Hétfő után kedden újabb történelmi csúcsokat ütöttek meg a vezető amerikai részvényindexek, a Dow 19 000 pont felett, az S&P500 pedig 2200 pont felett is járt. Ma fontos makrogazdasági adat nem...
Három év alatt tízmilliárd forint értékben fejleszti budapesti üzemét a Siemens Zrt., egyúttal több mint 150 magasan képzett műszaki szakembert vesz fel a telephelyre - jelentette be Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden, Budapesten sajtótájékoztatón.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy melyik tíz gól közül kerül ki a 2016-os Puskás-díj nyertese. Az elismerésre a Barcelona két dél-amerikai csodacsatára, Messi és Neymar is esélyes. A lista sok kritikát kap, ezért számos futballoldal elkészítette saját, alternatív Puskás-díjas listáját, azokkal a szépségdíjas gólokkal, amelyek hiányoznak a hivatalos listáról. Az egyikben Gera…
Véglegesítette a román közlekedési minisztérium a Kárpátok romániai részén áthaladó első, Nagyszebent (Sibiu) Pitestivel összekötő autópálya nyomvonalát, amely a tervek szerint 2021-ig épül meg
Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, több mint kétmilliárd forintért vásárolta vissza a kormány a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt-t, amelyet még 2004-ben privatizáltak, a visszavásárlás után pedig összevonták a Ménes Kft-vel, és megalapították a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságot.
Megkezdődött a családbarát turizmus feltételrendszerének kidolgozása, amelynek része lesz a családbarát védjegyrendszer kialakítása is - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.
A 3-5 százalékos tartományba kell átkerülnie a gazdasági növekedésnek, amire csak akkor van esély, ha jobban növekszik a magyar termelékenység, csak így közelíthet az életszínvonal Magyarországon az...
Hans-Gert Pötteringgel, a Konrad Adenauer Alapítvány (KAS) elnökével, az Európai Parlament korábbi elnökével tárgyalt kedd este az Országházban Orbán Viktor miniszterelnök – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke
Nem mondhatjuk, hogy Magyarország a legszorgalmasabb uniós országok között lenne, mindössze 32,6 órát tett ki a várható munkával eltöltött életévek száma tavaly. A svédek ennél majdnem egy évtizeddel...
A közel - keleti béke megteremtése mellett foglalt állást Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke. "Én szeretnék az a politikus lenni, aki békét teremt Izrael és a palesztinok között" - jelentette ki kedden Trump, aki a The New York Times vezető újségíróival találkozott.
Hétfő után kedden újabb történelmi csúcsokat ütöttek meg a vezető amerikai részvényindexek, a Dow 19 000 pont felett, az S&P500 pedig 2200 pont felett zárt. Fontos makrogazdasági adat nem látott...
Társadalompolitikai kérdések, azon belül is az abortuszhoz való jog került középpontba kedden a francia jobboldali elnökjelölt-aspiránsok, Francois Fillon és Alain Juppé volt miniszterelnökök kampányában, öt nappal az elnökjelölt-állító választás második fordulója előtt.
A Dortmund felbőszült azon, hogy korán hátrányba került, és az első bő félóra alatt ötöt vágott otthon a Legiának, bő ötven perc után pedig már féltucatnál járt, éppen annyinál, amennyiszer fordított szereposztásban, Varsóban betalált. Nikolics Nemanja a cserepadról látta, ahogy Reus és Kagava is duplázik. A fiatal Dembélé gólja mellett három gólpasszt is adott! Dortmund-Legia 6-3, videó!
Az OTP Bank lett a Mastercard versenyén az Év bankja, de ezen kívül még három első díjban is részesült. A pénzintézet nyerte el „Az év társadalmilag felelős bankja címet, valamint „Az év legrokonszenvesebb bankja” címet is, amelyet a közönség szavazatai alapján hirdettek ki az ünnepélyes díjátadón. Kovács Antalt, az OTP Jelzálogbank elnökét választották az év bankárának.
Magyarország legsúlyosabb környezet-egészségügyi problémája a lakossági fűtés levegőszennyezése, miközben a lakossági tüzelőberendezések kibocsátása Magyarországon még nem szabályozott - hangzott el a Tiszta fűtés című nemzetközi konferencián kedden Budapesten, az eseményt az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és a Levegő Munkacsoport rendezte a német Deutsche Umwelthilfe és a Dán Ökológia Tanács…
A Dortmund felbőszült azon, hogy korán hátrányba került, és az első bő félóra alatt ötöt vágott otthon a Legiának, végül nyolcnál állt meg a BVB számlálója, Reus triplázott, Kagava duplázott, a fiatal Dembélé gólja mellett három gólpasszt is adott! Nikolics az utolsó negyedórára jött be, és nyolc perccel később 7-4-re alakította az állást. A vége 8-4, két meccs alatt 14-et kapott a Dortmundtól a…
Közel 180 embert vettek őrizetbe pénzmosás miatt egy előző heti nemzetközi akcióban Európa-szerte és az Egyesült Államokban – jelentette be az uniós igazságügyi együttműködési szervezet (Eurojust) kedden.
A Kaspersky Lab „Üzleti Kiberbiztonság: szembesülés az elkerülhetetlennel”* című jelentése szerint egy kiberbiztonsági incidens legrosszabb következménye a szenzitív adatok elvesztése. Azonban Magyarországon a vállalkozásoknak mindössze kevesebb, mint a fele ért egyet a ténnyel, miszerint fontos a számítástechnikai biztonság.
A Sevillában ideges hangulatú összecsapáson nyerő, és a H-csoport élére álló olasz bajnok biztosan a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között folytatja
A Real Madrid és a Juventus is nehéz kirándulást zárt le sikeresen kedd este a BL-ben, ezzel mindkét sztárcsapat nyolcaddöntőbe jutott - egy fordulóval a csoportkör vége előtt. A Dortmund 8-4-re verte a Legiát, amelyben Nikolics Nemanja negyedórát kapott, és sikerült kozmetikáznia az eredményen.