Ahogy arra a határidős részvényindexek állása alapján számítani lehetett, szemmel látható mínuszokkal nyitották a kereskedést a főbb európai tőzsdék. A negatív hangulat végig uralta a piacokat a...
A svájci rendőrség őrizetbe vett szerdán egy winterthuri mecsetben négy embert, köztük egy etióp imámot, akit azzal gyanúsít, hogy a közös imákon részt nem vevő muzulmánok megölésére biztatta híveit - közölte a zürichi ügyészség.
Azok a leginkább sérülékeny járások, amelyekben magas a munkanélküliek aránya és a meglévő állásokat a jövőben érintheti az automatizálás. A Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) földrajzi bontásban közölte az automatizálható munkahelyek eloszlását - írta a portfolio.hu.
Megemlékezést tartottak szerdán a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett Széchenyi-emléknapon a nagycenki Széchenyi-mauzóleumban, majd a sopronpusztai Akadémiai Emlékerdőben elültették a 191
Palkovics László a Tanítanék mozgalom szerdán sajtótájékoztatójára reagált, amikor is a mozgalom tagjai lemondásra szólították fel és felmondólevelet írtak számára.
Száztizenöt újságíró veszítette életét 2015-ben hivatásának gyakorlásával összefüggésben - írta jelentésében az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).
A német Wehrmacht a második világháborúban meteorológiai állomásokat létesített az Arktiszon, az Északi-sarkvidéken. Most orosz szakemberek vizsgálják a romokat. Egy biztos: a Kincskeresők fedőnevet viselő bázison dráma játszódott le, ennek oka egy elejtett jegesmedve húsa - írta a dpa hírügynökség.
Jodie-t még 2014-ben diagnosztizálták anorexiával, amit valószínűleg az váltott ki, hogy egy tragikus balesetben meghalt a legjobb barátja. A lány alig evett valamit, kórházba is került a betegsége miatt. A szülei nagyon aggódtak érte.
Bár az Országgyűlés már júniusban számos ponton változtatásokat fogadott el az adótörvények 2017-től hatályos szabályaiban, nem maradt el az őszi adócsomag sem. Ezt a VálaszAdó lapzártájának napján, október 28-án nyújtotta be a kormány. Az összesen 322 paragrafusból álló csomag 38 törvényt módosít, az adó-, tb- és eljárási törvények mellett a vámigazgatási kódexben, a NAV-ról szóló és más…
Theresa May brit kormányfő a jövő héten Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Londonban. Egyesek attól tartanak, hogy az Egyesült Királyság megpróbálja megosztani az uniós tagállamokat annak érdekében, hogy kedvezőbb pozícióból indulhasson a kilépési tárgyalásokon - jelentette szerdán a Politico brüsszeli hírportál. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, Havasi Bertalan az MTI kérdésére a…
Október elején távozott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a válogatott addigi sajtófőnöke, Sztancsik Tamás, aki hat kapitánnyal is együtt dolgozott.
Holnap hajnalban jelent a Richter, az elemzői várakozások alapján felemás lehetett a negyedév: az üzemi eredmény jelentősebb csökkenést, az adózott eredmény viszont masszív növekedést mutathatott. ...
Ha fogak között ropogó maroknyi aszpirinnal is, de végig kell járni a fabódékkal megszórt főterektől a robot jegesmedvékkel csábító plazákig tartó zarándoklatot.
Pécs - Több hátborzongató videót is megosztott Facebookon az a pécsi férfi, aki szórakoztatónak találta, ha a kiscicáját a fagyasztóba rakja. A szerencsétlen kisállatot csak akkor vette ki, mikor a háta már teljesen jeges volt.
Száztizenöt újságíró veszítette életét 2015-ben hivatásának gyakorlásával összefüggésben - írta az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szerdán közzétett jelentésében.
Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódállamok is maguk mögött hagyják a recessziót - áll az IMF térségi felmérésében.
Sztancsik Tamás, az MLSZ és a labdarúgó-válogatott korábbi sajtófőnöke megosztotta tapasztalatait a magyar kapitányokról és többek között kiderült az is, hogy nem Bernd Storck volt Dárdai Pál válasza arra a kérdésre, hogy ki legyen az utódja a kispadon.
A szociáldemokrata pártelnök kifejtette: a PSD "első számú és egyetlen" szövetségese a Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök vezette szabadelvű ALDE.
Mindannyian stresszmentes karácsonyra vágyunk – egy napra, amikor minden tökéletes, amikor mindenki elégedett. Egy közösen eltöltött, meghitt ünnepre, ami megkoronázza az évet. Nyugodtan, nem kapkodva, kedélyes társalgás mellett elfogyasztott ízletes vacsorára, az alkalomhoz méltó miliőben. Ettől az elképzeléstől azonban a valóság gyakran merőben eltér!
Igazi kis troll már most is a videón látható kisifú, aki egy egyszerű, de látványos trükkel annyira megrémítette a kisöccsét, hogy az rémülten szaladt a szüleihez.
Tovább javult, 2014 eleje óta a legerősebb növekedést mutatta októberben az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménye a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
Az Újpest FC hivatalos oldalán tette közzé azt a közleményt, melyben tételesen felsorolják, mik is a gondok a stadionnal, az átadás előtt nem is olyan sokkal.
Szigethalom - Szén-monoxid-mérgezéssel vittek el a mentők négy embert egy helyi családi házból szerdán. A tűzoltókat és a kéményseprőket is riasztották.