Az SZHISZ, a Takarékbank, a szövetkezeti hitelintézetek, valamint az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség részvételével tartottak konzultációt hétfőn a november 17-én megjelent - az integráció előtt álló feladatokról szóló - kormányhatározatról, illetve a Takarék Csoport jövőjének kérdéseiről. A rendezvényen felszólaló Bártfai-Mager Andrea, nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyért…
· 2016. november 29., kedd: a Lufthansa Csoport 3.000 járatából 2.184 repül majd; az interkontinentális járatok menetrend szerint közlekednek · 2016. november 30., szerda: a Lufthansa Csoport 3.000 járatából 2.110 közlekedik; a VC erre a napra valamennyi németországi járaton sztrájkot hirdet · Magyarországon kedden a csoport 23 járatából 7-et érint a sztrájk: nem közlekednek a Budapest - Frankfurt…
Négy víztározó is üresen áll Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amit a szakemberek a klímaváltozással hoznak összefüggésbe – olvasható a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság mostani hidrológiai időszakról készült jelentésében
Mintegy 1400 migránst mentettek ki hétfőn a Földközi-tengerből – jelentette az olasz infrastrukturális és közlekedési minisztérium római koordinációs központja
Drákói szigort vezetne be a menekültügyi hivatal által elutasított, de még mindig Németországba tartózkodó bevándorlókkal szemben a CDU-s Thomas Strobl baden-württembergi tartományi belügyminiszter, aki közel félmillió migránst akar átköltöztetni egy Egyiptomban épülő hazatelepítési központba
Októbertől már akár bruttó 221 000 forintot is megkereshetnek a McDonald’s Kft. által üzemeltetett éttermekben dolgozó munkatársak. A diákok nappali órabére megközelíti az 1000 forintot, éjszakai órabére pedig 1200 forintnál is magasabb lehet. A vállalat szerint a fiatalok körében mégsem elsősorban a magasabb bér a döntő, hanem a munkáltató által kínált lehetőségek, ösztönzők és a jó hangulatú…