Az IMMOFINANZ nyolc új szlovákiai és magyarországi helyszín megvásárlásával tovább folytatja az igen sikeres STOP SHOP kiskereskedelmi portfólió bővítését. Az ingatlanok vételára összesen mintegy 79 millió euró. Az újonnan megvásárolt kiskereskedelmi parkok bérbe adottsága eléri a 98%-ot, az éves bérletidíj-bevételük kb. 6,6 millió euró. A tranzakciók lezárására több lépésben – várhatóan 2017.…
Már maga a kérdés felvetése sem teljesen pontos, hiszen az ingatlan eladásakor fizetendő adó kulcsa nem változik évről évre (kivéve akkor, ha a törvényben rögzített, jelenleg 15%-os mértékű egykulcsos személyi jövedelemadó változna), mégis egyre kevesebb adót kell befizetnünk, ahogyan telnek az évek. Mindez azért van, mert a jogszabály az adó alapját csökkenti évről évre, ezért csökken az általunk…
Az Autó Pult szerkesztőségének nem titkolt célja az új autók bemutatása mellett a már meglévő négykerekűek megóvása is, ezért az alábbiakban az alvázvédelem szerepét, fontosságát szeretnénk bemutatni, annak érdekében, hogy minél kevesebb autó essen áldozatul egyik legnagyobb ellenségének, a rozsdának, miközben néhány tippet is adunk a karbantartásra vonatkozóan.
A személyautók mellett néhanapján az áruszállítók világába is belekóstolunk, ami bizonyos szempontok miatt egy egészen más szemléletet kíván meg. Ezúttal a Toyota új málhása, a Proace érkezett meg szerkesztőségünk képzeletbeli garázsába, hogy a PSA kisáruszállítóinak testvéreként bizonyíthassa rátermettségét.
Fél óra alatt személyi hitel, hét nap alatt jelzáloghitel, mindez digitális aláírással, minél kevesebb papírral - ezt ígéri az MKB, ha jövő év első felére befejezik a bank alaprendszerének cseréjét....
Szakértők szerint Donald Trump megválasztása nem hoz radikális változásokat az Egyesült Államokban, sem az ország bel-, sem pedig a külpolitikájában, a fékek és ellensúlyok rendszere működni fog, és a Republikánus Párt jelöltjének elnökként csökken a mozgástere.
Az Északi-sarkvidékhez közeli szárazföldi területeken 6-7 Celsius-fokkal mértek magasabb hőmérsékletet idén a hosszú távú átlagnál - derült ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) friss jelentéséből, amelynek előrejelzése szerint 90 százalék az esély rá, hogy az idei lesz az eddig mért legmelegebb év a világban.
A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló
Akár százmillióan is az államkasszához járulhatnak, hogy befizessék, amit elmulasztottak. Az indiai kormány ugyanis megunta az adóelkerülést, és drákói intézkedéseket vezetett be. Kivonták a két legnagyobb címletű bankjegyet, így a nagy összegeket tulajdonosaik kénytelenek bankszámlára helyezni, és megfizetni az adót, ha ezt korábban nem tették.
Minden évben a nők újabb és újabb korosztályának van lehetősége a korhatár betöltése előtti nyugdíjba menetelre. A mostani „újoncok” számára foglaltuk össze e kedvezményes nyugdíj feltételeit.
A mezőgazdasági termelők helyzetének javítása érdekében Brüsszelnek meg kell reformálnia az ellátási láncra vonatkozó szakpolitikai keretrendszert, vissza kell szorítania a tisztességtelen kereskedelmi módszereket és meg kell könnyítenie a hozzáférést a forrásokhoz - hangsúlyozták az Európai Bizottság (EB) által megbízott, mezőgazdasági piacokat vizsgáló munkacsoport hétfőn közzétett ajánlásaiban.
Sárga lesz az új ötezres bankjegy, amelyet márciustól lehet majd használni. De több biztonsági elem is változik majd, hogy visszaszorítsák a pénzhamisítást. A kétezres is megújul, de ennek a színvilága hasonlít majd a mostanihoz. A jegybank szerint a fizető automaták miatt is fontos a papírpénzek cseréje. Részletek a videóban.