Közös megegyezéssel megszűnő munkaviszonynál kötelezhető-e a munkavállaló felmondási idő letöltésére? Úgy tudom, hogy közös megegyezésnél nincs felmondási idő. Az én munkaadóm viszont 30 napot akar még ledolgoztatni.
Meghalt egy motoros, aki kisteherautóval ütközött péntek délelőtt Pátka közelében, a 811-es főúton - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
2016. év 10. hó 27. napján rendes felmondást küldtem a munkáltatómnak. Így még 30 napot le kell dolgoznom, a munkaviszonynak 11. hó 27. napján lesz csak vége. Ha nem jelenek meg a munkahelyemen a 30 nap alatt, mekkora kártérítést kell fizetnem? Heti 5 órára vagyok bejelentve, bruttó 16500 forint keresettel. A távolléti díj megfizetése mellett más kártérítési összeget is egyenlítenem kell? Ha ezt…
A magyarországi reklámadó sérti az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokat, mivel annak progresszív adókulcsai szelektív előnyt biztosítanak egyes vállalatoknak - írta közleményében az Európai Bizottság pénteken.
Majdnem a felére csökkent a munkanélküliségi ráta Magyarországon az elmúlt három évben, adta közre a KSH adatait az MTI. Ezzel Magyarország az ötödik az EU országok között 4,7 százalékos munkanélküliséggel. A listát Csehország vezeti 4 százalékkal, megelőzve Németországot (4,1%), Máltát (4,7%) és Nagy-Britanniát (4,9%). Az Eurostat szerint az unió 28 tagállamában 8,5 százalék a munkanélküliség, az…
Az Európai Unió jövőjét érintő kérdésekben fontos a Magyarország és Belgium közötti párbeszéd - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután pénteken fogadta Christine Defraigne-t, a belga szenátus elnökét
Az első nap adatai igazolni látszanak azokat a szakértői előrejelzéseket, miszerint újra komoly verseny alakulhat ki a kötelező biztosítók között. A biztosítás.HU alkuszi portál által közreadott kötési statisztikák alapján 20 százalékos átlagos díjemelkedés mellett újra tízezer forint körüli átlagos megtakarítással számolhatnak a biztosítót váltó autósok.
Olyan nagyberuházást indítunk el ma, amellyel hazánk a járműgyártásban meglévő jó pozícióját tovább erősíti, emellett elősegíti, hogy Magyarország régióvezető járműipari gyártó- és fejlesztőközponttá...
Az Európai Bizottság pénteki döntése szerint a magyar reklámadó sérti az uniós szabályokat, mivel annak progresszív adókulcsai szelektív előnyt biztosítottak egyes vállalatoknak. A Bizottság elismeri...
Hiába változtatott rajta menet közben a kormány, az Európai Bizottság elkaszálta a reklámadót. Az NGM úgy tesz, mintha csak egy bírálatot kapott volna, és megvédi az "innovatív magyar kezdeményezést".
A főváros nem vállal fedezet nélküli kötelezettséget a 3-as metró felújítására, mert az törvénysértő lenne, ezért jelenleg "a furcsán egyformán túlárazott" ajánlatok akadályozzák a beruházás elkezdését - mondta Tarlós István főpolgármester pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján
1963-ban megjelent egy remek ábécés könyv gyerekeknek The Gashlycrumb Tinies címmel. Derék liberálisainknak ezt a gyerekkönyvet is sikerült újrafogalmazniuk.
Már az álláshirdetésben érdemes megvillantani azokat a lehetőségeket, gyakorlatokat, amelyeket azért alkalmazunk a cégnél, hogy a felvett alkalmazottak hosszabb távon is ott akarjanak dolgozni, írja a Profession.hu. Ha az álláshirdetés nem őszinte az mindkét félnél csalódáshoz fog vezetni egymás irányában.
A várt 175 ezernél kicsivel kevesebb új munkahely jött létre az amerikai gazdaságban a mezőgazdaságon kívül októberben, az előző havi adatot viszont jelentősen felfelé módosították. A...
A Coupé júniusi és a Sportback szeptemberi bemutatója után várható volt, hogy hamarosan érkezik a Cabrio kivitel is a vadonatúj Audi A5 kínálatába. A négykarikás márkánál pedig nem is vártak túl sokáig, és bár a nyitott tetejű négykerekűek leleplezését inkább a tavaszi szezonra szokták élesíteni a gyártók, a németek már most lerántották a leplet a középkategóriás kabrióról, mely természetesen a…
Fej-Fej mellett haladnak az amerikai elnökjelöltek a pár nap múlva esedékes választások előtt, az ezt övező bizonytalanság pedig az elmúlt időben nyomás alatt tartotta a világ tőzsdéit. Az S&P 500...
Az Iszlám Nemzet nevezetű vallási szervezet ellentmondásos vezetője, Louis Farrakhan Hitlerhez hasonlította a demokrata elnökjelölt Hillary Clintont a bűncselekményekre vontakozó törvényjavaslata miatt, ami állítása szerint „fekete testvérek tízezreit juttatja börtönbe”.
Poznan - Nagyon úgy fest, hogy a téli átigazolási szezonban csapatot válthat a lengyel bajnokságban szereplő Lech Poznan magyar válogatott légiósa, Kádár Tamás (26).
Széles körű társadalmi párbeszédet kezdeményez a felvidéki magyarság körében a Magyar Közösség Pártja (MKP) a kiút- és megoldáskeresés szándékával az ottani magyar közösséget érintő, jövőjét befolyásoló ügyek, problémák megvitatására - jelentették be az MKP vezetői pozsonyi sajtótájékoztatójukon pénteken
A magyarországi reklámadó sérti az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokat, mivel annak progresszív adókulcsai szelektív előnyt biztosítanak egyes vállalatoknak – írta közleményében az Európai Bizottság pénteken.
Négy gyermekünk van, kiket felneveltünk, ma már önállóak. De évekkel ezelőtt neveltünk egy rokon kislányt is, hivatalosan, még családi körülményei nem rendeződtek. Családi pótlékot is kaptunk utána. Amiért zavarom Önöket, és amit eddig sikerült megtudnom: A 1997.évi LXXXI törvény 2/d pontja alapján, 5 nevelt gyermek után 1 év kedvezmény kapható. A 2c bekezdésben előírt jogosultsági idő - ha a…
Szociális otthonban vagyok ápolónő. Az lenne a kérdésem, hogy ha munkaszüneti, tehát ünnepnapon éjszakázom jár-e az éjszakás pótlék mellé az aznapra eső ünnepi pótlék is?
Mint gondos dolgos apuka kérdezni szeretném, hogy hogyan is lehetséges az, hogy az ember dolgozik a munkahelyén, majdan szülni viszi a feleségét munka után, szól a munkáltatónak hogy ez és az történt (ez egy pénteki nap volt), sajnálatos módon nem tud menni dolgozni, amíg haza nem jön az anyuka, mert vigyázni kell az otthon maradt gyerekekre, etetni őket és oviba hordani. Mellesleg munkáltató még…