2016. december 10. szombat

dec. 10
0:00
Legyőzte Dávidot: Vivi nyerte a ValóVilág utolsó párbaját (Blikk)
VV Vivi szoros küzdelem útján megnyerte a ValóVilág utolsó párbaját. 52,21 százalékkal jutott tovább. Dávidnak kell elhagynia a Villát.
dec. 10
0:09
Földrengés okozott nagy pánikot a horvát tengerparton (ProfitLine)
Kisebb földrengés volt a horvát tengerparton, amely áldozatokat nem követelt, de nagy pánikot okozott - jelentette a horvát közszolgálati rádió pénteken.
dec. 10
0:12
NS: élünk és maradunk!; Korhut még nem hiszi el – szombat (She)
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.
dec. 10
0:24
VV Vivien went vissza a Való Világ villába (444.hu)
Lehet, hogy mégis nő nyeri a Való Világ 8-at.
dec. 10
0:28
Aludjon jól az összes 444-olvasó, ne úgy, mint Petrakov (444.hu)
„Hát egyszer Petrakov le akart feküdni, és az ágy mellé került. Akkorát nyekkent a padlón, hogy csak feküdt ott lent, és képtelen volt föltápászkodni. Akkor összeszedte a maradék erejét, és négykézlábra állt. De elhagyta az ereje, megint hasra huppant, és csak feküdt ott. Vagy öt óra hosszat ott feküdt Petrakov. Először csak úgy feküdt, azután elaludt. Az álom erőt adott Petrakovnak.…
dec. 10
0:42
Brit élelmiszeripar: külföldi EU-munkavállalók nélkül romlana a helyzet (ProfitLine)
A legnagyobb brit élelmiszeripari társaságok szerint drágábban és a jelenleginél kisebb választékban jutnának élelmiszerekhez a brit fogyasztók, ha a szektor a brit EU-tagság megszűnése után nem alkalmazhatna szabadon külföldi EU-munkavállalókat.
dec. 10
1:03
Rp. úszó-vb: Hosszú aranyérmes 100 vegyesen! (She)
Hosszú Katinka megnyerte a 100 méteres vegyes úszást a windsori rövid pályás úszó-vb-n. A magyar kiválóság így már öt aranynál és egy ezüstnél jár!
dec. 10
1:15
Juncker: Nem érkezett el Európa feldarabolásának ideje (ProfitLine)
Teljes tévedésben vannak azok, akik azt gondolják, hogy elérkezett az idő Európa feldarabolására, mindazonáltal az Európai Uniónak a mai világhoz kell igazítania a szabályait, és egyes államok számára új pályát kell kialakítania - hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken, az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződésről szóló megállapodás 25. évfordulóján.
dec. 10
1:36
Rp. úszó-vb: Hosszú a 4. helyen végzett a 400 gyors döntőjében (She)
Hosszú Katinka a 4. helyen végzett a 400 méteres gyorsúszás döntőjében a windsori rövid pályás úszó-világbajnokságon.
dec. 10
1:48
Obama elrendelte az elnökválasztással kapcsolatos számítógépes támadások átvizsgálását (ProfitLine)
Barack Obama, amerikai elnök elrendelte az elnökválasztással kapcsolatos valamennyi számítógépes támadás teljes átvizsgálását.
dec. 10
2:21
Romániai választások: Az erdélyi magyarok is számítanak (ProfitLine)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a vasárnapi romániai választásokkal kapcsolatban az a legfontosabb, hogy az erdélyi magyarok nélkül ne tudjanak döntéseket hozni, ne legyenek megkerülhetők.
dec. 10
2:54
Országos felsőoktatási kollégiumfejlesztési stratégiát fogadott el a kormány (ProfitLine)
Országos felsőoktatási kollégiumfejlesztési stratégiát fogadott el a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
dec. 10
3:12
Megtaláltuk Alexet: így segíthet a Jézuskának levelet író kisfiúnak (Blikk)
Magyarország — Ártatlan iskolai fogalmazásnak indult, végül az egész országot cselekvésre késztető akció lett belőle. A 8 éves Alex házi feladatként írt egy levelet a Jézuskának, amelyben kendőzetlenül beszél a mélyszegénységről, amiben él.
dec. 10
3:21
Tragédia: egy éjszaka alatt végzett Ádámmal az agyhártyagyulladás (Blikk)
Törökbálint — Alig fél nap leforgása alatt halt bele a gennyes agyhártyagyulladásba Ádám, a fővárosi Veres Pálné Gimnázium tanulója. Úgy tudjuk, a 18 éves fiú napközben még jól érezte magát, ám este 8 órára belázasodott, majd éjjel rosszullétre panaszkodott szüleinek. Percekkel később a fiatal fiú belehalt a fertőzésbe, amit a család egyszerű influenzának gondolt, mivel mindannyiuk átesett a…
dec. 10
3:27
Mi a helyzet az építőiparral? - ábra (ProfitLine)
volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
dec. 10
3:30
Szenved a rácsok mögött: halálos kórral küzd Szita Bence gyilkos mostohája (Blikk)
Kalocsa — Tavalyi mellrákja után felépült, de most újra súlyos betegséggel kell megküzdenie Szita Bence (11) gyilkos mostohájának, az életfogytiglanra ítélt Polcz Erikának – tudta meg a Blikk.
dec. 10
3:39
Bűntudat gyötri a családját elhagyó Stohl Andrást (Blikk)
Budapest — Stohl András (49) sokadjára pakolta össze a bőröndjét, amikor elköltözött Ancsikától és a gyerekektől. Bár a színész nehezen tud lehorgonyozni egy nő mellett, egyvalamire bizton számíthat: gyermekei mindig ott állnak mögötte. Még akkor is, ha őt bűntudat gyötri miattuk.
dec. 10
3:57
Kisfia még csak háromhetes, de máris újra babázna Gönczi Gábor (Blikk)
Budapest — Délelőttönként csak ül, és gyönyörködik a fiá­ban Gönczi Gábor (41). A Tények híradósának babája, Áron még csak háromhetes, de a napirendjük szerint a délelőtti órákban Gábor vigyáz a picire.
dec. 10
4:00
Mégis van elég kéményseprőnk (ProfitLine)
Megvan a szükséges számú szakember kéményseprési feladatok ellátására - emelte ki Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken az MTI-nek.
dec. 10
4:06
Nem értik a betegek, mit ír az orvos: volt, aki bele is halt (Blikk)
Magyarország — Latin kifejezések, érthetetlen rövidítések, nyakatekert szaknyelvi mondatok: biztos ön is kapott már kézhez orvosi zárójelentést, amelynek csak minden harmadik szavát értette.
dec. 10
4:15
Szavazzon: érthetőbben kellene megfogalmazni az orvosi jelentéseket? (Blikk)
Latin kifejezések, érthetetlen rövidítések, nyakatekert szaknyelvi mondatok: biztos ön is kapott már kézhez orvosi zárójelentést, amelynek csak minden harmadik szavát értette. Szavazzon, hogy érthetőbben kellene-e megfogalmazni az orvosi jelentéseket, vagy sem.
dec. 10
4:33
Tesztelje tudását: ismeri ezeket az orvosi kifejezéseket? (Blikk)
Magyarország — Latin kifejezések, érthetetlen rövidítések, nyakatekert szaknyelvi mondatok: biztos ön is kapott már kézhez orvosi zárójelentést, amelynek csak minden harmadik szavát értette.
dec. 10
4:33
Mit kell tenni év végén a ki nem adott szabadságokkal? (ProfitLine)
Lassan itt az év vége, ezért a vállalkozásoknak időszerű áttekinteni, hogy az egyes munkavállalók hány nap szabadságot vettek ki az éves szabadságból, illetve hány nap szabadság adható még ki részükre. A kérdés azért is aktuális, mert a Munka Törvénykönyve úgy rendelkezik, hogy a szabadságot főszabály szerint az esedékesség évében kell kiadni (azaz a 2016. évi szabadságot a 2016-os évben). A…
dec. 10
4:39
Németh Lajos máris unatkozik nyugdíjasként (Blikk)
Budapest ‒ Németh Lajos (66) alig pár hónapja döntött úgy, hogy nyugdíjba vonul. Bár az egyik legismertebb televíziós meteo­rológus élvezi, hogy megszabadult a munkával járó stressztől, mégsem hagyta abba az előrejelzések készítését – sőt szívesen visszaállna dolgozni is!
dec. 10
5:06
Szükség lehet méhészeti szövetkezetekre? (ProfitLine)
A magyar méhésztársadalomnak el kellene gondolkoznia azon, hogy szövetkezeteket hozzon létre, a méhészek külön-külön nem tudnak kellő erőt felmutatni - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken Gyulán.
dec. 10
5:09
Kreml-propagandát terjeszt a "sorosozó" Fidesz-média (Kripto Akadémia)
A kormánysajtóban bevett gyakorlat lett, hogy orosz álhíreket terjesztő oldalakra hivatkoznak.
dec. 10
5:11
Orbán titkos levele a nyugdíjasoknak (Kripto Akadémia)
Nem hajlandóak elárulni, hogy mit írt a kormányfő az Erzsébet-utalványai mellé.
dec. 10
5:13
Simonka: nem tudok a nyomozásról (Kripto Akadémia)
Elég komoly probléma is lenne, ha tudna róla.
dec. 10
5:15
Titkolózik a CÖF (Adó1százalék)
Nem árulták el, mennyibe került a bohócos hirdetés.
dec. 10
5:17
Tisztázódott Pharaon vízumügye (Adó1százalék)
Gyöngyösi a külügyi tárca konzuli főosztályán betekintett a férfi aktáiba.
dec. 10
5:18
Gyilkos idomok: Leonardo Dicaprio barátnője apró kétrészesben csábít (hirado.hu)
Látva a dögös modellről készült fotósorozatot, érthető, hogy a színész nem akar Nina Agdal nélkül élni.
dec. 10
5:19
A magyarok fele ellenzi a melegházasságot (Adó1százalék)
A nők és a diplomások jóval támogatóbbak.
dec. 10
5:27
7-en a 7-ről - Ön szerint sem telefon a magyar büntető törvénykönyv? (Kripto Akadémia)
dec. 10
5:27
Havas: Megőrülök Katinka férjétől (ATV)
Ordibálás, kézcsók és az egyik vendég felállítása is színesítette a Havas a pályán pénteki felvételét.
dec. 10
5:29
Magas nyomású lesz a gazdaság? (Kripto Akadémia)
dec. 10
5:31
Brüsszelből "támadják" a rezsicsökkentést (Kripto Akadémia)
Az Európai Bíróságon folytatódhat a Magyarország ellen 2015 elején indított kötelezettségszegési eljárás.
dec. 10
5:33
Vukovich: soha nem jöttek "megrendelések" (Kripto Akadémia)
A statisztikai kimutatások a propaganda eszközévé is válhatnak, de az elnök szerint a KSH függetlenül működik.
dec. 10
5:35
Kéményseprőből a fele is elég? (Kripto Akadémia)
Az OKF korábban szakemberhiányra panaszkodott.
dec. 10
5:39
51 betűből áll az év szava Ausztriában (ProfitLine)
Az államfőválasztás elhalasztásáról szóló, 51 betűből álló szó lett az év szava Ausztriában - közölte a grazi egyetem lingvisztikai kutatóintézete.
dec. 10
5:41
A Videoton Holding 160 milliárd forintos árbevétellel büszkélkedhet (ProfitLine)
A Videoton Holding Zrt. 2016-os konszolidált árbevétele várhatóan mintegy 160 milliárd forint lesz - mondta az éppen 25 éve magántulajdonban lévő, magyar tulajdonú vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója a pénteki székesfehérvári évzáró rendezvényen.
dec. 10
5:45
Válaszol: Németh Dávid, a K&H; Bank vezető elemzője (Alternatív Energia)
dec. 10
5:47
Vádemelés az elnök ellen (Alternatív Energia)
Pak Gun Hje államfőt megfosztották jogköreitől, de az elnökválasztásig hivatalban marad.
dec. 10
5:49
Mérlegre kerül az RMDSZ a voksoláson (Alternatív Energia)
A vasárnapi romániai parlamenti választás az 1989 utáni időszak legnagyobb magyar erőpróbája.
dec. 10
5:51
Az elnök kezében a döntés kulcsa (Alternatív Energia)
Kiderül, Renzi maradhat-e az olasz miniszterelnöki bársonyszékben – A kormányfő idő előtt voksolna.
dec. 10
6:03
A Stradivari-titok nyomában (Kripto Akadémia)
Draskóczy Gábor világsikere az Amerikai Hegedűtársaság hangszerkészítő versenyén.
dec. 10
6:05
Tarr Béla kemény szavai (Kripto Akadémia)
A Kossuth-díjas filmrendező a Variety amerikai filmes szaklapnak adott interjút.
dec. 10
6:07
Háy János kapta a Tiszatáj-díjat (Kripto Akadémia)
Egyedi élményanyagát a magán- és közvalóságot megrázó közvetlenséggel és ironikus távolságtartással ábrázolja.
dec. 10
6:09
Szaloncukor a tanáriban (Adó1százalék)
A tanerő megveszi a szaloncukrot, majd számlával igazolja, hogy nem sörözte el a kocsmában.
dec. 10
6:09
Baráth Etele távozott (Kripto Akadémia)
Az eddigi főtitkár, Schmidt Gábor lett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.
dec. 10
6:11
Tovább robog a Real? (Kripto Akadémia)
A nyolcaddöntőben akár az Arsenallal vagy a Juventussal is összekerülhetnek.

Keresés