A csúcson Steven Gerrard a Premier League és a világ egyik legjobb játékosa volt, nem véletlen, hogy szinte minden topcsapat szerette volna a soraiban tudni.
Meghalt pénteken David Hamilton brit fotóművész, filmrendező, akinek tizenéves lányokról készült aktfotói részben rajongást, részben bírálatot váltottak ki a közönségből. A francia média úgy értesült, hogy Hamilton öngyilkosságot követett el párizsi lakásában, miután az utóbbi időben több volt modellje azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatta, illetve megerőszakolta.
Letartóztatták Törökországban a legkeresettebb ausztrál állampolgárságú terroristát, Neil Prakasht, aki feltehetőleg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet számára toborzott embereket - jelentette be szombaton az ausztrál kormány. Canberra kérte Ankarától Prakash kiadatását.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy budapesti férfit, aki ellen százmilliós pénzmosás miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya - közölték a rendőrség honlapján szombaton.
A Real Madridnál Sergio Ramos, a Barcelonánál Neymar rendelkezik négy sárgával, így amennyiben bármelyikük figyelmeztetést kap a hétvégi bajnokin, nem lehetnek ott jövő héten a Camp Noúban.
Egyre több önkormányzat működtet szezonális műjégpályát, amelyet egyes városokban és kerületekben térítésmentesen használhatnak a látogatók, máshol belépőjegyet kell váltani
Mohamed Abrini, a brüsszeli repülőtér elleni támadást követően „kalapos férfiként” emlegetett terrorista egy Nagy-Britanniában élő iszlamista férfitől kapott pénzből fedezte a merénylet előkészületet, ráadásul ezek a pénzek állami segélyek voltak – derült ki egy jelenleg is zajló bírósági eljárásból, amelyről a brit the Independent számolt be
Szinte elengedhetetlen díszítőelemei a kislányruháknak a gyöngyök, flitterek, virágok, de vigyázzunk, mert a nem megfelelő rögzítés akár fulladást is okozhat a pici gyerekeknél
Az internet világának császára, a Google 1998-ban kezdte meg működését. Első 20 dolgozója közül már csak hatan maradtak a cégnél, a többiek vagy másik internetes cégnél kamatoztatják tudásukat, vagy...
François Fillon nyerte a jobboldal elnökválasztási jelöltségéért folytatott versengés első fordulóját, megelőzve Alain Juppét és Nicolas Sarkozyt, aki a harmadik helyével el is búcsúzott a versenytől, és bejelentette, hogy visszavonul a politikától. Fillon nagy meglepetést okozó győzelme újabb fricska volt a közvélemény-kutatóknak, akik folyamatosan a harmadik helyen mérték a volt…
Az elmúlt években jelentősen nőtt a Budapestre érkező turisták száma, ráadásul nem csak relatív olcsósága miatt választják egyre többen a magyar fővárost. Folyamatosan nyílnak és épülnek az új...
Több nagyvárosban is egészségtelen a levegő a magas szálló por tartalom miatt, ezért intézkedéseket is bevezettek. Nyíregyházán annyira szennyezett volt a levegő egy rövid ideig, hogy az már elérte a veszélyes értékeket. Ilyen fokozat esetén már tilos kültéren égetni és nem javasolt a lakások szellőztetése, vagy éppen a szabadtéri sportolás sem. Hasonló problémákkal küzd egyébként Miskolc,…
Máris kiszivárgott, kiket akar indítani az MSZP 2018-ban Budapesten. Olyan hétpróbás politikusokat találtunk a listán, akik egy másik életben simán lehetnének fideszesek.
Szomorúnak nevezte az amerikai emigrációban működő egyik kubai ellenzéki szervezet vezetője, hogy a "zsarnok Fidel Castro" halála nem hozza el a szabadságot a kubai nép számára
A választópolgárok jól döntöttek, amikor 2014-ben ismét a Fidesznek szavaztak bizalmat, hiszen immár három éve tartósan emelkednek a reáljövedelmek és növekedik a fogyasztás - mondta az Országgyűlés elnöke szombaton Békéscsabán.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint csak politikai húzás a franciáktól, hogy 2500 eurót adnak annak a bevándorlónak, aki elhagyja az országot és visszaköltözik otthonába.
Péntek este, a Freiburg elleni sikernek köszönhetően már hat ponttal előzi a Bayernt Gulácsi Péter csapata – igaz a bajorok szombaton háromra faraghatják a különbséget.
Elszállította a kulturális értékeket a VIII. kerületi önkormányzat a Magyarországi Roma Parlament budapesti, Tavaszmező utcai épületéből - mondta a roma nemzetiségi szószóló szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában
Már most fel készíteni a vállalkozásokat az uniós támogatások 2020 utáni átalakulására, át kell terelni őket a piaci finanszírozás felé, amiben érdemes lenne felhasználni a növekedési hitelprogram (nhp) tapasztalatait – hívta fel a figyelmet Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az EU fejlesztési források felhasználásáról rendezett konferencián.
Tarthatatlan, hogy az állami beruházások miatt konktrollálatlanul, hatástanulmányok nélkül vagy azok ügyes kikerülésével pusztítják az amúgy is kevés városi zöldterületet.
A kormány és az agrártárca kiemelt célja, hogy a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalába tartozzon - mondta a földművelésügyi miniszter szombaton Bábolnán, a bábolnai arablótenyésztés kétszázadik évfordulója alkalmából rendezett kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján