2016. november 4. péntek

nov. 4
5:48
Egymilliárd forint adózott eredmény a Zwacknál (ProfitLine)
A Zwack Unicum Nyrt. 1,007 milliárd forint adózott eredményt ért el a 2016-2017-es üzleti év első fél évében, 41,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - derül ki a társaság gyorsjelentéséből, amelyet csütörtökön közölt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
nov. 4
5:49
Válaszol: Demeter Áron, az Amnesty International emberi jogi szakértője (Alternatív Energia)
nov. 4
5:51
Közelednének Merkelhez (Alternatív Energia)
Ma kezdődik a CSU kongresszusa – Elmozdulás tapasztalható a párt menekültpolitikájában.
nov. 4
5:53
Clinton vagy Trump? Bizonytalanság az utolsó percig (Alternatív Energia)
Hillary közelebb van a győzelemhez - Még sok a billegő állam.
nov. 4
5:54
Érdekel, mi lesz az olajjal, a földgázzal és a szénnel, ha Trump nyer? (Portfolio)
Pár nap múlva eldől, hogy a demokrata Hillary Clinton, vagy a republikánus Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Az ország jövőbeli energiapolitikája, illetve az egyes...
nov. 4
5:54
Nem is sejtik a londoni magyarok: százezreket kaszálhatnak egy átlagos érmével (Pénzcentrum)
Annak is érdemes átvizsgálni a megmaradt aprót, aki csak nyaralni volt....
nov. 4
5:54
Porschéktól zengtek az ország legszebb tájai: ott voltunk a VII. Tíz Torony Túrán (Auto Pult)
A Porsche Club Pannónia lelkes, barátságos csapatával pontosan 7 éve ismerkedtünk meg, amikor is a Porsche Centrum Budapestnek köszönhetően elindulhattunk a PCP által szervezett első Tíz Torony Túrán, ahol remekül éreztük magunkat.
nov. 4
5:54
Magasabb gázszámlára számítsanak az egykori Tigáz ügyfelek? (ATV)
Átmenetileg magasabb összegű gázszámlákat kaphatnak azok a korábbi Tigáz ügyfelek, akik átalánydíjat fizettek. A Főgázhoz átkerülő fogyasztók egy része pénzt is kap vissza a Tigáztól. A szakemberek szerint ezt érdemes félretenni, mert az átállás pont a fűtési szezon kezdetére esik. Vagyis majd akkor állapítják a havonta fizetendő, új összeget, amikor több gáz fogy. További részletek a videóban.
nov. 4
5:55
Moldova a nagy testvérek vonzásában (Alternatív Energia)
Traian Basescu új politikai hitvallása a békés határmódosítás.
nov. 4
5:57
Brexit: May ellen döntött a felsőbíróság (Alternatív Energia)
A brit kormány nem dönthet saját hatáskörben a Brexit-tárgyalások beindításáról.
nov. 4
5:59
Elszökött Moszulból al-Baghdadi (Alternatív Energia)
nov. 4
6:01
Ma iktatják be az új spanyol kormányt (Alternatív Energia)
Kül-, belügy- és védelmi miniszterét is lecserélte Mariano Rajoy.
nov. 4
6:03
Fischer megbékélt Tarlóssal (Alternatív Energia)
A BFZ 240 milliós támogatási igényéről nyújtott be kidolgozott koncepciót Tarlós Istvánnak.
nov. 4
6:05
Doppingolásban még előnyben a csalók (Alternatív Energia)
Tiszeker Ágnes szerint általában nem jelent előnyt az orvosok által felírt gyógyszer.
nov. 4
6:07
Varsóban botlott a Real (Alternatív Energia)
Szerdán csak a Borussia Dortmund tudta biztosítani helyét a legjobb tizenhat között.
nov. 4
6:09
Egyik elnökjelöltnek sem örülne a világ - ez hozhatja el a következő világháborút? (Privátbankár)
Már csak öt nap van hátra az amerikai elnökválasztásig, ezzel együtt a feszültség is nő a világban. De kivel rúghatják össze a port a mostani jelöltek?
nov. 4
6:09
Negyedszer győzhet a Győr (Alternatív Energia)
Görbiczék tovább menetelnének a BL-ben.
nov. 4
6:11
Döntött a Williams (Alternatív Energia)
Valtteri Bottas új szerződést kapott, mellé egy 18 éves ifjonc, Lance Stroll kerül.
nov. 4
6:12
Romló, de vártnál jobb eredmények a Moltól (Portfolio)
Összességében erős, a korábbi csúcsnegyedéveknél viszont gyengébb teljesítményt mutatott az idei harmadik negyedévben a Mol, a főbb eredménysorokon rendre meg tudták verni az elemzői várakozásokat....
nov. 4
6:13
Káros a passzivitás (Alternatív Energia)
Hazánkban oly mértékben sérül a médiapluralizmus, hogy afölött nem lehet szemet hunyni.
nov. 4
6:19
Fellegek Európa egén (Kripto Akadémia)
Sajátos körülmények között jelentették be Orbán londoni látogatását.
nov. 4
6:19
Környezetbarátra fejlesztette nyomdáját a Xerox Magyarország (ProfitLine)
Környezetbarát nyomdát adott át a Xerox Magyarország - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
nov. 4
6:21
Mit tetszenek mondani? (Kripto Akadémia)
Nagyot fordult a világ azóta, hogy Corvinuson kötelező olvasmányként előírt Matolcsy György-féle "Egyensúly és Növekedés" megjelent.
nov. 4
6:23
Léghajó (Kripto Akadémia)
Most az a kérdés, mivel lehet továbbra is az orruknál fogva vezetni a választópolgárokat.
nov. 4
6:24
Letartóztatták a kurd párt társelnökeit, és parlamenti képviselőit a török hatóságok (444.hu)
Erdogan elnök a nyáron töröltette el a képviselők mentelmi jogát, így könnyen rács mögé kerülhetnek a kurdbarát politikusok.
nov. 4
6:26
Holttestet találtak egy kiégett budakeszi házban (444.hu)
Péntekre virradóra gyulladt ki egy hatvan négyzetméteres családi ház a Gyöngyvirág utcában. A budapesti tűzoltók két vízsugárral oltották el a lángokat, az épületből egy idős embert hoztak ki, akiről a mentők megállapították, hogy akkorra már elhunyt. (MTI)
nov. 4
6:30
Obama szerint Clinton hibázott (ATV)
Hibázott, de nem követett el bűncselekményt Hillary Clinton – ezt mondta Barack Obama, egy interjúban. Az amerikai elnök úgy fogalmazott, elítéli a nyomozószervek minden olyan akcióját, amelyek a tények helyett sejtetésre adnak lehetőséget. Közben Donald Trump arra kérte a Clintonra szavazó választókat, hogy gondolják meg magukat. Részletek a videóban.
nov. 4
6:36
Programajánló: Egy igazi egzotikus szépség kápráztaja ma el a budapesti közönséget (Blikk)
Budapest - Egy igazi “Szexboszorka” lép színpadra az Akvárium Klubban ma este.
nov. 4
6:36
Mi lesz most Hillary Clintonnal? (Alternatív Energia)
Találtuk: http://orulunkvincent.blog.hu/
nov. 4
6:38
Leégett egy családi ház Budakeszin - Egy idős ember életét vesztette (Blikk)
Egy elhunyt idős embert találtak a tűzoltók egy péntek hajnalban kigyulladt családi házban Budakeszin - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
nov. 4
6:38
Mit mondott Orbán Viktor a megélhetésről 2007-ben? (Alternatív Energia)
"Csak az ökör következetes..."
nov. 4
6:40
Sebesült magyar szabadságharcosok bécsi kórházakban (Alternatív Energia)
Népszava, 1956. november 4.
nov. 4
6:42
Magyarországon vége a Népszabadságnak (Alternatív Energia)
Die Welt: az osztrák tulajdonos egy Orbán-hű oligarchának adta el a legfontosabb ellenzéki lapot.
nov. 4
6:44
"Ez itt az én hazám..." - Ma 60 éve erre ébredtünk (Alternatív Energia)
"Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, (...) csapataink harcban állnak..."
nov. 4
6:46
Van értelme? (Alternatív Energia)
A népszavazás sok milliárdos kampányának, a voksolásnak nem volt semmi értelme.
nov. 4
6:48
Lelőttek egy segélyt szállító orosz helikoptert Palmüránál (ATV)
Kényszerleszállást hajtott végre csütörtökön a szíriai Palmüra közelében egy orosz helikopter, amelyre a landolást követően lövéseket adtak le - idézte az orosz sajtó a védelmi minisztériumot.
nov. 4
6:48
Ki a hazaáruló? (Alternatív Energia)
Kósa Lajos időnként felpattan és lehazaárulózza azokat, akik nem járulnak hozzá a kőbe vésett alkotmány módosításához.
nov. 4
6:50
Kigyulladt egy családi ház Budakeszin, egy idős ember meghalt (ATV)
Egy elhunyt idős embert találtak a tűzoltók egy péntek hajnalban kigyulladt családi házban Budakeszin - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
nov. 4
6:50
Überévforduló (1956) (Alternatív Energia)
Nem csupán a rendszerváltás fogyatékosságai terhelik meg 56 emlékezetét, hanem a történelmi távlat hiánya is igencsak gond.
nov. 4
6:51
Madárinfluenza vírust találtak egy pulykatelepen (ProfitLine)
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy pulykákat tartó Békés megyei gazdaságban, a hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette - tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-t csütörtökön.
nov. 4
6:52
Főzni öröm (Alternatív Energia)
Újra és újra nézem „A konyhafőnök” című tehetségkutatót, de nem az örömérzet dominál, hanem felmegy az adrenalin szintem.
nov. 4
6:54
Most töltse tele: olcsóbb lett a tankolás a kutakon (Blikk)
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
nov. 4
6:54
Hiába fúj a szél? (Alternatív Energia)
A kellemes látványról eszembe jut, hogy a Magyar Köztársaság elnöke nem írta alá azt az országgyűlési határozatot.
nov. 4
6:56
Történelmet írt: 35 évesen 5 gólt lőtt egy meccsen a spanyol sztárfocista - videó (Blikk)
Bilbao - Fiatalabb labdarúgókat megszégyenítve mesterötöst rúgott a Genknek az Athletic Bilbao támadója, Aritz Aduriz (35), aki ezzel történelmet írt az Európa Ligában.
nov. 4
6:57
Transzferár-korrekció: kockázatok és lehetőségek (Adózóna)
Számos esetben fordul elő, hogy a kapcsolt vállalkozások a legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudják év közben pontosan „belőni” az alkalmazott árakat, hogy azok megfeleljenek a szokásos piaci ár elvének, így valamilyen korrekcióra van szükség. Kitérünk a 2017-től javasolt módosításokra is.
nov. 4
6:57
Friss drónfelvételek az épülő budapesti stadionról (Sport365)
Nyárra teljesen megújul a III. kerületi TVE sportkomplexuma. A lepusztult pályák és tanuszoda helyén új utánpótlásképző és szabadidő központ, vízilabdacsarnok, futókör és számos műfüves pálya épül.
nov. 4
6:57
Egyre több szülő azért fizet, hogy ne oltsák be a gyerekét (444.hu)
Több száz kilométert utaznak, hogy az oltási könyv rendben legyen.
nov. 4
6:58
Eltűnt egy 18 éves pécsi fiú - Segítsen megtalálni Patrikot (Blikk)
Varga Patrikot utoljára a pécsi Csontváry utcában látták.
nov. 4
6:59
Munkahelyén fogták el a rablót, aki pisztollyal ment az angyalföldi zöldségesre (444.hu)
Krisztián korábban egy gyógyszertárban is próbálkozott, de megijedt és elszaladt.
nov. 4
7:01
Tarlós: Feleslegesnek tartom, hogy egyesek anélkül tüntetgetnek, hogy egyáltalán ismernék a Római-partra építendő mobilgát terveit (444.hu)
A főpolgármester szerint a szuperkórház, ha ott építi fel a kormány, ahová ígéri, nem a budapestieknek készül.

Keresés