Az elmúlt két évben 20 százalékkal csökkent a koraszülött-halandóság Magyarországon - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatornán hétfő este.
A Legia Warszawa elővigyázatossági okokból nem szervez utat a szurkolóinak Dortmundba, a Borussia elleni, november 22-én sorra kerülő labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre.
Mintegy 1,9 milliárd dollárt fordít petrolkémiai üzletágának fejlesztésére a Mol Nyrt. 2017 és 2021 között, összhangban az új 15 éves stratégiájával - közölte a magyar olajkonszern hétfőn az MTI-vel.
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Fiatal vállalkozók hetét, a november 14. és 18. közötti országos rendezvénysorozaton több előadást is hallhatnak a résztvevők sikeres vállalkozásokról és vállalkozóktól - közölte a szervező Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) az MTI-vel.
A könyvtári kölcsönzések utáni jogdíjak jogosultjait keresi a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE), amely internetes oldalán listát tett közzé az összes olyan tudományos és szépirodalmi szerző, szerkesztő és fordító nevével, akiknek idén 10 ezer forintot meghaladó kifizetés jár.
Ma választják meg az amerikaiak az Egyesült Államok 45. elnökét, az eseményt világszerte nagy figyelem övezi, a befektetők az év egyik legfontosabb eseményének, komoly kockázati tényezőnek tartják az...
A Basnyefty orosz olajtársaság november elején leállította az kőolajszállítást Magyarország és Szlovákia irányába a Barátság vezetéken - közölte hétfőn a BFM orosz üzleti portál a Reuters hírügynökségre hivatkozva.
Sok más tőzsde után végre a BUX index is megdöntötte válság előtti rekordját. Mi lehet ennek az oka? Mikor voltak korábban, miért történhettek a korábbi csúcsdöntések, és hogyan végződtek? Megnéztük a BUX index eddig eltelt több mint 25 évének történetét.
Kedd van és szánalmasan kevés 4 fok. Mindenki nagyon öltözzön ma fel, és úgy készüljön, hogy olyan nagyon sokkal melegebb nem is lesz ma. Kedvcsinálónak itt egy jó lemez a reggeli kávé mellé.
Kilenc nagykövete lett a 2024-es budapesti olimpiai pályázatnak. Köztük vannak művészek, gazdasági szakemberek, üzletemberek, és politikusok. Az a feladatuk, hogy nemzetközi kapcsolataik segítségével népszerűsítsék a magyar fővárost. A legfrissebb felmérések szerint a magyarok 58 százaléka örülne, ha olimpia lenne Budapesten. Részletek a videóban.