Hillary Clinton demokrata párti amerikai elnökjelölt egyik munkatársa 2015 őszén azt állította, hogy James Comey kinevezése a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élére nem volt bölcs döntés
Nem helyezték előzetes letartóztatásba, de továbbra is őrizetben tartják azt a Berlinben elfogott férfit, akit terrorcselekmény előkészítésével és az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezetben viselt tagsággal gyanúsítanak - közölte pénteken a férfi kirendelt védője a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) német regionális közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva.
Gyakran nagyon sok információt adunk meg magunkról, önkéntesen a különböző közösségi oldalakon, honlapokon. A reménybeli munkáltatók, az ő HR-eseik gyakran ki is használják az alkalmat, hogy egy kicsit a jelentkező álláskeresők után nézzenek. Hogy milyen háttérvizsgálatot végezhet a munkáltató, erről ír a jogászvilág.hu.
Részmunkaidő, csúsztatott munkaidő, távmunka - ezekkel a foglalkoztatási formákkal ösztönözné a kormány az anyák munkavállalását, mondta az InfoRádióban Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol-csoport 2016 harmadik negyedéves eredménye, első kilenc hónapos teljesítménye alapján pedig 2,2 milliárd dollárra emelte a 2016-os évre kitűzött tiszta EBITDA célját - közölte a magyar olajkonszern pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A különleges levelek gyűjtése a műgyűjtés egyik izgalmas formája, és a műtárgy.com eheti ajánlója ebbe az izgalmas irányzatba nyújt betekintést Zrínyi Ilona, Kossuth, Klapka és Széchenyi leveleivel. ...
A szabados életviteléről is elhíresült lantművész ugyanis azt találta ki, hogy - az ATV műsorvezetőjével együtt - reneszánsz ruhában fog keringőzni egy korabeli bálteremben. Tánc közben feltorlódó érzelmeiket pedig pontosan mutatják azok a közeli felvételek, melyeket mindenkinek érdemes lesz majd elmentenie a saját privát archívumába. Részletek, ma este 21:40-kor a "Csisztu 24"-ben, az ATV-n.
Hillary Clinton demokrata párti amerikai elnökjelölt egyik munkatársa 2015 őszén azt állította, hogy James Comey kinevezése a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élére nem volt bölcs döntés.
Az athéni kormány szerint akadozva halad az Európai Unió menekültek elosztására kidolgozott mechanizmusa: az elmúlt egy évben összesen 5500 menekültet vettek át az uniós tagállamok Görögországtól, holott egy brüsszeli döntés értelmében 30 ezer embert kellett volna áttelepíteni - közölte a válságstáb pénteken.
1956. október 23. után a világ visszavonhatatlanul másmilyen lett - mondta Áder János köztársasági elnök pénteken, a nemzeti gyásznapon a főváros XVIII. kerületében lévő Hargita téren tartott megemlékezésen.
Százhalombatta - Kiváló eredményeket ért el a százhalombattai rövidpályás országos bajnokságon ötszörös olimpiai bajnok úszónk, Egerszegi Krisztina (42) nagyobbik fia, Vigassy Bálint (16).
Megállt a dollár egy hete indult esése az euróval szemben tegnap, noha a részvénypiacokon még kitart az aggodalom Donald Trump növekvő elnökválasztási esélyei miatt. A forint délelőtt a 306-os...
Pár nap múlva amerikai elnökválasztás, a piacok már hónapok óta lázban égnek. Itthon is vannak olyan részvényalapok, amelyek észak-amerikai kitettségükkel jó befektetési lehetőséget kínálnak, az...
Bérszínvonal, termelékenység, munkavállalói érdekképviselet ereje, a bérekre rakódó terhek, innovációs készség - mindez hatással van a hazai bérek alakulására. Ha nő a termelékenység attól nőnek majd a bérek, vagy éppen fordítva, ha nőnek a bérek, akkor lesz majd motiváció a termelékenység növelésére? Ezek mind releváns kérdésfelvetések, azonban a bérek felzárkózásának még árnyaltabb…
Az alacsony hozamkörnyezet és a tavalyi brókerbotrányok ellenére a privát banki szektorban nem számítanak a vagyonállomány csökkenésére. Fontos változás zajlik most ezen a piacon: a hazai privátbanki...
Egy időpontban negyven helyszínen jelentek meg a NAV munkatársai abban az akcióban, amelyben két bűnszervezet vezetői és tagjai kezén kattant a bilincs. A műanyag granulátummal üzletelő gyanúsítottakat őrizetbe vették. A két bűnszervezet összesen csaknem egymilliárd forint áfát csalt el.
Szerencsés vagyok, ugyanis azzal foglalkozhatok, ami egyben a hobbim is - mondja a csecsemő- és gyermekgyógyász, endokrinológus, diabetológus szakorvos, a Budai Gyermekkórház Diabetológiai Szakambulanciájának főorvosa, aki 2014 óta várja a kis betegeket a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet magánrendelésén.
Az európai és ázsiai gazdag befektetők elkezdtek olyan strukturált kötvényeket venni, amelyekkel sokat lehet keresni attól függően, hogy éppen melyik elnökjelölt nyeri Amerikában a választást. ...
Elkészült a kilencvenes évek végének és a kétezres évek elejének egyik legjobb balszélsőjének, Stefan Kretzschmar pályafutásának legemlékezetesebb pillanataiból összeállított kisfilmje. Korának legtechnikásabb kézilabdázója szenzációs góljaival és rendhagyó hajviseleteinek köszönhetően vonult be a történelembe.
A vízügyi kutatások eredményei közvetlen társadalmi jelentőséggel is bírnak, többek közt ezért is elengedhetetlen, hogy új fejezet nyíljon a magyar víztudományi kutatásban - mondta Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke az akadémia nemzeti víztudományi programjának első eredményeiről beszámoló pénteki konferencia megnyitóján
1956. október 23. után a világ visszavonhatatlanul másmilyen lett - mondta Áder János a főváros XVIII. kerületében lévő Hargita téren tartott megemlékezésen.