Az élbolyban nem történt jelentős változás a tavalyi évhez képest a Forbes idei gazdaglistáján, és ismét elmondható, hogy továbbra is jól megy a kormányközeli nagyvállalkozóknak. Simicska vagyona a felére esett vissza a G-nap óta, Spéder pedig nem csak a pixisből, a Forbes-listájáról is kiesett.
Megkezdődött a Richter tájékoztatója az idei első kilenc hónap eredményeiről, ahol Bogsch Erik vezérigazgató mellett a cég stratégiai igazgatója, Orbán Gábor is köszöntötte a résztvevőket. Bogsch...
Kim Dzsong Il rajongott a filmekért, de nem volt megelégedve hazája produkcióival, ezért Dél-Koreából raboltatott el filmeseket. A diktátor személyes kapcsolatban állt velük, de nem tudott róla, hogy beszélgetéseikről titkos hangfelvétel készül, ami az amerikaiak kezére került.
Eljött a várva várt pillanat Nikolics Nemanja számára! A szerda esti Bajnokok Ligája-mérkőzésen kezdőként léphetett pályára a Real Madrid elleni, 3-3-as döntetlenre végződő összecsapáson, a játékos pedig büszke csapatára.
Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékvezetői bizottságok értékelése számít igazán
Amennyiben Törökország állampolgárai számára nem biztosít rövidesen vízummentességet az Európai Unió, Ankara még év vége előtt felmondja a Brüsszellel tavasszal kötött menekültügyi megállapodást - hangsúlyozta a török külügyminiszter a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában.
Magyar Narancs: találka és "közös éjszaka" Splitben, ide-oda járkál a horvátoknál a körözött luxusjacht, ők is nyakig benne vannak a légyottban, a szív szavának nem kell nyelvi tolmács...
Jövőre 6,6 milliárd forint jut szünidei gyermekétkeztetésre, az összeg mintegy két és félszer annyi, mint 2010 előtt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában
Számos aukciósház már a téli szezonra készül, de gazdag kínálat vár azokra is, akik novemberben szeretnének műtárgyat vásárolni. A műtárgy.com összefoglalójából kiderül mire érdemes figyelni. A sort...
Pár hete a Facebook falamról mosolygott le rám két gyógyszerész, a felirat szerint Mona Samur gyógyszerészként végzett Szíriában, ahonnan el kellett menekülnie és most épp gyakorlatot szerez egy magyar gyógyszertárban, hogy később szakmájában tudjon elhelyezkedni. A három hónapos gyakorlati helyet a Menedék- Migránsokat Segítő Egyesület találta neki. A menekültválságban humanitárius szerepet…
Az előző havinál és a vártnál is kisebb mértékben nőtt a foglalkoztatás októberben az Egyesült Államokban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett kimutatása szerint.
Miközben világszerte erősödik a verseny a gyógyszerpiacon és csökken az orális fogamzásgátlók piaca, a Richter ismét megverte az elemzői várakozásokat és nagyot javított híresen óvatos előrejelzésén is. A korábbi akvizíció után valamelyest apadt a készpénzállomány, ami azonban így is méretes - a társaság pedig nem fél költeni belőle, ha talál valami olyan terméket, aminek helye lenne a…
Súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanújával indított eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság egy ruzsai férfi ellen. A nyomozást a rendőrség befejezte és vádemelési javaslattal élt.
2016 első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes...
A gyerekek már ősidők óta panaszkodnak a házi feladatok sokasága miatt, most azonban a spanyolországi szülők döntöttek úgy, hogy hatalmas sztrájkot indítanak novemberben.
Budapest – Már az első találkozáson kiderült, hogy a hoszteszmunka nem hoszteszmunka – kezdte tárgyalótermi visszaemlékezését a 3-as számú tanú, aki 2010 december elején jelentkezett Varga „UFO” Zsolt (39) hirdetésére.
Lőfegyvereket és pokolgépeket rejtettek el valahol Belgiumban a tavaly novemberi párizsi és az idei márciusi brüsszeli merényleteket végrehajtó dzsihadisták - közölte Mohamed Abrini, a belga főváros repülőterén elkövetett robbantásokért felelős terrorkommandó egyik tagja
Az őszi adócsomag egyik hangsúlyos eleme az IFRS szerint beszámoló társaságokra vonatkozó adószabályok pontosítása, az esetleges anomáliák és pontatlanságok orvoslása. A Deloitte adószakértője összefoglalja az IFRS átállást érintő leglényegesebb változásokat és az új szabályokat, egyben felhívja a figyelmet, hogy az esetleges adókockázatok elkerülése érdekében fokozottabb figyelemre lesz szükség…
Tegnap nem volt jó a hangulat a világ tőzsdéin, ami nem is csoda, hiszen több hír érkezett, ami elbizonytalaníthatta a befektetőket. Ma nyitáskor nem jött el a megnyugvás a tőzsdéken, azonban a...
Lőfegyvereket és pokolgépeket rejtettek el valahol Belgiumban a tavaly novemberi párizsi és az idei márciusi brüsszeli merényleteket végrehajtó dzsihadisták - közölte Mohamed Abrini, a belga főváros repülőterén elkövetett robbantásokért felelős terrorkommandó egyik tagja.
Az iraki hadsereg ellenőrzése alá vonta az ország északi részén található Moszul két keleti negyedét, és egy harmadik körzet visszafoglalására készül - közölte csütörtökön az iraki terrorellenes erők szóvivője.
Igaz, napi tíz órában, de hetente négy napot dolgoznak az Euronics áruházaiban az értékesítők, akik mozgóbért is kapnak. A Media Markt dolgozói is négy napra vannak beosztva, de akár 11-12 órát is dolgozni kell. Nem feltétel a "kütyümánia", de a kereskedelmi előképzettség előny. A Napi.hu kérdezte a műszaki áruházak dolgozóit a munkájukról.
Felminősítette az FHB bank több osztályzatát a Moody's Investors Service, annak ellenére, hogy a nyáron még leminősítési felülvizsgálat alá vette a pénzintézetet.
Ha nem kapnak hamarosan vízummentességet. A terrorellenes törvényen viszont, aminek a megváltoztatását az EU feltételül szabta, nem hajlandók változtatni.