A Magyar Telekom és technológiai partnere az Ericsson Magyarország közösen tesztelte a másodpercenként 1200 megabit (Mbps) letöltési sebességet lehetővé tevő mobiltechnológiát a Budapesten megrendezett Regionális Digitális Konferencián pénteken.
Európában hektikus mozgásokat láthatunk a tőzsdéken a hét utolsó kereskedési napján. Az olaj ára azonban ismét emelkedik. Amerikában nem láthatunk nagyobb elmozdulást a nyitást követően.Kinyitott a...
Kitüntetik januárban a Boston College egykori kosárcsapat-kapitányát, aki az internetes jegesvödrös kihívásával világszerte sok millió dollárt gyűjtött egy súlyos neurodegeneratív betegség kutatására.
Várhatóan 2017 júniusában indulhatnak meg a 3-as metróvonal rekonstrukciójának kivitelezési munkálatai - közölte Tarlós István főpolgármester pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján.
A montenegrói hatóságok vizsgálatot indítottak két orosz állampolgár ellen, akiket az októberi parlamenti választások napján megkísérelt puccs szervezésének irányításával gyanúsítanak - jelentette pénteken a RTCG helyi televízió ügyészségi forrásokra hivatkozva
Felavatták pénteken a Magyarországon települt NATO Erőket Integráló Elem (NATO Force Integration Unit - NFIU) bázisát Székesfehérváron, a Nagysándor József laktanya területén
Sajnálattal látjuk, hogy Mendrey László ismét hergelni próbálja a pedagógusokat, miközben nem volt hajlandó részt venni a Köznevelési Kerekasztal munkájában, ahol már számos a pedagógusok munkáját segítő intézkedésről született döntés - írja az Emmi Oktatásért Felelős Államtitkársága
A migráció kezelésében betöltött honvédségi szerepvállalás, továbbá a fokozódó terrorfenyegetettség elleni hatékony fellépés megfelelő jogi környezetet kiván.
Magyarországon a háztartások évente mintegy 100 milliárd forint értékű fel nem használt, el nem fogyasztott élelmiszert dobnak ki - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken Budapesten egy szakmai konferencián.
Putyin óriási támogatója próbálja éppen legyőzni a jelenkor legnagyobb sakkozóját. A krími orosz Szergej Karjakin és a norvég Magnus Carlsen döntőjét máris minden idők legnagyobb érdeklődéssel kísért sakkpárbajához hasonlítják.
Három területen alapvető változásokról döntött a kormány a magyarországi EU-támogatási rendszer szabályozásában, amellyel a Portfolio megítélése szerint már nagy valószínűséggel elkerülheti az ország...
Ha az újabb jobb, akkor ők most bizton a világ legjobb kombijai. A Mercedes-Benz E-osztály és a Volvo V90 fel is vállalja a címet: luxuskategóriába illő felszereltségekkel és kidolgozással kényeztetnek minket, miközben racionalitáshoz szokott gondolatainknak takarékos, kétliteres dízellekkel szolgáltatnak táptalajt.
Még mindig találgatások övezik, hogy miként fog cselekedni a politikai újonc, Donald Trump amerikai elnökként. A washingtoni Brookings Institution agytröszt négy forgatókönyvet tart lehetségesnek. Tartalmukat a dpa német hírügynökség foglalta össze:
Arjen Robben mellett Javi Martínezre és Kingsley Comanra sem számíthat sérülés miatt a listavezető Bayern München labdarúgócsapata a Borussia Dortmund elleni szombati bajnoki rangadón.
Hanga Ádám klubja, a Baskonia a sírból hozta vissza a Bamberg elleni, csütörtök esti Euroliga-mérkőzést, két nappal a Milánóban elszenvedett vereség után.
A luxuskategóriában sokszor nem elég egy tökéletes autó megalkotása, hiszen az ügyfelek többre vágynak, valami pluszt szeretnének kapni, amitől még vonzóbbnak érzik az adott márkát. A Bentley pedig folyamatosan ezen ügyködik: legutóbb a Daylesford névre hallgató rendkívül felkapott organikus farmmal állt össze, hogy egy Linley piknik szettet kínáljon a Bentayga vásárlói számára.
Nem marad sokáig az amerikai elnöki tisztségben, aki nem veszi komolyan a munkát - mondta Barack Obama távozó amerikai elnök csütörtökön Berlinben Angela Merkel német kancellárral folytatott megbeszélése után. Obama óvatos optimizmussal nyilatkozott Donald Trump megválasztott elnök várható tevékenységével kapcsolatban,
A honvédelmi miniszter szerint ha nincs panasz, az azt jelenti, hogy minden rendben volt. A dulakodásokat ugyan nem akadályozták meg, de sípokra, dudákra vadásztak.
Eljárást indított a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság lopás, természetkárosítás és orvvadászat gyanúja miatt két olasz állampolgár ellen, akit tetten értek a természetvédelmi őrök a Tisza-tó Abádszalóki-medencéjében - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sajtóirodája pénteken az MTI-vel
Négy hónap alatt több mint 15 800 illegális határátlépést akadályoztak meg a szerb rendőrség és katonaság közös járőrei a szerb-macedón, illetve a szerb-bolgár határon - közölte a szerb belügyminisztérium pénteken
Mostanában kevesebbet hallani a görög gazdasági válságról, noha tavaly minden a görög drámától volt hangos. Ez nem véletlen, az ország túlélte a legnehezebb időszakot, ahogy itthon mondanánk, a reformok működnek. Van még mit tenni, de létrejött egyfajta egyensúly, és most már az adósságkönnyítésről is lehet tárgyalni.
Sajnálattal látjuk, hogy Mendrey László ismét hergelni próbálja a pedagógusokat, miközben nem volt hajlandó részt venni a Köznevelési Kerekasztal munkájában, ahol már számos a pedagógusok munkáját segítő intézkedésről született döntés - írja az Emmi Oktatásért Felelős Államtitkársága
A befektetési alapok összvagyona 10,3 milliárd forinttal, 0,18 százalékkal csökkent októberben - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) pénteken.