A DK elnöke szerint Gréczy Zsolt kitiltása a Parlamentből egy politikai játszma, ha Kövér Lászlónak ez a legnagyobb problémája, akkor szereptévesztésben van.
Kiélezett a verseny az osztrák államfőválasztásnál, hibahatáron belül mozog az eredmények jóslása - mondta Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense vasárnap este az M1 aktuális csatornán
Az idei harmadik negyedévi 2 százalékos növekedés alátámasztotta a GKI egész évre várt 2 százalékos éves növekedési prognózisát, az EU-támogatások újraindulásának köszönhetően az idei jelentős beruházás-visszaesést jövőre érdemi növekedés váltja fel, miközben az idén nagyon gyorsan bővülő fogyasztás lendülete megmarad - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt
Népszavazást tartottak tegnap Svájcban az atomerőművek gyorsított bezárásáról, a választók többsége elutasította azt a zöld párti kezdeményezést, amelynek értelmében az országban működő öt...
Hargitay András szövetségi kapitány több olyan úszóedzővel is tárgyalt, akinek versenyzői Gyárfás Tamás elnöknek és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) teljes vezetőségének távozását szorgalmazzák a sportág irányításában szerintük meglévő problémák miatt.
Nem tud szabadulni a 310-es szinttől a forint az euróval szemben, miközben az európai deviza tovább erősödik a dollár ellenében. Ma igazán lényeges makroadat nem jelenik meg, de Mario Draghi szavaira...
Miközben itthon még a munka-alapú gazdasági modell bukása és a versenyképesség zuhanása a téma, Németországban, Kínában és Ausztráliában már élénken elemzik Trump várható kereskedelempolitikai lépéseit. Trump egyik főideológusa múlt szombaton 18 százalékos áfát javasolt minden termékre és szolgáltatásra, amely belép az USA-ba.
Jelentősen, a korábbi 100 millió euróról 500 millió euróra növeli a BMW kockázati tőkebefektető alapjának méretét - számolt be a német Handelsblatt. 100 millió euróról 500 millió euróra nő a BMW...
Az idei harmadik negyedévi 2 százalékos növekedés alátámasztotta a GKI egész évre várt 2 százalékos éves növekedési prognózisát, az EU-támogatások újraindulásának köszönhetően az idei jelentős beruházás-visszaesést jövőre érdemi növekedés váltja fel, miközben az idén nagyon gyorsan bővülő fogyasztás lendülete megmarad - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb prognózisából.
Amikor egy bokatörésen átesett páciens keresi fel a gyógytornászt, a szakember arra is felhívja a figyelmet hogy a beteg is hozzájárulhat saját állapotának javulásához és a panaszok, köztük a fájdalom és a duzzanat fokozódásának megelőzéséhes - mondja Mészáros Lászlóné gyógytornász, Magyar Gyógytornászok Társasága, geriátriai munkacsoport vezetője.
Hazánkban még kevésbé népszerű ez a csodálatos növény, pedig igen sokoldalú: ellenállóbbá teszi a szervezetet, elűzi a fájdalmat, de a rosszullétet is enyhíti.
Amerika, és valószínűleg a világ legértékesebb fintech-startupja, a Stripe értékelése már 9,2 milliárd dollárnál (2677 milliárd forint) jár. A legutóbbi, 150 millió dolláros kockázati...
Akár nyolc olasz bank működése is veszélybe kerülhet, ha a most vasárnapi népszavazáson nem sikerül keresztülvinni Matteo Renzi olasz miniszterelnök alkotmánymódosítási tervét. Renzi korábbi...
Az 50. évfordulón a piromániás anarchisták különösen kegyetlenséggel végeztek a gävlei kecskével. Pedig a hagyományőrzők garanciát vállaltak az első hétre.
A Prezi nyitott, és jól is teszi, mert sikeresebbek azok a cégek, melyek nyitottak a sokszínűségre. A roma fiút be sem hívják állásinterjúra, ha fotót csatol az önéletrajzához, sőt az egyetemen is takarítónak nézte a tanár. Egy kiválasztás során, ha négy ember jut be az utolsó interjú fordulóba, és abból mindössze egy nő, akkor 0 százalék esélye van, hogy őt vegyék fel. Minden második munkavállaló…
A harmadik negyedévben a beruházások volumene 9,3%-kal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől Magyarországon - jelentette a KSH. Az éves alapon jelentős visszaesés miatt azonban most mégsem kell...
A munkavédelem területéhez hasonlóan a munkaügyi ellenőrzéseknél is szigorításokra lehet számítani, habár ezeknek az intenzitása eltér a munkavédelem területén tapasztaltaktól. Az ugyanakkor megállapítható, hogy a munkaügyi ellenőrzések is hasonlóan lehangoló helyzetet, azaz magas jogsértési arányt tárnak fel.
Úgy tudni, a francia Amundi adta be a legnagyobb összegű ajánlatot az UniCredit alapkezelőéért, a Pioneerért. A versenyben még ott van a Poste Italiane vezette konzorcium és az Ameriprise Financial,...
Uniós pénzek nélkül éves alapon több mint 9 százalékot esett a beruházások volumene, de ez főleg az állami beruházások elmaradásának köszönhető - a vállalkozásoknál már vannak pozitív jelek.