Jövőre a járulékcsökkentési és béremelési megegyezés megvalósulásával a bruttó bérek éves átlagos növekedése akár kétszámjegyű is lehet az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Sokadszor mondta ki az Európai Unió Bírósága (EUB), hogy a NAV jogsértően tagadja meg az áfalevonást azon tisztességes adózóktól, akik nem tudhatták, hogy az általuk befogadott számlán szereplő szolgáltatást nem a számla kiállítója teljesítette.
Emlékművet avattak az 1956-os forradalom elfojtása után szerveződött pécsi szabadságharcos csapat, a "mecseki láthatatlanok" tiszteletére kedden Pécsen, a tettyei romoknál, a forradalom 60
Alig növekedett az idén a globális vagyon, de nagyobb lett az egyenlőtlenség a Credit Suisse svájci pénzintézet kedden közzétett Global Wealth Report tanulmánya szerint
Moszkva a lehető legtovább el fogja húzni az uniós országokkal szemben bevezetett élelmiszerembargó feloldását - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában. Putyin az...
Komoly indulatokat váltott ki az alkotmánybírák megválasztása: már nem csak a parlament plenáris ülésén és sajtótájékoztatókon üzentek egymásnak az ellenzéki pártok. Az Országház folyosóján a DK-s Varju László és Schiffer András face to face mondták el egymásnak véleményeiket. Az LMP egykori első embere egyenesen azt mondta, hogy a DK úgy viselkedik, "mint szellemi elődei, az ÁVH." További…
Andre Ward úgy lett a félnehézsúly új királya, hogy a második menetben leütötte őt a Szergej Kovaljov, de az amerikai a végén pontozással be tudta húzni a meccset, és megkaparintotta a veretlen orosz KO-király három vb-övét (WBA, WBO, IBF). Most Ward edzője értékelte a múlt hétvégi bokszmeccset - az utóbbi idők egyik legszínvonalasabb ütközetét.
Komoly indulatokat keltett londoni kormánykörökben a leendő amerikai elnök, Donald Trump azon felvetése, hogy Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) ügyvezetője lehetne Nagy-Britannia washingtoni nagykövete
Hétfő után kedden újabb történelmi csúcsokat ütöttek meg a vezető amerikai részvényindexek, a Dow 19 000 pont felett, az S&P500 pedig 2200 pont felett is járt. Jelenleg mindhárom vezető részvényindex...
Az autózás világában rengeteg szervezet oszt ki különböző díjakat, de a legnagyobb elismerése természetesen az európai és a világ Év Autója (WCOTY és COTY) kitüntetéseknek van. A Női Év Autója azonban egy kifejezetten érdekes cím, és ahogyan a szórend is mutatja, itt nem arról van szó, hogy a leginkább hölgyeknek szóló modellt választják ki, hanem, hogy elismert újságírónők választják ki, hogy…
A német Lufthansa Csoport több mint 800 járatot, köztük budapestieket is törölt légitársaságai szerdai menetrendjéből a pilóták szakszervezetének (Vereinigung Cockpit - VC) egész napos sztrájkja miatt
A Magyar Állandó Értekezlet jövő heti ülésének előkészítése jegyében tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden az Országházban – tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t
Épp a választások előtti két évben tapasztalhatnak a munkavállalók jelentős béremelkedést, ha minden a kedden megkötött megállapodás szerint megy végbe és a hazai munkaerőpiaci helyzet miatt a...
Törvény kötelezi a kormányt arra, hogy az infláció mértékével növelje a nyugdíjakat. Ebből olyan helyzetek adódnak, amelyek szorongással töltik el a nyugdíjasokat.
Az ukrán állam toleráns a területén élő nemzeti kisebbségekkel, jogaikat a nemzetközi normáknak megfelelően messzemenőkig tiszteletben tartja - vélekedett Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök kedden Kijevben, magyarországi látogatása előtt az MTI-nek adott exkluzív interjújában
Tovább emelkednek ma a világ tőzsdéi, a főbb amerikai részvényindexek például új mindenkori csúcsra emelkedtek.Bezárt a BÉT 2016.11.22 17:35Kedden emelkedéssel indult a kereskedés Nyugat-Európában, a...
Lehet gyűszűnyit fogyasztó hatékonyságbajnok, de 350+ lóerős sportmotor is. Nyert már kupát Le Mans-ban és nyert már meg vásárlókat, milliószámra. A kétliteres, négyhengeres motorelrendezést manapság már mindenre tökéletesen lehet használni, így nem csoda, ha a jövő univerzális erőforrását látjuk benne. Ő lesz az utolsó belsőégésű motor, mielőtt az alternatív hajtású járművek végérvényesen a…
A Lufthansa menedzsmentje folyamatosan tárgyal az érdekképviselettel a megegyezés érdekében, a sztrájk miatt az utasoktól elnézést kérnek és átfoglalással próbálnak helyet biztosítani az érintetteknek más járatokra - mondta Boris Ogursky, a Lufthansa szóvivője kedden sajtótájékoztatón, miután szerdára egész napos sztrájkot hirdetett a Lufthansa német légitársaság pilótáit képviselő szakszervezet…
Fiatal magyar filmesek alkotásait is várja a Let's Cee Filmfesztivál rövidfilm programja. A mustrát március 21. és 27. között rendezik meg Bécsben - közölték az szervezők az MTI-vel.
Hétfő után kedden újabb történelmi csúcsokat ütöttek meg a vezető amerikai részvényindexek, a Dow 19 000 pont felett, az S&P500 pedig 2200 pont felett is járt. Lemaradva, de az S&P is erősödik 2016...
Szokatlan számokkal találkozhattak azok, akik Nagykanizsán sétálgattak kedden napközben. Az utcai hőmérő ugyanis 22 Celsius-fokot mutatott, így a szekrényekben maradtak a kabátok, és előkerültek a rövid újju pólók. A maihoz hasonlóan szerdán is sok lesz a napsütés, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű, de lesznek olyan helyek is, ahol akár 16 fokig felmelegszik az idő.…
Két évig fosztogatták az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai a legnagyobb iraki keresztény kolostor, a Mar Behnám kincseit, de ennek most vége: a hét végén visszavették az Iszlám Államtól a Moszulhoz közeli kolostort, s a Reuters munkatársa a helyszínről számolt be arról, hogy mit látott a dúlás után.
Kicselezte a kapust, majd húsz centiről a teljesen üres kapu fölé emelt az FK Lokomotiva Belgrád csatára, Milan Djuricic az FK Turbina elleni negyedosztályú szerb bajnokin. Csak erős idegzetúeknek!
Donald Trump mégis találkozik a The New York Times című lap vezetőivel. A leendő amerikai elnök kedden előbb lemondta a tervezett találkozót, majd nem sokkal később közölte, hogy mégis hajlandó arra.