2016. november 30. szerda

nov. 30
20:00
Az Ab vizsgálhatja, hogy a kvótarendszer sérti-e az ország szuverenitását (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybíróság erről szóló határozatát szerdán tette közzé a honlapján.
nov. 30
20:00
Mourinho megint nem bírta ki őrjöngés nélkül - videó (ATV)
Egymeccses eltiltással sújtották José Mourinhót, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, miután a játékvezető elküldte őt a kispadtól a West Ham United elleni vasárnapi bajnokin.
nov. 30
20:03
Újra repülhetünk hangsebesség felett? (Privátbankár)
A Concorde, mint egyetlen szuperszonikus utasszállító leállítása nagy visszalépés volt a polgári repülésben, hisz így 60 éve ugyanakkora sebességgel zajlik a légiforgalom. Most egy új kísérlet zajlik a Concordnál is gyorsabb repülésre, kérdés, gazdaságos lesz-e, és bevállalják-e majd a légitársaságok.
nov. 30
20:12
Cseh László: Gyárfás távozása csak az első lépés (444.hu)
Az úszószövetségben is helyet foglaló sportolót meglepte Gyárfás lemondása.
nov. 30
20:14
Szép csendben azért megvalósítaná a különbíróságos tervek egy részét a kormány (444.hu)
Korábban úgy tűnt, hogy elengedik a dolgot, de most egy bizottsági módosítóban tűntek fel a nyár végén bedobott ötlet egyes elemei.
nov. 30
20:16
Szijjártó minden magyar diplomatának megtiltotta, hogy részt vegyen a román nemzeti ünnepen (444.hu)
Világszerte élt a tiltás, de a budapesti román követség rendezvényén sem képviselte senki a minisztériumot.
nov. 30
20:16
Orbán lemondatására (Alternatív Energia)
nov. 30
20:16
Ez most Budapest sztárkerülete az újlakáspiacon (ProfitLine)
A XIII. kerület a főváros egyik legdinamikusabban fejlődő területe, az újlakás-piacon itt is érkezett a leggyorsabb válasz a válságot követő keresletnövekedésre. Ez azt eredményezte, hogy a XIII. kerület újra a vásárlók és a fejlesztők nagy kedvencének számít, az idén eladott fővárosi új otthonok negyede található itt. A négyzetméterárak a Középső-Angyalföldön elérhető bő 500 ezer forinttól a…
nov. 30
20:16
Félnek az oroszoktól, ezért nagyszabású hadseregfejlesztésbe kezd Litvánia (Portfolio)
Litvánia 168 darab M577-es típusú páncélozott harcjárművet vesz Németországtól, a szövetségi hadsereg (Bundeswehr) eszközállományából, az erről szóló szerződést szerdán írták alá a két ország védelmi...
nov. 30
20:16
HVG: Végrehajtás alá került Vajna Tímea fánkozójának egyharmada (ATV)
Végrehajtás alá került Vajna Tímea fánkozójának egyharmada – értesült a HVG.
nov. 30
20:30
Shane Tusup is reagált Gyárfás Tamás lemondására (Sport365)
Hosszú Katinka férje és edzője sem említette név szerint Gyárfást, feleségét viszont a legbátrabb és legkedvesebb embernek nevezte facebook-posztjában.
nov. 30
20:33
Nem jár a 3-as metró egy szakaszon (Kripto Akadémia)
Metróért Egyesület úgy tudja, füstölés miatt állt le a közlekedés.
nov. 30
20:33
Elmarad a szociális dolgozók sztrájkja: 2018-ra 33%-kal nő a dolgozók bére (Portfolio)
Megállapodás született a szociális ágazat szerdai sztrájktárgyalásán, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) visszavonja a december 5-ére...
nov. 30
20:33
Gyorshír: Füstöl a 3-as metró a Corvin-negyednél (ATV)
Füstölés miatt nem jár egy szakaszon a 3-as metró. A Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz közlekedik - írta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerda este a Facebook-oldalán.
nov. 30
20:35
1956 - Olimpikonok emlékeztek (Kripto Akadémia)
Sokáig úgy nézett ki, nem is tudnak részt venni az olimpián.
nov. 30
20:35
"Nem fogják túlélni" Gigantikus temetővé válhat a szíriai város (ATV)
A szíriai Aleppó keleti része "óriási temetővé" válhat, ha a harcokat nem szüntetik be, és továbbra sem tud célba érni a humanitárius segítség - figyelmeztetett szerdán egy magas rangú ENSZ-tisztségviselő.
nov. 30
20:45
Putyin szerint eddig sem rajtuk múlott, hogy rossz volt az orosz-amerikai viszony és reméli, hogy most javulni fog (444.hu)
Az orosz elnök eléggé örül az új amerikai kollégának.
nov. 30
20:48
Mától sok kölcsönzött munkavállalónak szűnhet meg automatikusan a munkája (ProfitLine)
Egy uniós irányelv alkalmazása miatt a Munka Törvénykönyve alapján a mai nap végével automatikusan megszűnik mindazon kölcsönzött munkavállalóknak a kikölcsönzése, akiket öt éve folyamatosan ugyanannál a kölcsönvevő cégnél foglalkoztattak. Az öt éves időtartamba a betegállomány, sőt, a gyed/gyes is beleszámít, és az is irreleváns, hogy az adott helyre időről időre több társaság kölcsönözte-e ki a…
nov. 30
20:51
Hosszabbításban nyert a címvédő Ferencváros (Alternatív Energia)
Puskás Akadémia FC (II.)-Ferencváros 1-2.
nov. 30
20:51
Gyászolnak a gyorsétterem-imádók: meghalt a Big Mac szendvics megalkotója (Portfolio)
Kilencvennyolc éves korában meghalt James Delligatti, a Big Mac szendvics megalkotója. A McDonald's szóvivőjének szerdai tájékoztatása szerint az idős férfit családja körében érte a halál hétfőn. ...
nov. 30
20:51
Friss! A Skandináv lottó nyerőszámai a 48. héten (Pénzcentrum)
Vajon elvitte valaki a főnyereményt?...
nov. 30
20:51
Magyar Kupa: Megcsapta a kiesés szele a Fradit és az Újpestet is (Agroinform)
A lila-fehérek csak büntetőkkel, a Fradi pedig hosszabbítás után ejtette ki NB II-es ellenfelét.
nov. 30
21:03
1,26 milliárdos agrár-erdészeti pályázat (Adózóna)
A Miniszterelnökség 1,26 milliárd forint keretösszeggel hirdetett pályázatot az agrár-erdészeti rendszerek létrehozásának támogatása céljából 2016. november 30-án.
nov. 30
21:03
Rosberg: Nem tudtam, Lewis meddig képes elmenni (Sport365)
Nico Rosberg nem tudta, meddig képes elmenni Lewis Hamilton, így azt sem, mire számíthat a bajnoki finálé hajrájában. Az viszont zavarja, hogy ennyit beszélnek csapattársa taktikájáról.
nov. 30
21:05
Több NB I-es csapat esett ki a kupából, szenvedett a Fradi is (Sport365)
Beégett a Videoton, az MTK és a Haladás is, hosszabbításra kényszerült az Újpest és a Ferencváros
nov. 30
21:09
Nem lesz sztrájk a szociális ágazatban (Gondola)
Megállapodás született a szociális ágazat szerdai sztrájktárgyalásán, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) visszavonja a december 5-ére meghirdetett országos szervezésű sztrájkot
nov. 30
21:09
Ismét teljes vonalon jár a 3-as metró (Kripto Akadémia)
A Corvin-negyednél füstszagot éreztek, de nem volt tűz.
nov. 30
21:09
Lefordultak az amerikai indexek (Portfolio)
Az OPEC-ülést övező felfokozott várakozások miatt új történelmi csúcson nyitott az amerikai Dow Jones index, ez azonban mostanra gyakorlatilag teljesen lemorzsolódott. Délután egy erősebb eladási...
nov. 30
21:09
"Nincs üzemanyag! Lezuhanunk!" Ezt kiabálta a pilóta, mielőtt a hegyoldalnak csapódtak (ATV)
"Teljes elektromos meghibásodásra" és üzemanyaghiányra panaszkodott a légiforgalmi irányításnak a Lamia bolíviai légitársaság Kolumbiában lezuhant gépének pilótája közvetlenül a tragédia bekövetkezte előtt - derült ki egy, a medellíni irányítótoronyból származó hangfelvételből, amelyet a W Radio szivárogtatott ki szerdán.
nov. 30
21:09
Promóciós céllal jött Európába a hidrogénes Honda Clarity (Auto Pult)
Az már szinte biztosnak tűnik, hogy az elektromotorok előbb vagy utóbb átveszik a hatalmat a belső égésű erőforrásoktól az autózás világában, ám az még most is képlékeny, hogy miből nyerik majd az energiát a jövőben ezek az autók – akkumulátorokból, vagy éppen hidrogént tároló üzemanyagcellákból. Bár sok márka folytat fejlesztéseket utóbbi irányában is, eddig csak a Honda és a Toyota kínál…
nov. 30
21:11
Gyengült szerdán a forint (Gondola)
Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az eurót a kora reggeli 311,73 forint után este hét óra előtt 312,53 forinton jegyezték
nov. 30
21:13
Felkerültek a netre az Europol titkos anyagai (Gondola)
Titkos adatok tárolására vonatkozó biztonsági intézkedések megsértése miatt az Europol terrorizmussal foglalkozó információi kerültek ki a világhálóra - közölte a NOS holland közszolgálati televízió oknyomozó műsorában szerdán
nov. 30
21:15
Negyvenmillió a migránsok „meggyőzésére” (Gondola)
Jövőre 40 millió eurót fordítanak Németországban a menedékkérők önkéntes távozásának ösztönzésére - jelentette be Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter szerdán Saarbrückenben a belügyminiszteri konferencia (IMK) ülése után
nov. 30
21:15
A Fidesz üdvözölte, az Amnesty európai vezetője az igazság megcsúfolásának nevezte a Röszkénél a többieket megafonnal irányító szír férfi tíz éves büntetését (444.hu)
Első fokon szerdán ítélték el Ahmed H.-t.
nov. 30
21:21
Az AAA AUTO csoportszinten már most elérte a tavalyi évben értékesített gépkocsik darabszámát – közel az idei 70 ezres cél (ProfitLine)
A fekete péntek elnevezésű leárazási időszakban az AAA AUTO Csoport által az idei évben értékesített használt autók száma elérte a 63 ezret, ami megfelel a csoport által 2015-ben eladott használt autók mennyiségének. December végéig a csoport közel 70 ezer használt autó eladását tervezi, ami mintegy 10 százalékos növekedést jelent a tavaly eladott gépkocsik számához képest.
nov. 30
21:27
Nőtt a lengyelországi bányaomlás áldozatainak a száma (Gondola)
Összesen nyolc áldozatot követelt a lengyelországi bányaomlás - közölte szerda este az alsó-sziléziai Rudna rézbánya igazgatója, miután a mentők megtalálták az utolsó még keresett három bányász holttestét
nov. 30
21:27
Tizenegyesekkel ment tovább az Újpest (Alternatív Energia)
HR-Rent Kozármisleny (II.)-Újpest FC 1-1, tizenegyesekkel: 2-4.
nov. 30
21:27
Ingatlanos céget vásároltak Zsidayék több százmillió forintért (Portfolio)
A Plotinus Holding Nyrt. rendkívüli tájékoztatása szerint a cég más befektetőkkel közösen megvásárolta az ORCO Development Ingatlanforgalmazó- és hasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság 100%-át. A...
nov. 30
21:27
"Már amiatt aggódtam, hogy a demokraták tanultak a választásokból" (ATV)
Továbbra is Nancy Pelosi marad a demokraták képviselőházi frakciójának vezetője.
nov. 30
21:29
Régi olimpikonokat köszöntött a MOB (Gondola)
A húsz, negyven és hatvan évvel ezelőtt rendezett olimpián szerepelt sportolókat köszöntötte szerda esti hagyományőrző ünnepségén a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)
nov. 30
21:31
Vasarely-kiállítás nyílik Brüsszelben (Gondola)
Kiállítás látható Victor Vasarely születésének 110. évfordulója alkalmából szerdától a brüsszeli Balassi Intézetben
nov. 30
21:36
Zidane fia is gólt lőtt, simán továbblépett a Real (Sport365)
A papírformának megfelelően a Cultural Leonesa nem okozott gondot a királyi gárdának a spanyol Király-kupában.
nov. 30
21:45
Aleppó óriási temetővé válhat (Gondola)
A szíriai Aleppó keleti része "óriási temetővé" válhat, ha a harcokat nem szüntetik be, és továbbra sem tud célba érni a humanitárius segítség - figyelmeztetett szerdán egy magas rangú ENSZ-tisztségviselő
nov. 30
21:45
Csak 7 szám kellett volna (Alternatív Energia)
A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei.
nov. 30
21:45
Másfél évtizedes mélypontról húzták vissza a forintot (Portfolio)
Nem volt túl jó napja ma a forintnak. Az euróval szembeni jegyzések magyar idő szerint délután 5 órakor hirtelen 313 fölé ugrottak, ami négyhónapos mélypontot jelentett a forint számára, még úgy is,...
nov. 30
21:45
HVG: Szijjártó letiltotta a magyar diplomatákat a román ünnepségekről (ATV)
A HVG információi szerint több magyar képviselet is utasítást kapott Budapestről a külügyminisztériumból, mely szerint tilos a részvétel azokon a fogadásokon, rendezvényeken, amelyeket az adott államban működő román nagykövetség a december elsejei nemzeti ünnepük alkalmával szervez.
nov. 30
21:47
Megkéselte 11 éves fiát egy szabadszállási nő (ATV)
Megszúrta 11 éves fiát otthonukban egy 41 éves szabadszállási nő szerda hajnalban, majd önmagában is megpróbált kárt tenni - közölte a rendőrség honlapján.
nov. 30
21:48
Obama szerint úgy kéne kezelni a marihuánát, mint az alkoholt (444.hu)
A leköszönő elnök szerint nem csodaszer a legalizáció, de jobb, mint ezért büntetni az embereket.
nov. 30
21:49
Kigyulladt egy panellakás Újpesten, több embert kórházba vittek (ATV)
Kigyulladt egy panellakás szerda este Újpesten. Az épületből több embert kórházba vittek - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
nov. 30
21:54
A Lufthansa új ajánlatot tesz a VC pilóta szakszervezetnek (ProfitLine)
· 4.4%-os béremelés és egyszeri egyösszegű kifizetés · azonnali tárgyalásokat szorgalmaz a légitársaság az új ajánlat alapján

Keresés