Csütörtökön harmadik alkalommal rendezték meg a Get in the Ring! nemzetközi startup versenyt Budapesten. A különleges show-elemekkel tarkított versenyt az Intellyo nyerte. Csütörtök este rendezték...
Ha ön ezt a cikket olvassa akkor két lehetőség van. Éppen egy plázában szédeleg miközben a családja shoppingol, vagy önnek senki sem szólt, hogy Black Friday van. A lassan az egész nyugati világot átható fogyasztási láz fekete betűs ünnepét egyre nehezebb megkerülni. De vajon honnan ered és mi a célja a pénzköltés rituális 24 órájának?
Pénteken csak rövidített nyitva tartás van az amerikai részvénypiacokon, így a kereskedés hazai idő szerint 19:00 órakor véget ér. Vélhetően ezért, illetve a Black Friday okozta vásárlási láz miatt,...
Nem látom azt, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság képes lenne arra, hogy a Pharaon-ügyet a helyén kezelje, nem segíti az ellenzék sem a tisztánlátást – erről Gulyás József beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az idei évi mintegy 1600 milliárd forint után jövőre mintegy 2000 milliárd forintnyi uniós támogatást fizethet ki a magyar állam a nyertes pályázóknak - jelezte egy mai egri sajtótájékoztatón...
A romániai Magyar Polgári Párt (MPP) amerikai, német, izraeli, magyar és székely zászló adományozásával kíván fellépni a jelképhasználat szabadságáért minden olyan önkormányzatban, ahol képviselői jelen vannak
Ingyenes szűrésekkel, tanácsadásokkal, koncertekkel és foglalkozásokkal hívja fel a figyelmet a cukorbetegség veszélyeire az Egy Csepp Figyelem Alapítvány vasárnap, a SYMA-csarnokba szervezett családi egészségnapján.
Londoni elemzők úgy vélik, hogy nem Donald Trump külpolitikai és külkereskedelmi elképzelései, hanem hazai gazdasági és költségvetési intézkedési tervei gyengítik az elnökválasztás óta a feltörekvő...
Tűzoltók emelik daruval egy honvédségi szállítójárműre az ország karácsonyfáját a Dózsa György út egyik családi háza előtt a Fejér megyei Sárszentmihályon. A mintegy húsz méter magas, négy és fél tonna súlyú ezüstfenyőt az Országház előtt állítják fel.
A Johnson & Johnson megerősítette a Bloomberg korábbi értesüléseit, valóban előzetes tárgyalásokat folytat a svájci gyógyszercég, az Actelion felvásárlásáról. A vállalat szerint egyelőre nem lehet...
Olvad, repedezik, kátyúsodik - lássuk be, minden autósnak elege van időnként az aszfaltutakból. Létezik azonban egy technológia, ami forradalmasíthatja a közlekedést - a napelemes útpanelek nem csak ellenállóbak, de energiát is termelnek. Franciaországban már bizonyított, hamarosan pedig az egész világon elterjednek majd. De hogy működik?
Személyesen adja át az orosz útlevelet Steven Seagal amerikai színész-producernek a nap folyamán Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.
A Déli-sark meghódításáért küzdő hajdani felfedezők, köztük Robert Scott és Ernest Shackleton feljegyzései segítik a klímaváltozás hatásainak tanulmányozását: a kutatók így állapították meg, hogy az antarktiszi tengeri jég sokkal kevésbé érzékeny a klímaváltozásra, mint az arktiszi, vagyis az északi-sarkvidéki tengeri jég
Új béremelési ajánlatot tett pénteken a német Lufthansa Csoport vezetése a kollektív szerződés hatálya alá tartozó pilótáknak a harmadik napja tartó sztrájk leállítása érdekében, amely miatt szombaton további 137 járat marad ki a menetrendből.
Pedofilbotrány rázza meg Angliát: sorra állnak a nyilvánosság elé az egykori áldozatok. A Manchester City és a Newcastle United ificsapatánál is történtek bűncselekmények.
Újraélesztettek egy embert a nyugati téri aluljáróban, ugyanis a Demokratikus koalíció egy bábun mutatta be, hogy mit kell tenni, hogyha egy ember rosszul lesz.
A fekete péntek zöld tőzsdei árfolyamokat hozott az USA-ban és ez javította a hangulatot Európában is. A BUX azonban alulteljesítő volt és ismét beesett 30 ezer pont alá. Az olaj egyre gyorsuló ütemben esik, a forint erősödött, de kissé hektikusan mozog.
Két iparterület értékesítésével két újabb munkahelyteremtő beruházás létesül Zalaegerszegen, a város közgyűlése a közoktatási intézmények átadásáról is határozott - közölte a zalai megyeszékhely polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Új béremelési ajánlatot tett pénteken a német Lufthansa vezetése a kollektív szerződés hatálya alá tartozó pilótáknak a harmadik napja tartó sztrájk leállítása érdekében, amely miatt szombaton...
Orbán Viktor telefonon beszélt a megválasztott amerikai elnökkel, Donald Trumppal, aki meghívta a magyar miniszterelnököt Washingtonba. Járókelőket kérdeztünk, hogy mit gondolnak minderről.
Őrizetbe vettek az izraeli hatóságok 12 embert, akiknek köze lehet az országban keletkezett tüzek egy részéhez. A zsidó állam miniszterelnöke azt mondta, terrorcselekményként fogják kezelni a szándékos gyújtogatást. A helyi sajtó szerint a közösségi oldalak több arab felhasználója is ünnepelte a tűzvészt. További részletek a videóban.