többségük nem dolgozik az egyetem mellett - ez derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) októberi felméréséből.
Kormányzati körökből régóta jelezték a Népszabadság munkatársainak, hogy valami történni fog velük, és a kiadón belül is jelentkeztek baljós előjelek. Itt van a lap megszűnésének színfalak mögötti története.
Ha egyetlen egy tulajdonságot kellene kiemelni, ami a legfőbb különbség a sikeres és sikertelen csoportok között, akkor az a tagok és a vezetők közötti kapcsolat lenne. A produktív csapattag és a jó vezető kapcsolata 3 szóval jellemezhető: bizalom, egyensúly és rugalmasság.