2016. november 24. csütörtök

nov. 24
10:33
Szokatlan dolog történt Japánban (ATV)
Több mint fél évszázada először fordult elő Tokióban, hogy már novemberben leesett az első hó, sőt a feljegyzések 141 évvel ezelőtti kezdete óta első ízben történt meg, hogy a leesett hó meg is maradt a talajon - jelentette be a japán meteorológiai intézet. A csekély mennyiségű szilárd csapadék kisebb fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben, és erősen megnövelte az áramfogyasztást.
nov. 24
10:34
Orbán olyan változást tervez, amely "meg fogja rengetni a gazdaságot" (Alternatív Energia)
"... és komoly kihívások elé állít mindannyiunkat."
nov. 24
10:35
Éjjel sztrájk volt a kecskeméti Mercedesnél (HR Portál)
A cég menedzsmentjével folytatott eredménytelen bértárgyalást követően a helyi Vasas alapszervezet bizalmi testülete és a sztrájkbizottság úgy döntött, hogy 24-én 0.30 órától kétórás sztrájkkal adnak nyomatékot követelésüknek.
nov. 24
10:35
Már igényelhető a pénztárgépekre az állami támogatás (Portfolio)
Mától igényelhető a kasszánként 50 ezer forintos támogatás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, amely a 2017. január elsejétől újonnan kötelezett vállalkozásoknak jár. Az érintettek már kérhetik a...
nov. 24
10:35
Egy magyar kisfilm az Oscar-díj kapujában (ATV)
Deák Kristóf Mindenki című alkotása is szerepel a tíz kisjátékfilm között, amelyek közül az Oscar-jelöltek mezőnyét választják ki januárban.
nov. 24
10:37
Segítsen, hogy megmaradjanak a sérült emberek klubfoglalkozásai (HR Portál)
A Salva Vita Alapítvány 1996 óta, több mint két évtizede szervez klubfoglalkozásokat olyan értelmi sérült, illetve autista embereknek, akik dolgoznak, ám akiknek nincsenek, vagy nagyon minimálisak a társas kapcsolataik. Az Alapítvány jelenleg három délutáni klubcsoportot szervez, melyet összesen 45-50 fogyatékos ember látogat rendszeresen. A korábbiakban a klubok működtetését pályázati forrás…
nov. 24
10:39
115 milliárd forint kamatmentes hitel, hogy melegünk legyen (Adózóna)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) társadalmi egyeztetésre bocsátotta a lakóépületek energiahatékonyságának és a megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelpályázati felhívását – tájékoztatta Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t csütörtökön.
nov. 24
10:39
A tökéletes ajándék a legfontosabb hölgyeknek (HR Portál)
Tudom, hogy sok cég milyen nehéz helyzetbe kerül a karácsonyi ajándékozás idején - főleg, hogy mindenki szeretne valami igazán emlékezetessel készülni, ami kiemelkedik az elektronikai kütyük és ajándékkosarak sokaságából. De én tudom a megoldást!
nov. 24
10:45
Gyenge a forint, zuhan az arany (Privátbankár)
A tőzsdéken szinte semmi esemény, miután Amerika ma a hálaadási ünneppel van elfoglalva, a devizapiacok viszont élénkek. A forint elgyengült, a dollár és az angol font erős, a török líra vég nélkül esik. Az arany a tegnapi nagy esés után ma tovább ereszkedik. Az olajár továbbra is stabilan kevéssel 50 dollár alatt.
nov. 24
10:45
Felmentették Dopemant az Orbán-szobor ledöntésének ügyében (444.hu)
A miniszterelnök nem tett magánindítványt, úgyhogy a becsületsértést nem vizsgálta a bíróság.
nov. 24
10:47
Ne bízz meg bárkiben - ügyvéd kezén csattant a bilincs (Privátbankár)
Hat emberrel, köztük egy ügyvéddel szemben emelt vádat egy korrupciós ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség.
nov. 24
10:48
Orbán: megéri dolgozni (Gondola)
A kormány számára a bérmegállapodásnak az az értelme, hogy "azt mondhatjuk, nemcsak van munkahelyünk, hanem megéri dolgozni".
nov. 24
10:48
Rekordforgalom hálaadáskor az Egyesült Államokban (Alternatív Energia)
2007 óta nem tapasztaltak ekkora tumultust az ünnep idején.
nov. 24
10:49
Sztrájkoltak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói (Privátbankár)
Nem sikerült megegyezni a béremelésről.
nov. 24
10:51
Mikor lesz meg végre a Telekomban az 500? (Portfolio)
Vegyes a kép ma az európai tőzsdéken, egyelőre nincs határozott irány. Kissé romlott a hangulat 2016.11.24 11:27Némileg romlott a hangulat a délelőtt folyamán az európai tőzsdéken, a DAX és a CAC 40...
nov. 24
10:51
Orbán fejét rugdosta, mégis felmentették (ATV)
Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.
nov. 24
10:53
Orbán: hamarosan szükség lesz egy másik megállapodásra is (Portfolio)
Nem versenyképes cégek nem tudnak nyereséget termelni és nem tudnak béreket emelni. Csak hatékony, sikeres vállalkozások képesek erre - mondta a kedden született bérmegállapodás ünnepélyes aláírása...
nov. 24
10:55
Továbbra is másfél éves csúcson a német vállalatok optimizmusa (Portfolio)
A várakozásokkal nagyjából összhangban, 110,4 ponton stagnált novemberben a német Ifo üzleti hangulatindex értéke. A két almutató alapján a jelenlegi helyzetértékelés kis mértékben javult, a jövőbeli...
nov. 24
10:57
Lázár: beszéljünk őszintén Magyarország korruptságáról (Portfolio)
Mivel van politikai stabilitás Magyarországon, így őszintén beszélhetünk a problémákról is: Magyarország versenyképessége brutálisan romlott az elmúlt években - többek között ezt a határozott...
nov. 24
11:03
Új pénztárgép kell? Fizettesd ki az állammal! (Privátbankár)
Már most igényelhető a kasszánkénti 50 ezer forintos állami támogatás.
nov. 24
11:03
Megszületett a digitális mágus - ajándékvarázslás kattintással (Mindmegette)
Varázspálca helyett egérkattintás segít az ajándékok kiválasztásában, a nyugodt karácsonyi készülődés elősegítésében.
nov. 24
11:03
Negyedmilliárdos bővítés a Cerbonánál (ProfitLine)
A Cerbona-termékeket gyártó Naponta Kft. 250 millió forintos beruházással bővítette termelését Székesfehérváron - közölte a cég az MTI-vel.
nov. 24
11:05
Újabb áldozatai vannak a török tisztogatásoknak (Privátbankár)
Egyetlen tollvonással mintegy tízezer állami alkalmazottnak mondott fel Erdogan.
nov. 24
11:05
Újdonság a PlayIT-en - Idén először a programok között a Video Games Live koncert (ProfitLine)
Először lesz látható a Video Games Live (VGL) koncert Magyarországon. A multimédiás műsor, amelyben a legnépszerűbb videojátékok zenéi lesznek hallhatók szimfonikus zenekar, szólisták és kórus előadásában, az őszi budapesti PlayIT Show vásáron és kiállításon várja az érdeklődőket szombaton a Hungexpón.
nov. 24
11:06
Rokkantellátásban részesülő személy kaphat álláskeresési járadékot? (HR Portál)
Rokkantellátásban részesülő személy aki keresőtevékenységet folytat jogosult-e munkanélküli ellátásra, mivel levonják az 1, 5 százalékot?
nov. 24
11:06
Elképesztő adócsalással vádolják Eto’o-t, magyar szálakat is vizsgálnak (Sport365)
Akár tíz év börtönt is kérhetnek a kameruni Samuel Eto’o-ra, akit adócsalással vádolnak a spanyol hatóságok.
nov. 24
11:06
Vadlúd Sokadalom lesz szombaton Tatán (Gondola)
A tatai Öreg-tónál pihenőhelyet talált harmincezer vadlúd reggeli csapatos kirepülésével kezdődik szombaton a Tatai Vadlúd Sokadalom
nov. 24
11:08
Dolgozna akkor is, ha nem fizetnének érte? (HR Portál)
A munka jelenleg központi szerepet tölt be valakinek a társadalmi megítélésében, helyzetében, az identitás fontos részét képezi. Ugyanakkor egyre többször merül fel az igénye annak, hogy a munkát újradefiniáljuk, hiszen az évszázadok során, és leginkább az elmúlt évtizedekben, a jelenben és a közeljövőben a munkavégzés egyre inkább átalakul. A különböző generációknak különböző a viszonyulása a…
nov. 24
11:09
Brutális lett a McLaren új elektromos versenyautója (Portfolio)
A McLaren P1-es hibrid szuper-sportkocsija kevesebb mint 3 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/h-ra, na ennek az autónak készült most el a tisztán elektromos változata. Azt, hogy ebből a verzióból hány...
nov. 24
11:09
Tömegek állnak sorba a magyar bankoknál: mindenki nullás hitelt akar (Pénzcentrum)
Az igények jellemzően 150 millió forint alattiak....
nov. 24
11:09
"Jelentős hibák léptek fel" - Levonták a terrortámadások tanulságát (ATV)
A márciusi brüsszeli terrortámadások idején mutatkozott hiányosságokból okulva továbbfejlesztik a sürgősségi segélyhívó és biztonsági szolgáltatások kommunikációs hálózatát Belgiumban, és erre a célra az illetékes hatóságok 117 millió eurós (mintegy 36,3 milliárd forint) támogatást irányoztak elő a következő évekre - írta a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.
nov. 24
11:10
Befolyásolja a táppénz a nyugdíjjogosultságomat? (HR Portál)
2017. november 30-án leszek jogosult a nők 40 éves nyugdíjba vonulására. A felmentési időm (közalkalmazottként dolgozom) 8 hónap, amit ha jól számolok április 1-én kezdődik az első 4 hónap munkavégzésre kötelezett idő. 2017 januárban lesz egy szemműtétem, amit majd egy másik követ. Ezen időszakokban valószínű táppénzes állományban leszek. A felmentési időmet és a nyugdíjra való jogosultságomat…
nov. 24
11:11
Mikor lesz meg a Telekomban az 500? (Portfolio)
Többségében lefelé vették az irányt az ázsiai tőzsdeindexek a ma reggeli kereskedésben, annak ellenére, hogy Amerikában tegnap még új csúcsok születtek. A dollár a kamatemelési várakozások fokozódása...
nov. 24
11:12
Mindenki elment a falig Varga Mihály szerint a bérek ügyében (HR Portál)
A bértárgyalásokat mindvégig a megállapodásra törekvés jellemezte, mindenki, nem csak a kormány, hanem a munkaadók és a munkavállalók is "elmentek a falig" - mondta a nemzetgazdasági miniszter a bérmegállapodás aláírásakor csütörtökön Budapesten. A munkaadók szerint ez a kormány esetében nincs feltétlenül így, ráadásul a hatások modellezésére nem jutott idő, így majd az idő dönti el, hogyan is…
nov. 24
11:13
Kínaiak veszik meg a Skyscannert is (Portfolio)
Újabb kínai óriásvállalat veti meg a lábát Európában, most épp a turisztikai szektorban, Kína legnagyobb online utazási ügynöksége, a 20 milliárd dolláros piaci kapitalizációjú Ctrip International...
nov. 24
11:14
Részmunkaidő esetén felére csökken a rokkantellátás melletti munka keresetkorlátja? (HR Portál)
Az lenne a kérdésem, hogy rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásra jogosult személy, ha 4 órában van foglalkoztatva, akkor a minimálbér felének a 150%-ánál nem kereshet többet 3 hónapon keresztül?
nov. 24
11:15
Melania Trump már nem állítja, hogy lediplomázott (444.hu)
A már kormányzati domainen elérhető Trump-szájton, a Great Againen már csak azt állítják, hogy járt egyetemre, de modellkarrierje miatt szüneteltette tanulmányait.
nov. 24
11:17
Nicaragua és Costa Rica felé tart Ottó, a hurrikán (444.hu)
Szükségállapotot rendeltek el, több ezer embert kitelepítettek.
nov. 24
11:18
Hamis gyógyszerekkel tömik magukat a magyarok (Privátbankár)
Egyre több vény nélküli gyógyszert vásárolunk, és egyre többet illegálisan.
nov. 24
11:19
A legmélyebb magyar vlog egy nyugdíjasé, aki hiába igyekszik, sosem jut el a telekre (444.hu)
Dobány Sándor egyperces hrabali tósztokba sűríti bele az élet totális céltalanságát.
nov. 24
11:20
Nagy dobásra készülnek a belgák – így védekeznek a terroristák ellen (Privátbankár)
Több mint százmilliárd forintnak megfelelő összegből fejlesztenek segélyhívó- és biztonsági kommunikációs hálózatot a belga reptereken.
nov. 24
11:21
Egyszerű ciabatta (Mindmegette)
nov. 24
11:21
2003 óta nem volt ekkora csetepaté Kasmírban (444.hu)
Az indiai hadsereg lőni kezdte a pakisztáni állásokat a muzulmán többségű indiai tartományt kettészelő tűzszüneti vonalon.
nov. 24
11:24
Elhunyt Bernáth László (Alternatív Energia)
A Népszava "Aranytollas" munkatársát 86 éves korában érte a halál.
nov. 24
11:27
A balkáni járatokat is megnyerheti a Wizz Air (Portfolio)
Bár még nem zárult le a Budapest és a balkáni országok fővárosai közötti repülőjáratok koncessziójáról szóló tender, szinte biztosra vehető, hogy a Wizz Air lesz a nyertes - írja a Magyar Nemzet...
nov. 24
11:27
Egy kategóriába sorolta Oroszországot az Iszlám Állammal az Európai Parlament (ATV)
Az Európai Parlament olyan állásfoglalást fogadott el szerdán, amelynek célja, hogy intézkedéseket léptessenek életbe „az Oroszország és az IÁ terjesztette propaganda kezelésére”. Az állítólagos orosz kapcsolatokkal rendelkező közéleti személyiségeket elítélő jelentést a brit parlament is tárgyalja.
nov. 24
11:29
Öt részvény karácsonyra (Portfolio)
Csütörtökön Hálaadás, ami egyben azt is jelenti, hogy már csak pár nap és elkezdődik a karácsonyi roham az üzletekben. Tény, hogy ez az év utolsó két hónapja a kiskereskedelmi szektor...
nov. 24
11:29
Újabb huszonéves kapott felelős pozíciót Ukrajnában (ATV)
Egy újabb huszon éves fiatal lány kapott kormányzati pozíciót Ukrajnában.
nov. 24
11:31
Nagyot rontott a magyar válogatott (ATV)
A magyar válogatott négy pozíciót rontott, így 26. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) novemberi világranglistáján.
nov. 24
11:36
A kórházi fertőzések visszaszorítása közös célunk kell, hogy legyen (ProfitLine)
A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) azt szeretné, ha a kormány célul tűzné a kórházi fertőzések számának csökkentését.

Keresés