Soha nem kellett még ennyi cukor a világnak, mint most. Hiába pörgeti fel a termelést Kína és Brazília, mégsem tudják ellátni a gyártók elegendő cukorral a világot. Ami tovább hajthatja felfelé a...
A héten jelentős volt a nap-mozgás: javasolta a kormány, hogy ne legyen munkaszüneti nap július 1-je, a közszolgálati tisztviselők napja, viszont munkaszüneti nappá nyilvánítaná a szociális ágazatban dolgozóknak november 12-ét, a szociális munka napját. Ma pedig kormánypárti képviselők benyújtották a nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánító törvényjavaslatot.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai ülését követően tartott sajtótájékoztatót Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter beszédéről élőben tudósítunk. Újabb egyeztetést...
Bírálta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Barack Obamát egy pénteki nyilatkozatában amiatt, hogy az amerikai elnök csütörtök este Berlinben arra intette megválasztott utódját, Donald Trumpot, ne közeledjen túlságosan Oroszországhoz.
Jövőre 10 százalékos, három év alatt 30 százalékos béremelést szeretnének a vasutas szakszervezetek, 2016 végére pedig egy fél havi fizetést megközelítő egyszeri kifizetést - ez a Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete és VDSzSz Szolidaritás közös bérkövetelése, amiről jövő héten kezdenek el tárgyalni a munkáltatóval, írja a klubradio.hu.
A Lehet Más a Politika (LMP) nem kért semmit azért cserébe, hogy támogatja a két kormánypárttal közös alkotmánybíró-jelölteket - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken
Váratlanul közzétette 2015-ös magyarországi támogatottjainak listáját a Soros György alapította Open Society Foundations, azaz Nyílt Társadalom Alapítványok.
Súlyos helyzetbe hozza a kis- és középvállalati (kkv) szektort a kormány 2017-re tervezett minimálbér és garantált bérminimum emelési javaslata - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, a kkv szektor érdekképviseleti szerve pénteki közleményében.
Kedden késő este próbált betörni egy II. kertületi, Máriaremetei úton található ikerházba F. Péter István (68 éves) B. Tünde (45 éves). Betörték a teraszajtó ablaküvegét, egy környékbeli azonban felfigyelt rájuk, megzavarta őket, ezért üres kézzel távoztak. Másnap délelőtt aztán visszatértek, a már betört üvegajtón újból bementek a házba, egy lakó megint felfigyelt rájuk, és kihívta a rendőröket,…
Súlyos helyzetbe hozza a kis- és középvállalati (kkv) szektort a kormány 2017-re tervezett minimálbér és garantált bérminimum emelési javaslata – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, a kkv szektor érdekképviseleti szerve pénteki közleményében.
Nem bízunk senkiben, gyűlölünk mindenkit, pesszimisták és kishitűek vagyunk és nálunk egészségtelenebb társadalom sem nagyon van a kontinensen - derül ki a legnagyobb összeurópai kérdőíves felmérésből.
Tavaly szállt be az állam 200 milliárdért a bankba azzal az ígérettel, hogy idén már vevőt is keresnek rá. De most nincs esély rá, hogy visszajöjjön a beleölt pénz.
Érezhető volt a feszültség a Nemzetgazdasági Minisztériumban a péntek délelőtti, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését követő sajtótájékoztatón. A kormány és a munkaadói...
Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh László is tagja annak a bizottságnak, amely a versenyzők gondjait igyekszik feltárni az elmúlt napok történései nyomán, s amelynek összetételét pénteken hozta nyilvánosságra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége.
Levette a körözési listájáról Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját az Interpol, tudta meg a Bloomberg. A Mol-vezért a horvát hatóságok azzal gyanúsították, hogy kenőpénzt juttatott a...
Nem született megállapodás a jövő évi béremelésekről a kormány és a szociális partnerek között, jövő héten kedden folytatják az egyeztetést - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülését követően pénteken Budapesten
Kormányhatározatban adott most új irányt a kormány a takarékszövetkezeteknek. Fontos szerep jut a postai szolgáltatásoknak és a jelzálogbanknak (jelenleg az FHB) is az integrációban, megvizsgálják...
115 ezer fiatalnak teremtett munkalehetőséget Európában partnereivel a Nestlé. Magyarországon már minden harmadik munkatársuk 30 év alatti fiatal, az elmúlt három évben 264 gyakornok kapott lehetőséget a vállalatnál - írja közleményében a Nestlé Hungária.
Európában hektikus mozgásokat láthatunk a tőzsdéken a hét utolsó kereskedési napján. Az olaj ára azonban ismét emelkedik. Kezd magához térni a magyar piac 2016.11.18 11:10A hazai tőzsde erősödésbe...
A Demokratikus Koalíció bejelentette, tájékoztató kampányt indít az életveszélyes 3-as metróval kapcsolatban. A Főpolgármesteri Hivatal közleményben reagált.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nincs ok elégedettségre a pedagógusok és a nevelést-oktatást segítő dolgozók béremelése ügyében - mondta Mendrey László, a PDSZ elnöke pénteki sajtótájékoztatóján
Elemzi és a lengyel minta kidolgozásánál figyelembe veszi a magyarországi családtámogatási megoldásokat Elzbieta Rafalska, a Lengyel Köztársaság család-, munkaügyi és társadalompolitikáért felelős minisztere, aki szerint érdemes meríteni a magyar megoldásokból
Az európai villamosenergia-hálózatok összekapcsolása éves szinten már egymilliárd eurós megtakarítást hozott eddig az uniós fogyasztóknak, akik az egységes hálózat teljes kialakításával további 250 millió eurót tudnak majd megtakarítani évente - mondta Alberto Pototschnig, az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER) igazgatója az MTI-nek.
Régóta várjuk, most végre megtudhatjuk, mennyit is szán a kormány a korábban belengetett POS-terminál telepítő programjára: az idei költségvetésből 2,4 milliárd forintot csoportosítanak át azonnali...