2016. november 17. csütörtök

nov. 17
15:06
Korrupcióinfó: pénzlenyúlásra jönnek létre szociális szövetkezetek (Alternatív Energia)
Az önkormányzatok részvétele nem old meg semmit Hadházy Ákos szerint.
nov. 17
15:08
Az oktatás szabályozására vonatkozó törvények módosításáról (Gondola)
nov. 17
15:08
Lázár: Jávor pitiáner, gyerekes bosszúja az Oettinger-ügy (Alternatív Energia)
A miniszter a Paks 2-vel kapcsolatos eljárás lezárását az EP-képviselő látványos vereségének nevezte.
nov. 17
15:10
17 milliárdos Kárpát-medencei óvodafejlesztési program indul (Gondola)
A kormány első ütemben 17 milliárd forintos forrásból Kárpát-medencei óvodaépítési és fejlesztési programot indít.
nov. 17
15:12
Így bukott le az áfacsaló cég (ProfitLine)
Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bejelentésekben és az áfa-bevallásában szereplő adataiban talált eltérések alapján egyebek között áfacsalás miatt indítottak eljárást egy műtrágya-kereskedelemmel foglalkozó cég ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a hivatal az MTI-vel csütörtökön.
nov. 17
15:12
Döntött a kormány: vasút visz majd a Nyugatiból a repülőtérre (444.hu)
Honnan ismerős, honnan ismerős?
nov. 17
15:16
A nagy zokni és övteszt - a te ruháid veszélyesek? (Privátbankár)
Az NFH szakemberei 72 olyan terméket vizsgáltak meg amelyek az emberi bőrrel gyakran, tartósan vagy szorosan érintkeznek.
nov. 17
15:18
Mozgalmas hete volt a médiatanácsnak – rengeteg támogatást osztottak (Privátbankár)
Összesen 75 millió forint értékben kaptak támogatást vidéki rádiók.
nov. 17
15:20
Merkelnél keresnek menedéket a török megtorlás elől menekülők (Privátbankár)
Török diplomaták után katonák is menedékjogot kértek Németországban a hazájukban történt puccskísérlettel összefüggésben.
nov. 17
15:21
Már katonák is menekülnek Erdogan tisztogatása elől (Kripto Akadémia)
Menedékjogot kértek Németországban családtagjaikkal együtt.
nov. 17
15:24
Fizetős lesz a Díjnet: mennyit gombolnak le rólunk? (Pénzcentrum)
E-mailben tájékoztatják az ügyfeleket....
nov. 17
15:24
Kétéves csúcson az amerikai infláció (Portfolio)
Októberben a szeptemberi 1,5%-ról 1,6%-ra emelkedett az éves infláció az Egyesült Államokban. Bár az októberi adat közel kétéves csúcsot jelentett, az összhangban volt a várakozásokkal. A...
nov. 17
15:24
Enyhébb, de csapadékosabb hétvégénk lesz (ATV)
A hétvégén enyhül a hideg, napközben akár 17 Celsius-fok is lehet. Ugyanakkor többfelé erős lesz a légmozgás, továbbá záporokra, néhol kiadós esőre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.
nov. 17
15:26
Változhat a KRESZ Magyarországon (Portfolio)
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 70. Kormányinfón azt is bejelentette többek között, hogy a kormány következő nagy feladata lesz egy új KRESZ megalkotása. Közlése szerint...
nov. 17
15:33
Nagyon súlyos titok derült ki Lázár Jánosról (Privátbankár)
Nincs szegénynek rendes ujjlenyomata, úgyhogy csak egy évre kaphat útlevelet, és ő nem Pharaon. Nem kaszálják el Paks II-t, Jávor Benedek piti bosszút forral. Kormányinfó.
nov. 17
15:35
Ezzel ezreket spórolhatsz – ne fuss ki az időből! (Privátbankár)
120 ezer kötelezőt cserélhetnek le az év végén.
nov. 17
15:39
Visszatér a napsütés, de eső is lesz (Gondola)
A hétvégén enyhül a hideg, napközben akár 17 Celsius-fok is lehet
nov. 17
15:39
"Akcióvadászok" a magyar vásárlók (Alternatív Energia)
A többség ismeri a fekete pénteki kedvezményeket.
nov. 17
15:41
Vasúttal kötik össze Ferihegyet Budapest belvárosával (Alternatív Energia)
Lázár szerint 20 perc lesz a menetidő a vonalon.
nov. 17
15:42
Trump erős dollárt hozhat, a feltörekvő piacokat viszont kivégzi (Portfolio)
Trump elnöksége erős dollárt és amerikai tőzsdét hozhat, viszont az államadósság is jelentősen megugorhat, protekcionista gazdaságpolitikája pedig veszélyt jelenthet az EU-ra és szinte biztosan...
nov. 17
15:42
Börtönre ítélték a magyar gyerekeket bántalmazó olasz férfit (ATV)
Két és fél év börtönbüntetésre ítélt első fokon, nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék csütörtökön egy olasz férfit, aki bántalmazta magyar nevelt gyermekeit.
nov. 17
15:43
Pharaon-ügy - Jordánia tiszteletbeli konzulját kérdezi a DK (Alternatív Energia)
Zaid Naffa nyújtotta be Pharaon vízumkérelmét.
nov. 17
15:44
Valakik nagyon jól járnak a váratlan adócsökkentéssel (Portfolio)
Akár 170 milliárd forintnyi bevétel is kieshet az egységes, 9%-os társasági adókulcs bevezetésének hatására - osztotta meg kalkulációit a Portfolio-val Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi...
nov. 17
15:44
Több száz migráns veszett oda négy hajótörésben a Földközi-tengeren (ATV)
Több mint 340 migráns veszett oda vagy tűnt el az elmúlt napokban a Földközi-tengeren négy hajótörésben - adta hírül csütörtöki Twitter-bejegyzésében a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
nov. 17
15:45
Jó év elé néznek a kkv-k (ProfitLine)
Jól fognak keresni a hazai kkv-k a következő egy évben, átlagosan 6,9%-os árbevétel és 4,6%-os profitnövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Árbevételük következő egy évi alakulását tekintve a kereskedelmi cégek, a profitot nézve azonban a szolgáltató szektor a legoptimistább.
nov. 17
15:45
Lázár: Nincs ujjlenyomatom (444.hu)
És a miniszter szerint elképzelhető, hogy Pharaonnak sincs, ezért nem vettek tőle a magyar hatóságok a tartózkodási engedélyhez.
nov. 17
15:45
Liptai Claudia újabb fotót posztolt kisfiáról! (Alternatív Energia)
"3 héttel ezelőtt megváltozott az életem. A csodás lányom mellé megkaptam a csodás fiamat."
nov. 17
15:47
Itt a bizonyíték arra, hogy Lázár Jánosnak tényleg nincs ujjlenyomata (444.hu)
Megdönthetetlen.
nov. 17
15:57
Lázár rejtélyes betegségben "szenved"? (Kripto Akadémia)
Olyan dolgot árult el a miniszter, amit valószínűleg kevesen tudtak róla.
nov. 17
15:59
Egy 13 éves lányt erőszakolt meg a bátyja (Kripto Akadémia)
A fiatal 4 év börtönt kapott első fokon.
nov. 17
16:00
Mind a négy vezérhelyettes távozik az MFB-től (Portfolio)
Négy vezérigazgató-helyettes munkaviszonyát is megszüntették közös megegyezéssel az MFB-nél, a helyükre egyelőre két új vezetőt neveztek ki. Bernáth Tamás a vezérigazgatói mellett az igazgatósági...
nov. 17
16:00
Pokolgép robbant a török határánál lévő Azáz városában (ATV)
Legalább 10 ember életét vesztette és több tucatnyian megsebesültek csütörtökön, amikor egy autóba rejtett pokolgép robbant a török határ közelében lévő észak-szíriai Azáz városában - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
nov. 17
16:01
Péntekre várható a Fitch Ratings döntése Magyarországról (Kripto Akadémia)
A hitelminősítő jelenleg "BBB mínusz" osztályzattal tartja nyilván a magyar államadósságot.
nov. 17
16:06
Hosszú hetekre kidőlt az Arsenal-védelem oszlopa (Sport365)
Minimum négy hétig nem állhat csapata rendelkezésére Héctor Bellerín, az Arsenal spanyol válogatott labdarúgója.
nov. 17
16:09
Idén utoljára mondanak ítéletet Magyarországról (Privátbankár)
Pénteken vizsgálja a magyar államadós-minősítést a Fitch Ratings, többet idén már senki sem néz felénk.
nov. 17
16:16
Okosabbá válnak a mérőórák (Gondola)
Több mint 6,5 milliárd forintból zajlik az okos mérés mintaprojekt lakossági, vállalati, közintézményi, önkormányzati fogyasztóknál egyaránt, és több közmű fogyasztását vizsgálják majd - mondta a KOM Központi Okos Mérés Zrt
nov. 17
16:16
Felbomlik a Tótka, Molnár kajakpáros (Kripto Akadémia)
Egyik versenyszámuk, a K-2 200 méter kikerült az olimpiai programból.
nov. 17
16:16
Komolyan javíthatja tőkehelyzetét az Unicredit (ProfitLine)
Az olasz Il Sole újság értesülései szerint az Unicredit 8-9 milliárd euró céltartalékot képezhet és 13 milliárd eurós tőkeemelésre készülhet, amit részben bizonyos kötvények önkéntes átváltásával hajtana végre.
nov. 17
16:16
Tényleg vízummentességet kaphatnak az ukránok az EU-tól (Portfolio)
Elvi megállapodást kötöttek Ukrajna vízummentességéről az uniós országok brüsszeli állandó képviseletei (Coreper) - jelentette be csütörtökön a tagállamok kormányait tömörítő tanács sajtószolgálata. ...
nov. 17
16:16
Kiderült, hányszor költöznek a magyarok életük során (Pénzcentrum)
Nem mindegy, hol akarjuk eladni a lakást....
nov. 17
16:16
Sportágat vált Biros Péter (ATV)
Az Eger kézilabdacsapatában lép pályára Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
nov. 17
16:16
Lázár János veszélyesnek látja a Soros Györgyhöz köthető szervezetek Magyarországi működését (444.hu)
Ezért folyamatosan figyelik az NGO-k működését nemzetbiztonsági szempontból. Lázár János a csütörtöki Kormányinfón elmondta, hogy a kormány készített egy tanulmányt már arról, hogy a környékbeli országokban szerintük milyen befolyásolási kísérletekkel próbálkoztak a Soros-szervezetek.
nov. 17
16:16
Tenisz: Gálfi újabb japán játékost pipálhat ki (Agroinform)
A magyar tehetség péntek hajnalban Makoto Ninomiya ellen lép pályára a toyotai tenisztorna negyeddöntőjében.
nov. 17
16:18
Jövőre 9 százalékos lesz a vállalati nyereségadó (Gondola)
Jövőre egyszámjegyű, 9 százalékos és arányos lesz a vállalati nyereségadó, ami egyaránt vonatkozik a kkv-ra és a nagyvállalatokra.
nov. 17
16:18
Népszínház utcai késelés - Előzetesben egy 16 éves fiú is (Kripto Akadémia)
A két fiatal a villamosmegállóban támadt egy társaságra.
nov. 17
16:18
Stephen Hawking szerint ezer éven belül kihal az emberiség (444.hu)
A világhírű tudós szerint egyetlen esélyünk maradt a túlélésre.
nov. 17
16:20
Ezen a ponton nem lehet teljesen kizárni hogy Ghaith Pharaon és Lázár János távoli rokonok (444.hu)
A világon csak négy család tagjainak nincsenek ujjlenyomatai.
nov. 17
16:27
Indul a pénzeső - több száz milliárdot oszt ki az EU (Privátbankár)
A brüsszeli tervek szerint 4 éven belül akár 500 milliárd eurót is mozgósíthatnak.
nov. 17
16:33
Négy év börtön a húgát megerőszakoló fiatalnak (Gondola)
Négy év, fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetést szabott ki első fokon a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön arra a fiatalemberre, aki tavaly nyáron megerőszakolta kiskorú lánytestvérét - közölte a törvényszék szóvivője
nov. 17
16:33
Paks 2 - "Nagyon gyenge vicc" az EB indoklása (Alternatív Energia)
LMP: a döntéssel csak az üzleti érdekeket tartották szem előtt.

Keresés