A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo szerint egyértelműen a frusztráltság jelei láthatóak korábbi csapattársán, Sebastian Vettelen, aki az elmúlt időszakban egyre többször fejezi ki sajátos stílusban nemtetszését a csapatrádión keresztül. Tovább »
A spanyol Banco Santander tárgyalásokat folytat arról, hogy a 2013-ban két magántőkealapnak eladott 50%-os részesedését visszavegye az alapkezelőjében - nyilatkozta egy ügyhöz közeli forrás a Wall...
A hibrid modellek kapcsán még most, az elektromos rásegítéssel dolgozó hiperautók világában is ritkán jutnak eszünkbe a sebességi rekordok. Talán nem véletlenül: miközben az új Toyota Prius határozottan lassabb lett elődjénél, a hibrid Ioniq premierje kapcsán sebességi rekordot döntött a Hyundai.
Egy szerdán közzétett közvélemény-kutatás szerint Hillary Clinton ismét ugyanannyival vezet Donald Trump előtt, mint az előtt, hogy az FBI pénteken bejelentette, hogy újraindította a nyomozást az e-mailjei ügyében.
Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 21 414 volt, ami csaknem két és félszerese annak - 148,5 százalékkal több -, mint amennyi a múlt év azonos időszakában volt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.
Még tart a nagy növekedés időszaka a Facebooknál, de már nem sokáig - a negyedéves gyorsjelentést követő menedzsment-kommentárból legalábbis erre lehet következtetni. A felhasználók száma még mindig...
A kényelem mellett évi hatvan-hetvenezer forintot is megtakaríthatnak az ügyfelek, ha körültekintően és a számlahasználati szokásaikhoz igazodva választanak bankszámlát – derült ki a jegybank Bankszámlaválasztó alkalmazásának adataiból.
A Varga Mihály által bejelentett jövő évi adótörvény módosítások a kis- és középvállalkozásoknak kedveznek, de a belengetett járulékcsökkentés egyelőre várat magára. A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány szélesebb körben egyeztetne a kérdésről. Miközben elemzők szerint a versenyképesség javítása érdekében jelentős mérséklésre lenne szükség, nagyjából 7 és 10 százalék között.
Az élbolyban nem történt jelentős változás a tavalyi évhez képest a Forbes idei gazdaglistáján, és ismét elmondható, hogy továbbra is jól megy a kormányközeli nagyvállalkozóknak. Simicska vagyona a felére esett vissza a G-nap óta, Spéder pedig nem csak a pixisből, a Forbes-listájáról is kiesett.
Megkezdődött a Richter tájékoztatója az idei első kilenc hónap eredményeiről, ahol Bogsch Erik vezérigazgató mellett a cég stratégiai igazgatója, Orbán Gábor is köszöntötte a résztvevőket. Bogsch...
Kim Dzsong Il rajongott a filmekért, de nem volt megelégedve hazája produkcióival, ezért Dél-Koreából raboltatott el filmeseket. A diktátor személyes kapcsolatban állt velük, de nem tudott róla, hogy beszélgetéseikről titkos hangfelvétel készül, ami az amerikaiak kezére került.
Eljött a várva várt pillanat Nikolics Nemanja számára! A szerda esti Bajnokok Ligája-mérkőzésen kezdőként léphetett pályára a Real Madrid elleni, 3-3-as döntetlenre végződő összecsapáson, a játékos pedig büszke csapatára.
Amennyiben Törökország állampolgárai számára nem biztosít rövidesen vízummentességet az Európai Unió, Ankara még év vége előtt felmondja a Brüsszellel tavasszal kötött menekültügyi megállapodást - hangsúlyozta a török külügyminiszter a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában.
Számos aukciósház már a téli szezonra készül, de gazdag kínálat vár azokra is, akik novemberben szeretnének műtárgyat vásárolni. A műtárgy.com összefoglalójából kiderül mire érdemes figyelni. A sort...
Pár hete a Facebook falamról mosolygott le rám két gyógyszerész, a felirat szerint Mona Samur gyógyszerészként végzett Szíriában, ahonnan el kellett menekülnie és most épp gyakorlatot szerez egy magyar gyógyszertárban, hogy később szakmájában tudjon elhelyezkedni. A három hónapos gyakorlati helyet a Menedék- Migránsokat Segítő Egyesület találta neki. A menekültválságban humanitárius szerepet…
Az előző havinál és a vártnál is kisebb mértékben nőtt a foglalkoztatás októberben az Egyesült Államokban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett kimutatása szerint.
A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Ross Brawn cáfolta, hogy csatlakozott volna a száguldó cirkusz új tulajdonosához, a Liberty Mediához – a szakember azt mondja, csak konzultál a vállalattal, hogy segítse őket a királykategória megértésében. Tovább »
Miközben világszerte erősödik a verseny a gyógyszerpiacon és csökken az orális fogamzásgátlók piaca, a Richter ismét megverte az elemzői várakozásokat és nagyot javított híresen óvatos előrejelzésén is. A korábbi akvizíció után valamelyest apadt a készpénzállomány, ami azonban így is méretes - a társaság pedig nem fél költeni belőle, ha talál valami olyan terméket, aminek helye lenne a…
Súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanújával indított eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság egy ruzsai férfi ellen. A nyomozást a rendőrség befejezte és vádemelési javaslattal élt.