Greenwill — Csodával határos módon menekült meg az egyesült államokbeli Dél-Karolinában egy szexuális bűnöző karmaiból Kala Brown (30), akit már három hónapja kerestek a rendőrök.
Emelkedett a magyar fogyasztók bizalma a harmadik negyedévben, a Nielsen fogyasztóibizalom-indexe 64 pontra emelkedett az előző, második negyedévi 57 pontról - közölte a piackutató pénteken
Civilek, köztük sok kisgyermek halt meg abban az akcióban, amit Afganisztán északi részén, Kunduz tartományban hajtottak végre amerikai és afgán katonák két tálib vezető és azok harcosai ellen. Az akcióhoz kapcsolódó légicsapásokban haltak meg a gyerekek, akiket ma helyeztek végső nyugalomra. Figyelem, galériánkban a nyugalom megzavarására alkalmas fotókat talál, csak 18 év feletti erős idegzetű…
Óceáni hulladékból gyártott mezeket kapott a Bayern München és a Real Madrid labdarúgócsapata. Az adidas sportszergyártó - amely csatlakozott az óceánokba kerülő műanyagszemét ellen küzdő Parley for...
Az Európai Uniónak fel kell készülnie arra a helyzetre is, hogy nem sikerül megvalósítani a migránsok visszaadásáról Törökországgal kötött megállapodást, ugyanakkor fontos, hogy a balkáni migrációs útvonal továbbra is zárva maradjon. Egyebek között ebben állapodott meg a cseh, a szlovák és az osztrák belügyminiszter Milan Chovanec, Robert Kalinák és Wolfgang Sobotka pénteki prágai találkozóján.
London — Katalin hercegné nem aprózza el, pontosan tudja, milyen ruhában illik megjelenni, ha vörös szőnyeges filmbemutatóról van szó. A hercegné nem egy nagyszabású hollywoodi produkció gálavetítésén tűnt fel, hanem egy, a saját alapítványának tagjai által készített film privát vetítésén.
Kismértékű erősödéssel kezdtek a vezető amerikai részvényindexek pénteken, így van esély arra, hogy nyolc napnyi esés után a kilencedik kereskedési napon megforduljon az S&P-500 index rossz szériája....
Nappali dalok címmel jelent meg Palya Bea (39) új lemeze és könyve, amellyel segítséget adna a családoknak, hogy könnyebben egymásra hangolódjanak. A második kislányával várandós énekesnő a saját életéből vette az ötleteket, a könyvben játékok is találhatóak, amelyeket Lili lánya inspirált.
Yaya Touré, a Manchester City labdarúgója elnézést kért Josep Guardiola vezetőedzőtől és a klubtól is, amiért ügynöke korábban panaszkodott a sajtó képviselőinek.
Makó - Október 22-én fosztottak ki egy makói lakást: több ékszert, készpénzt, értékes emlék- és pénzérméket loptak el. Annak, aki segít előkeríteni a tolvajt, nettó kétszáz ezret adnak!
A fejlődő devizák botladozása mellett kifejezetten üdítő teljesítményt nyújt pénteken a forint. A magyar deviza délután 306 alatt is járt az euróval szemben, így várja a Moody's mai döntését....
Állandó támadás alatt vannak a jogállamiság és az emberi jogok alapelvei Magyarországon, amióta Orbán Viktor 2010-ben átvette a hatalmat, ezért határozott reakcióra van szükség az Európai Unió részéről - írta pénteken közzétett friss jelentésében az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH). A Külgazdasági és Külügyminisztérium visszautasítja a dokumentum tartalmát.
Hillary Clinton demokrata párti amerikai elnökjelölt egyik munkatársa 2015 őszén azt állította, hogy James Comey kinevezése a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élére nem volt bölcs döntés.
Magyarország — Újra nekifutott a kistelepülési polgármesterek bérrendezésének Boldog István fideszes parlamenti képviselő. A 1500-nál kevesebb lakosú települések vezetőinek bérét 2014-ben csökkentették, aminek következtében ma olyan község is akad, amely első emberének a közfoglalkoztatottaknál is kevesebb pénz jut a zsebébe.
Ma hatvan éve - november 4-én, vasárnap - zúdult tankáradat a népek Krisztusára, Magyarországra. Szocialista terror fojtotta vérbe a magyar forradalmat.
Baleset miatt torlódik a forgalom az M0-s autóúton Gyál térségében, míg a Megyeri hídon Dunakeszi felől, valamint a 11-esen a budakalászi hídfelhajtónál a pénteki csúcs okoz forgalmi gondot.
Németországban a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson meg kell akadályozni a baloldali pártok hatalomra jutását, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének olyan eredményt kell elérnie, hogy ne alakulhasson nélküle kormány - jelentette ki Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke pénteken pártja müncheni kongresszusán.
Felfüggesztette férfi futballcsapatának működését a Harvard Egyetem, mert az együttes tagjai rendszeresen a női futballisták szexuális teljesítményéről fantáziáltak, feljegyzéseket készítettek és pontozták is őket.
Tótkomlós — Három kilométer sugarú, úgynevezett védelmi kört alakítottak ki a szakemberek a baromfitelep körül, ahol madárinfluenzás állatokra bukkantak.
BUDAPEST — Kihirdették annak a pályázatnak az eredményét, amelyet fiataloknak írt ki a Magyar Nemzeti Múzeum az 1956-os forradalmat bemutató kiállításához.
Újra nekifutott a kistelepülési polgármesterek bérrendezésének Boldog István fideszes parlamenti képviselő. A 1500-nál kevesebb lakosú települések vezetőinek bérét 2014-ben csökkentették, így ma olyan község is akad, amely első emberének a közfoglalkoztatottaknál is kevesebb pénz jut a zsebébe.
Evelin volt a vendégünk a szerkesztőségben. A Való világ powered by Big Brother RTL II-es valóságshow legutóbbi kiesője a villabeli alakításai után elképesztően pozitív csalódás volt: egy okos, életvidám, jó csajt ismerhettünk meg a személyében. Azért nem kíméltük, nézze meg fenti videónkat!