Bár eddig úgy tűnt, hogy Johnny Deppnek és volt feleségének sikerült megegyeznie, de most úgy látszik, hogy a két híresség között mégsem sikerült rendezni a viszonyt és Depp nem is hajlandó fizetni az exének.
Los Angeles - Bár eddig úgy tűnt, hogy Johnny Deppnek és volt feleségének, Amber Heardnek sikerült megegyeznie, de most úgy látszik, hogy a két híresség között mégsem sikerült rendezni a viszonyt és a színész nem is hajlandó fizetni az exének.
Megszavazták a Monsanto részvényesei a társaság Bayer általi felvásárlását, ezzel újabb jelentős akadály hárult el a valaha látott legnagyobb német vállalati felvásárlás elől. A versenyhivatalok...
Ötödször is megszavazta a tavaly novemberi terrortámadások után bevezetett országos rendkívüli állapot meghosszabbítását a francia Nemzetgyűlés szerdára virradóra
A hazai felnőtt lakosságnak már kétharmada fogyaszt valamilyen édesítőszert – derült ki a Szinapszis, friss, reprezentatív kutatásából . Az édesítőszerek ismertségének és népszerűségének növekedése elsősorban az italoknak köszönhető, hiszen ezekben használjuk főképp, az ételek ízesítésére egyelőre még kevésbé.
Csaknem 500 oldalas kiadványban olvashatók a 2017-től érvényes (illetve némelyik esetben már 2016-ban alkalmazható) új és módosított adószabályai. A HVG Adó 2017 különszáma 15 adótörvényt, ezek kommentárjait, továbbá a helyi adó, a számvitel és az illeték módosított előírásait is tartalmazza.
Még idén dönthet a kormány a Budapest Bank (BB) sorsáról - írja a Világgazdaság szerdai számában. Az EBRD-vel kötött megállapodás értelmében egyébként 2018 februárja a bank privatizációjának a...
Megerősítette elmarasztaló ítéletét és további elégtétel megfizetésére kötelezte Magyarországot a strasbourgi emberi jogi bíróság kedden Nagy Béláné rokkantnyugdíjas ügyében.
Az MSZP elnöke még nem tudja, hogy pártpolitikust, vagy független értelmiségit fognak jelölni miniszterelnöknek, azt viszont már tudja, kit akarnak Áder János helyére.
Az asszony kedden valamivel 9 óra után próbálta megölni a férfit. A történteket egy közeli ismerősük vette észre, aki kihívta a mentőket. A férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba. A nő elismerte a bűncselekményt, kezdeményezik az előzetes letartóztatását. (police.hu)
Csaknem félmillió gyerek néz szembe éhínséggel Nigéria északkeleti részén, és közülük 80 ezren éhen is fognak halni, ha nem kapnak segítséget – figyelmeztetett kedden az ENSZ Nemzetközi Gyermeksegélyezési Alapja, a UNICEF
Most állították bíróság elé Angliában V. Miklóst, aki még szeptemberben végzett különös kegyetlenséggel a kétgyermekes édesanyával, a veszprémi származású, 33 éves K. Melindával.
Negatívra rontotta az eddigi stabilról az olasz bankrendszer kilátását kedden a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a rendszerszintű elszámolt veszteségek a következő 12-18 hónapban lenyomják a szektor jövedelmezőségét és tőkeerózióhoz vezetnek
A szír hadsereg az általuk közreadott információk szerint visszafoglalta Aleppo keleti részét a felkelőktől, ám a város lassan eltűnik a Föld színéről a pusztítások miatt. Ennek tökéletes szemléltetője a Nagy Umajjad-mecset, melyet porig romboltak a háború alatt.
December 31-én nyugdíjba vonul Gergely Károly, aki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. alapítása óta töltötte be a társaság elnök-vezérigazgatói pozícióját. Tátrai Bernadett lesz a lakás-takarékpénztár új...
A Ferrari japán forgalmazásának 50. születésnapját igazán méltó módon ünnepelte: egy különleges kisszériával, amely a jelenlegi kínálattól eltérő formai elemekkel hívja magára a figyelmet. A 488 Spider alapú J50 esetén az ikonikus vörös szín megmaradt, a részletek azonban jócskán különböznek.
Katasztrofális eredménnyel szerepeltek a magyar diákok az idei PISA-felmérésen. A három évente, a 15 éves diákok körében végzett mérés a tanulók teljesítményét matematikai és természettudományi műveltség, valamint szövegértés területén vizsgálja. Az oktatásért felelős államtitkár szerint a PISA-felmérés eredményeivel összefüggésben elindult vizsgálat nem a felelősök megtalálására irányul, ehhez…
Komoly szankciókat vetnek be a Wells Fargóval szemben az amerikai hatóságok, miután problémák merültek fel a nagybank végrendeleténél. Az amerikai betétbiztosító jövő márciusig nem engedi a banknak,...
Ónos eső veszélye miatt újabb megyékre adott ki figyelmeztetést szerdán a meteorológiai szolgálat. A fővárosban és tizenkét megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Orbán Viktor hétfőn arról beszélt a parlamentben, hogy nincs ember az országban – leszámítva a szocialista párt törzstagjait – , aki elhiszi, hogy 2010 óta nőtt a szegénység Magyarországon. Olvasóink 88 százaléka viszont – ellenben a miniszterelnökkel – úgy gondolja, igenis nőtt a szegénység.
Trump olajbárót nevezett ki külügyminiszterének és olajipari vezetőt energiaügyi miniszterének. A Környezetvédelmi Ügynökség vezetését a klímakutatók elleni perekben eddig jeleskedő ügyvédek veszik át. A Párizsi Klímamegállapodás Trump szemében már halott.
Nagyon gyorsan menekültek el a szíriai kormányerők Palmürából, lehetővé téve, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei rátegyék a kezüket az ott lévő fegyverekre és hadianyagra - állapította meg helyi idő szerint kedden Jeff Davis, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője
Lezuhant egy amerikai MV-22 Osprey konvertiplán Japánban. A gép roncsait Nago partjainál találták meg, az 5 fős legénységet kimentették és hadikórházban ápolják. Az elmúlt napokban egy Hornet avdászgép is lezuhant Japánnál, az azt vezető pilóta bár katapultált, de nem élte túl az esetet.