Felröppent a hír, hogy Michael Bublé kisfiánál, a hároméves Noah-nál rákot diagnosztizáltak és a család azonnal Los Angelesbe repült, hogy fiuk a lehető leghamarabb szakértő kezekbe kerüljön.
Visszautasítja Magyarország az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetségének (FIDH) "alaptalan, politikai motivációjú rágalmait" - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke pénteken az MTI-vel Menczer Tamás közleményében a FIDH-nek a nap folyamán közzétett jelentésére reagált, amely szerint a jogállamiság és az emberi jogok alapelveit folyamatosan támadják…
Magyarország - Hiába bízott a legjobbakban a nagyszokolyi család: szeretett rokonukat, akit hetek óta szüntelen kerestek, holtan találták. A 82 éves Varga Imréné október 17-én tűnt el, a rendőrök a napokban találták meg holttestét.
Az uniós bírálat ellenére a magyar kormány elkötelezett a reklámadó szabályainak megtartása mellett, és mindent elkövet azért, hogy megvédje azt az innovatív magyar kezdeményezést, amellyel a reklámtevékenységet végző világcégektől is beszedhető az állami költségvetést megillető adó - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az Európai Bizottság állásfoglalásának megjelenése után
Utolsó útjára kísérték Pálvölgyi Pétert, a bőnyi lövöldözésben, 46 esztendősen hősi halált halt rendőrt. A Nemzeti Nyomozó iroda főnyomozójának gyásszertartásán csak a család, barátok és kollégák vehettek részt.
Ha a télből a nyárba vágyunk, szeretnénk kikapcsolódni és számtalan kaland részese lenni, akkor fedezzük fel az alábbi három – az Indiai-óceán szívében található – gyönyörű sziget valamelyikét, amelyet Wimal Morapitiye (képünkön), az egyik nagy utazási iroda vezetője ajánl a figyelmünkbe.
A Demokratikus Koalíció szerint a magyar hatóságok ismerték Ghaith Pharaon üzletember múltját, amikor megadták neki az egyéves beutazási engedélyt. Reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
A prémium márkák közül talán a BMW vetette bele magát leginkább az elektromos és hibrid autózás világába, hiszen az i3-ból és i8-ból álló külön modellcsalád mellett a nemrég bemutatott 530e-t is latba véve már minden fontos kategóriában rendelkeznek konnektorról tölthető hibriddel. Ennek köszönhetően pedig immár 100 ezer elektromotorral szerelt járművet sikerült értékesíteniük a bajoroknak.
Ötszázhetven jelentkező részvételével megkezdődött a határvadászképzés első üteme, az őr-járőrtárs rész-szakképesítést megszerzők jövő májusban állhatnak munkába - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken a honlapján.
A tavaly bemutatkozott új BMW 7-es sorozat olyan magasságokba emelte a luxuskategória mércéjét, amely korábban elképzelhetetlen lett volna. Most pedig folytatja a technológiai brillírozást: megérkezett konnektoros hibrid hajtáslánccal is, amely egyszerű rétegmodellnél sokkal több kíván lenni. De az álmokhoz hosszú út vezet.
Vajna Timi már gőzerővel készül a Miss Universe Hungary-re, amihez nemrég egy videót is forgattak. Kétségtelen, hogy Timi még sosem volt ennyire szexi!
Életének 89. évében meghalt Eckhardt Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Országos Onkológiai Intézet nyugalmazott főigazgatója, akit a magyarországi daganat-kemoterápia megalapozójaként és a klinikaionkológus-képzés beindítójaként tisztelnek
Viharos sebességgel terjed egy történet a Facebookon, mely arról szól, hogy egy buszsofőr a hangosbeszélőn keresztül nyugtatott meg egy síró kisgyereket.
Az olasz harmadosztályú Ancona magyar légiósa, Forgács Dávid számolt be arról, hogy az epicentrumtól való 100 kilométeres távolság ellenére ő is érezte a legutóbbi földrengéseket Olaszországban.
Nem elegendő a pénteken életbe lépett párizsi klímaegyezményben vállalt üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke ahhoz, hogy a Föld légkörének felmelegedését 2 Celsius-fok alatt tartsa az iparosodás előtti időkhöz képest, és a 2030-ra előrejelzett globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás további 25 százalékos csökkentésére van szükség a célok tartására - állapította meg az ENSZ Környezetvédelmi…
Rájár a rúd a Samsungra. A Note 7 visszahívását követően mosógépeket is kénytelen visszahívni, amire szintén biztonsági kockázatok miatt kerül sor. A dél-koreai gyártó az Egyesült Államokban...
Kisbajcs - "Allah Akbar" - így "köszönt" a telefonon, majd robbantással fenyegetőzött egy kisbajcsi férfi. A telefonáló egy szegedi ügyfélkapcsolatot hívott és állította, 15-30 perc múlva Budapest egyik utcájában bomba fog robbanni.
Károlyi György párizsi magyar nagykövet részvételével emlékezik meg a Francia-Magyar Egyesület tagjai az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 60
Az egész visegrádi régió megsínyli a tavalyinál jóval kevesebb uniós pénz beáramlását idén, de Magyarország még egészen jól áll a csehekkel és a lengyelekkel összevetve - derül ki a JPMorgan friss...
A prémium márkák közül talán a BMW vetette bele magát leginkább az elektromos és hibrid autózás világába, hiszen az i3-ból és i8-ból álló külön modellcsalád mellett a nemrég bemutatott 530e-t is latba véve már minden fontos kategóriában rendelkeznek konnektorról tölthető hibriddel. Ennek köszönhetően pedig immár 100 ezer elektromotorral szerelt járművet sikerült értékesíteniük a bajoroknak.
Theresa May brit miniszterelnök szerint tartható a kormánya által kidolgozott Brexit-menetrend annak ellenére is, hogy a londoni felsőbíróság végzése alapján a brit kormány előzetes parlamenti jóváhagyás nélkül nem indíthatja el a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamatot.
A lelkes Portfolio-olvasók biztosan emlékeznek rá, hogy az októberi, Portfolio Öngondoskodás 2016 konferenciához kapcsoló kérdőívünknél ígértük, hogy hamarosan kiderül, hogy állnak a Portfolio...
A Coupé júniusi és a Sportback szeptemberi bemutatója után várható volt, hogy hamarosan érkezik a Cabrio kivitel is a vadonatúj Audi A5 kínálatába. A négykarikás márkánál pedig nem is vártak túl sokáig, és bár a nyitott tetejű négykerekűek leleplezését inkább a tavaszi szezonra szokták élesíteni a gyártók, a németek már most lerántották a leplet a középkategóriás kabrióról, mely természetesen a…
Az amerikai elnökválasztás, az alacsony olajárak, továbbá a Brexit okozta bizonytalanság mind nyomás alatt tartja a világ tőzsdéit. A kora reggeli ázsiai kereskedésben a japán Nikkei 1,3 százalékkal...
A tavaly bemutatkozott új BMW 7-es sorozat olyan magasságokba emelte a luxuskategória mércéjét, amely korábban elképzelhetetlen lett volna. Most pedig folytatja a technológiai brillírozást: megérkezett konnektoros hibrid hajtáslánccal is, amely egyszerű rétegmodellnél sokkal több kíván lenni. De az álmokhoz hosszú út vezet.
Az USA elnökválasztási küzdelme nagyon szoros, de a verseny még koránt sincs lefutva. A pénzügypolitika terén a jelöltek valószínűleg elsősorban az adóreformra összpontosítanak majd, de szerephez jutnak az infrastrukturális beruházások is. A vegyes adatok nem könnyítik meg a Fed helyzetét, de a decemberi alapkamat-emelés elkerülhetetlennek látszik.
Egy Kolumbiában megrendezett divatbemutató koránt sem volt olyan, mint amilyennek megszokhattuk. A karcsú modellek helyett ugyanis mozgássérült emberek vonultak végig a kifutón, hogy ezzel hirdessék, minden ember egyenlő és semmi baj nincs azzal, ha különbözünk egymástól.
Palvin Barbinak annak ellenére, hogy mindig is szexi volt eddig sikerült visszafogottnak lennie, most azonban olyan merész képet osztott meg magáról, mint még soha.
Padula — 100 kg emberi hajat és egy 1975-ös Fiat 500-ast használt fel az olasz Lucio Mugno stylist ahhoz, hogy megalkossa élete egyik főművét, a „ Hajkocsit”.
Moszul - A város egyre több kerületéből szorulnak ki az Iszlám Állam fegyveresei, amire ők vérengzéssel válaszolnak, állítólag kétszáznál is több embert végeztek ki, illetve több ezer embert használtak élő pajzsként.